Első nap

Reggel 7-kor indult. A Porsche buda vezetője hívott, hogy megtudja, merre felé nézzenek a szalonban kiállított autók és hogy a mágneses matricát hova tegyék a kocsin, mert sehol se fér el rajtuk. Épp a gyereket próbáltam kivakarni a pizsamából és tiszta pelenkát adni rá, a nyakamban szorítottam a telefont és hallgattam, hogy 'Ébren vagy már, Drága? Meg tudod akkor mondani, hogy..?'

Mikor letettem a telefont, G csak ennyit mondott: 'mondd meg ennek a figurának, hogy a fogorovos lesz drága.'

8.30 körül elfoglaltam a központi helyet a szalonban, eligazítottam az értékesítőket, és a hoszteszeket, alapvetően ekkor éreztem rá az egész napos fontoskodás ízére. Megtetszett.

9kor jött az első nyertes, Piroska. Piroska kiváló ügyfél, minden iratot elhozott, nem kérdezett, nem panaszkodott, mosolygott és az adminisztráció után elégedetten távozott.

A második nyertes rögtön komáromi volt, ahogy a harmadik is. Hirtelen nagy lett a sor, hiába kértem, hogy üljenek le, nem mozdultak. Mikor már a bejáratig állt a sor, kértem a hoszteszeket, hogy adjanak nekik sorszámot, és ültessék le őket. Ez nem lett volna bonyolult, de csak sikerült 3 db 4-es sorszámot osztani. Sebaj.

Jöttek egymás után a nyertesek. Komplett családok, baráti társaságok, remek rálátásom nyílt a családfákra, amiket ígértem elkészíteni, de végül nem volt rá időm.

Az első furcsaság az volt, amikor a bartnőjével érkező jogász figura megkérdezte, hogy elmentheti-e a számomat. 'És mit szól ehhez Nikolett'? - kérdeztem, mire a másik jogász, a haverja a segítségére sietett: 'nem baj, én szingli vagyok, majd én elmentem a számát.' Kösz. Kezdte dícsérni a gyűrűmet, a tetoválásomat, végül már ott tartottunk, hogy feleségül vesz. Hiába modtam, hogy arról már lekésett, azt mondta jobb egy jó partiban többen lenni, mint egy rosszban egyedül. Egy ideig gondolkodtam, hogy elmeséljem-e neki a reggeli poént, de végül csak mosolyogtam.

Jött a fórumozó. Neki megköszöntem, hogy aktívan posztolt és értelmesen útba irányította a tájékozatlanul mérgelődőket. Meglepődött, hogy milyen jól informált vagyok.

Jött egy nő, aki nem tudta a nyertes telefonszámot, amiről játszott. Nem is értette, hogy miről beszélek. Szerencsére a fia helyre tette és megpróbált úgy tenni, mintha nem ő játszott volna az anyja helyett is.

Aztán kiszúrtam egy nagy darab, tetovált fickót, aki sokáig nem került sorra, hiába vártam. Megjelent viszont az egyik nyertes mellett, akinek úgy remegett a keze, hogy aláírni is alig volt képes. Az előfizetői szerződés viszont nem volt nála. A kopasz rámordult, hogy mi a francért nem hozta a papírt. Emberünk mondta, hogy azért, mert neki nem mondták, hogy kell. Kérdeztem, hogy a szakavatott rokon miért nem foglal helyet, mondták, hogy ő nem nyert autót, csak elkísérte emberünket. Aha. Utána próbáltam megcsörgetni a nyertes számot, mire emberünk megint bepánikolt, hogy úristen, a sógoromnál van a SIM, nála csörög ki. Mondom neki: akkor hívja már ide, mert most épp azt ellenőrzöm, hogy nála van-e a kártya. Szuper.

