Idén osztálytalálkozóra kell mennem. Kezdődik a mozgolódás, egyre több email kering, van, aki a gyereke születését osztja meg a társasággal, van, aki a nem létező időpont miatt aggódik, idejekorán.

Nekem az jár a fejemben, mint fogok mondani Pestről. Emlékszem, az 5 éves találkozón sem volt rajtam kívül senki, aki Pesten élt és szeretett itt. Mindenki Szegeden maradt, vagy Pesten tanult, de utána azonnal elköltözött innen. Gondoltam, mondok majd ilyeneket:

- Szeretek olyan helyen élni, ahol ha átmegyek a piros lámpán, biztosan van még kettő, aki utánam jön. Ha megállnék a sárga jelzésre, ki is szállna a mögöttem álló egy baseball ütővel. Ez a jó hely, mindenki siet a dolgára. Céltudatos emberek városa.
- Van sok látnivaló, történés, igaz, hogy nem járok sehová, de jó tudni, hogy lenne hová.
- Nagy, koszos, büdös, de a miénk!

Áprilisban, talán

Egyszer, régen, a tavalyi mélypontodhoz közel azt mondtad, szeretnél újra szerelmes lenni, mert az első két hónap csupa önfeledt boldogság.

Tévedtél.

Költözés

Költözünk. Utálok költözni.
Tényleg nem jó az a hely, ahol most vagyunk, attól nem kell félnem, hogy még ennél is rosszabb lesz, de mégis. A változás rossz. A szeretet munka. Ezeket már megtanultam.

Az egy fennkölt baromság, hogy a lakhelyváltás új életciklus kezdetét jelenti. A költözés dobozokat jelent. Baromi sok dobozt jelent. Egy hete csomagolok. Szombat reggel jönnek értünk a költöztetők, én hétfő óta készülök. Kedden elpakoltam a kevésbé szükséges, ritkábban használt fürdőszobai felszereléseket. Köztük volt a fésűm is. Szerdán észre vettem, de már le volt zárva a doboz. Nem nyitottam ki. Csütörtökön az edzőteremben eszembe jutott, hogy talán kölcsön kérek valakitől egy fésűt, ("jaj, otthon felejtettem a fésűmet, ide adnád a tiedet egy percre?"), de rájöttem, az a pár nap már nem számít, szombaton majd kifésülöm a hajam. Az új lakásban.

Újabb addikcióm

Sajnos valaki elkövette azt a hibát, hogy műholdvevőt szereltetett az erkélyre. De ez csak a második hiba. Az első az volt, hogy műholdas tévészolgáltatóhoz ment dolgozni. Azóta az életem egy rémregény. Minden filmet megnézek a filmcsatornákon. Tényleg rémes.

Verseny

Nálam örökre eldöntené a gyorséttermek közti verseny, ha az egyikük mondjuk télen nem rakná tele a kólás poharat jéggel. Kint -10 fok van. Hol élnek ezek?! Vagy tényleg ennyire nagy igényű lennék?

Lámpaoltogató

Ahhoz már hozzászoktam, hogy jártamban-keltemben leoltok egy-két köztéri lámpát, pusztán a kisugárzásommal, de amikor ma reggel 7.20-kor, a rakparton autózva egész Budapest közvilágítását kiiktattam, azon még én is meglepődtem!

Kicsi kocsi

- Hány éves a kicsi?
- 1 hónapos.
- Tényleg?!
- Igen. Mármint a kocsi.
- Ja. És a baba?
- Milyen baba?
- Hát ott van benne egy gyerekülés.
- Ja, hogy ő... Három éves.

Soho

Életem első szórakozóhelyen töltött szilveszterét a szomszéd kocsmájában vettem. Kb olyan volt, mint amilyenre számítottam. Néhány kedves ismerős, néhány kevésbé kedves figura, füst, részegek, zaj, alkohol, ordibálás, még több alkohol, másnap büdös haj. A szomszéd kocsmája egyébként jó hely, de csak akkor érezném igazán jól magam, ha nappal lehetne oda menni, beszélgetős időtöltésre, és nem lenne füst, részegek, zaj, ordibálás, másnap büdös haj, csak mondjuk némi alkohol meg finom vacsora. Úgy kitűnő lenne.

Túl lehetett ugyan élni, de utólag visszagondolva kár volt éjfél körül betolni egy kisebb koffein bombát, amikor egy óra múlva haza akartam indulni. Az év első éjszakája álmatlanul, fejfájással telt, de ha az egész év olyan lesz, amilyen előtte, meg utána volt, akkor valóban nem lesz okom panaszra idén. A házi jós szerint kitűnő évünk lesz, és én egyébként is hajlamos vagyok hinni neki.

Éljenek a házi jósok. Legyen mindig igazuk.

Idei első

Hát, ez az év is eljött.

Már meg sem lepődöm, hogy a keménysorsa ítélt budapesti kerékpáros futárok télen sem szállnak le a nyeregből. Elhivatottságot igénylő szakma, de ismerjük őket, ők azok. Megszakad a szívem értük. A városban egyébként is életveszély biciklire ülni, főleg napi 8 órában folyamatosan nyeregben lenni, főleg ilyenkor, télen, amikor legszívesebben még gyalog se mennék ki a hidegbe. Ennél hányatottabb sorsot elképzelni sem tudok. A kamraerdei úton integető lányokéhoz tudom csak hasonlítani ezt a munkát, de igazából ahhoz sem. Ha választanom kellene, biztos, hogy az utóbbi mellett döntenék. A lányoknak legalább megvan az esélyük arra, hogy néha jól érezzék magukat.

Éljenek a biciklis futárok.