Bepakolom a gyereket a kocsiba és elautózunk a falusi kis postahivatalba, önként, befizetni. -> mondom, hogy mit akarok, nyújtom a személyit -> ja, hát a személyi önmagában kevés ahhoz, hogy engem, mint ügyfelet azonosítsanak. -> sebaj, bónuszként tudom mondani fejből (!) a rendszámot is, az biztos segít -> ja, hát a rendszám önmagában kevés ahhoz, hogy a biztosítás tárgyát, a járművet, beazonosítsák -> akkor mégis mi a búbánat kell ahhoz, hogy be tudjam fizetni? - > a kötvényszám! a kötványszám nélkül semmit nem tudunk intézni.
Bepakolom a gyereket a kocsiba és hazaindulunk. a kisalföldön ma 90 km/h-s szél tombol + ma volt kukaürítés -> rutinosan szlalomozok hazafelé az üres, felborult utcai kukák között. kipakolom a gyereket, megkeresem a rohadt kötvényszámot (nem az a kocsi, amivel én járok, tehát NINCS nálam, mielőtt felmerülne bárkiben is az egyszerű megoldás) -> megtalálom a rohadt kötvényszámot, bepakolom a gyereket a kocsiba és szlalomozok visszafelé a postára.
Közben felmerül bennem a gondolat, hogy lehet, hogy jobban járnék, ha keddenként, szeles időben én magam húznám be indulás előtt minden szomszéd kukáját a kapuja elé, mert ezek a szerencsétlenek estig dolgoznak, én meg marhára unom már az egyszemélyes szlalomversenyt, de mielőtt döntésre jutnék, megérkezünk a postára. kipakolom a gyereket.
Fölényesen nyújtom át a rohadtkötvényszámot a postás kisasszonynak, és nem mondom ki hangosan amit gondolok, bizonyára nem ő tehet a postai folyamatszervezés hiányosságairól (ezért is nem neszebazmegolok nyilványosan), és amikor mondja az összeget, azt hiszem, már célegyenesben vagyunk -> nyújtom a bankkártyát -> ja, hát azzal itt nem lehet fizetni. -> hogyhogy nem? szoktam én a postán bankkártyával fizetni -> igen, csak nem biztosítási termékeket. mert sok egyebet lehet itt kártyával fizetni, de biztosítási termékeket, na azt pont nem. -> akkor megyek ATM-hez.
Nem ülünk még egyszer autóba, csak átsétálunk a közeli takarékszövetkezethez, közben szorítom a 15 kilós gyerek kezét, nehogy elfújja tőlem a szél. visszasétálunk, átadom a pénzt.
És zöldkártyát, azt kérek-e? -> hát persze, hogy kérek. -> akkor arra várni kell. momentán nem találja a zöld papírt, amire azt nyomtatni kell. -> felajánlom, hogy ha az megoldást jelentene, akkor én szívesen hozok zöld papírt is a közeli nyomtatványboltból, én szívesen, de tényleg -> na, azt nem kell, csak várjak, amíg megkérdeznek valakit, aki tudja.
Kinyomtatja, elteszem, visszapakolom a gyereket, ez tiszta VidámKedd! komolyan mondom, mindjárt énekelek is, kezek magastartásban, könyökből induló enyhe alkar mozgásokkal, az ég felé emelt, átszellemült, elégedett mosollyal az arcomon, enyhén rábólogatva minden ütemre.
Summa: képzeld, KG, pikk-pakk befizettem a kötelezőt!