De végig jófej voltam. A kisgyerekkel érkezőket előre engedtem, intézkedtem, hogy ne kelljen várniuk. Még azoknak is gratuláltam, akik a nyertes nap előtt 1 héttel vásárolták a kártyát. sok ilyen volt, értékelték az elismerésemet.

Azt hittem, a riportot most megúszom, de csak elrángattak a kamera elé, ahol megmutathattam a 3x3 oldalas táblázatomat a nyertesek adataival. Kérdeztek ezt-azt, teljesen fel voltam dobva, beszéltem össze-vissza, aztán bele kellett mondanom a kamerába a nevemet és hogy hol dolgozom. Kapásból elmondtam a tavalyi osztály elnevezésünket és a tavalyi beosztásomat. Mire rájöttem, hogy már nem úgy hívnak minket, próbáltam korrigálni, de nem jutott eszembe egyik sem, és belemondtam a kamerába: várjatok, itt a főnököm, megkérdezem, hogy mi most a beosztásom. Na, alig röhögött a stáb.

Volt egy ember, egy nyugdíjas kinézetű, aki majd 30 percig állt a hátam mögött, nem értettem, miért. Először azt hittem, a Porsche küldte oda, néhányszor ránéztem kérdően, hátha megszólal, de csak hallgatott. Aztán gondoltam, hogy egy nyertes, aki a hátam mögött próbál sorba állni, de nem jött az asztalomhoz. A ceremónia végeztével végül megszólított. Gratulált, mondott pár elismerő szót, megveregette a vállamat és kitartást kívánt a munkámhoz, megköszönte a segítségemet és végig mosolygott. Aztán megkérdezte, hogy elindulhatnak-e és van-e valamire szükségem. Mondtam neki, hogy én is köszönök mindent és útjára engedtem. Elképzelésem sincs, ki volt az.

Az utolsó nyertesek kiszolgálása után leültem, megreggeliztem és figyeltem a tébláboló népeket, nem értettem, miért nem mennek már haza. Jöttek a szalonba új arcok is, figyeltem őket, hogy vajon engem keresnek-e, de nem, az autójukat átvett nyertesekhez jöttek, megvenni az autót. Adásvételi szerződéseket villantottak és húszezreseket számoltak. 3 asztal telt meg ilyen alakokkal.

Most annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok elaludni, inkább leírok minden lényegeset, nehogy elfelejtsem őket. Kár lenne az ilyenekért.

Holnap folytatjuk.

Évindító bejegyzés

Január 12-én ismét a MUPA-ban jártam, de ezúttal a színpadon. Sejtettem az eredményt, de nem akartam elbízni magam, még akkor sem, amikor a 3. sor 2. székére szóló jegyet nyomták a kezembe a VIP regisztrációs pultnál.

Chris maga hívott a színpadra, kicsit megizzasztottam, mire megtalált, de alapvetően jól viseltem a rivaldafényt, azt hiszem.

Igazán vagyány lett volna a színpadról lefényképezni az 'éljenző tömeg'-re, de ahhoz végül nem volt merszem, és az éljenző tömeg se volt jelen, ők az irodából figyelték a streamet.

Kaptam egy gyönyörű mágneses díjat a beígért üveg plasztika helyett. Ezt nem nagyon tudom mire vélni, a kivételezést rosszul viselem, de végül azzal vígasztaltam magam, hogy az EUR jel, mint főmotívum minden bizonnyal arra utal, hogy én kerestem a legtöbb pénzt a cégnek az összes jelölt közül. A díj birtokában még azt is elnéztem, hogy mire odaértem, se parkolóhely, se kaja nem maradt ezen a neves cégindító eseményen.

Vicces, ahogy vadidegenek gratulálnak lépten nyomon, liftben, folyosón, lépcsőházban, étteremben, próbálok mindenkivel ugyanolyan barátságos lenni és igyekszem nem visszakérdezni azt, ami épp eszembe jut. Hirtelen sok barátom lett. Csak néha ha fogalmam sincs róla, kik ők.