Új téma

Régen, úgy pár évvel ez előtt, ilyen állapotaimban írtam a legjobb posztokat. De ma nem.

M őszintesége és G faragatlansága elég volt (vagy mondhatom inkább, hogy kellett) ahhoz, hogy rádöbbenjek: tényleg elcsúszott a prioritás az utóbbi időben. A fáradtság nem mentség erre. Jól akarom csinálni a dolgomat, és azt csak úgy lehet, hogy fókuszálok. A feladatra, és nem a háziakra. Ez talán mentség, bár nem tudom, ki felé.

A héten megszületett a döntés, amit (nem később, mint kedden) lesz alkalmam az érintettek elé vetni. G-nek nincs igaza abban, hogy élvezem ezt a szituációt. Fáraszt. Amit elvégzek, az nem boldogít. A mártírság viszont egy kicsit igen, vagyis az, hogy a képességeimen és tapasztalataimon túl mutató munkát végzek. Vagyis inkább az, hogy ezt másoknak elmondhatom. Vagy még inkább az, ha valaki magától észreveszi és megdícsér.

Évek óta először fordul elő, hogy a közvetlen munkaadóm nem értékeli az igyekezetemet. Ez is furcsa, de túlélem. Egy kicsit érettebb vagyok már, mint pár évvel ez előtt. De tudom, hogy mi lesz: közepes siker, vagy inkább nem lesz bukás, de a babérokat lesz, aki learassa helyettem. Ott se leszek már, ami mondjuk megkönnyíti majd a dolgát.

Mindegy, én már látom az alagút végét, a játék is lassan elkezdődik, meg a munka is hamarosan véget ér. Ma már arra koncentráltam a butiklátogatás alatt, hogy mégse vegyek irodai ruhát, mert nem fog már sokáig kelleni. És nem esett nehezemre.

Rám fér majd a pihenés, házi munka, és a gyöngyfűzés.

Emlékszem, 10 hónapja ugyanilyen izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a munka. 10 hónap nem sok, emlékezetem szerint ilyen hamar még sosem ábrándultam ki a munkámból, munkaadómból, és a foglalkoztató cégemből, igaz, sose kellett nekem ehhez sok idő, de azért ez még nálam is rekordnak számít.

Egyébként, sokkal jobban érzem magam, mióta eldöntöttem. Alig több, mint 100 nap van hátra, azt már féllábon is kibírom. A maradék lelkesedésemet még beleölöm ebbe a játékba, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amikor felállok. Remélem, év végéig kitart majd.