Alternatív CV

40 év után ezeket tudom felmutatni:

Mindig köszönök a biztonsági őrnek postásnak, portásnak, takarítónőnek, és különösen nagy empátiával tekintek a Tesco pénztárosokra.

Soha nem ittam még kávét. Sose voltam részeg.

Nem tudok hazudni. Eleinte még előfordult, hogy próbálkoztam, de ma már bölcs vagyok.

Többnyire betartom a KRESZ szabályait. Soha nem parkolok tiltott helyen, és nem hajtok gyorsan. Sőt, annyira higgadtan vezetek, hogy nagyon meglepődnék, ha meghallanám egyszer a saját autómat dudálni. Az elakadásjelzőt is kizárólag köszönöm-nek használom.

Autók tekintetében igazán nem vagyok válogatós, de ezüst színű, népszerű modellel nem vagyok hajlandó járni, mert azt különösen hosszan keresném a nagy Tesco parkolójában.

Nagyon ciki velem moziba menni. Nekem ott nem a popcorn a szériatartozék, hanem a zsebkendő. A himnuszon is mindig elérzékenyülök. A "hozz rá víg esztendőt" sornál tuti, hogy elcsuklik a hangom. De néha már a ""bőséggel"-nél is.

Lojális vagyok a munkáltatómhoz. Még akkor is, amikor azt már semmi nem indokolja.

Nem ismerem a szomszédaimat. Névről se. Viszont bármikor ellapátolom a havat előlük is, csak beszélgetni ne kelljen velük.

Nem nézek tévéműsorokat. Ami rendkívül fontos vagy vicces, azt megnézem az interneten.

Néha nem érzékelnek a fotocellás ajtók. Még terhesen se. Néha pedig le tudom kapcsolni az utcai villanypóznák fényét ha közel megyek hozzájuk.

Soha nem élvezetből főzök. Mindig csak szükségből. És csak ha muszáj.

Előre félek minden változástól. Nem szeretek új autót vezetni, félek megismerni és megszokni új dolgokat. És tulajdonképpen embereket is. Alapvetően nem akarom megismerni a komfortzónámon kívüli világot.

Szeretek temetőben sétálni.

Kevés barátom van, de velük 5-6 év kihagyás után is onnan tudom folytatni a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagytuk.

Gyerekkoromban soha senki nem mondta, hogy lehet belőlem valaki. Nem is lett. 5 évet vesztegettem el egy olyan végzettség megszerzésére, amit soha, 1 percig se használtam. De legalább nem több, mint 5-öt. Sokáig stewardess akartam lenni, de persze nem lettem. Viszont azóta is vonzanak a repülőterek.

Igyekszem nem feladatként tekinteni a gyereknevelés feladatára. Néha már szokott sikerülni.

Többször hitték már azt, hogy a gyerekeim bébiszittere vagyok.

A gyerekeknél az anyja neve rovatba még mindig a saját anyám nevét írom. A játszóházban mindig én is ugrálok a trambulinon.

Sokkal kerekebbnek érzem az életem, amióta elfogadtam, hogy majd akkor fogok tudni nyugodtan enni és napközben sorozatot nézni, amikor a gyerekek már elköltöztek otthonról.

Mindig van olyan cipőm a szekrényben, ami hordhatatlanul kényelmetlen. Viszont gyönyörű!

Alapvetően kerülöm a luxust és a feltűnő dolgokat, de amióta néha egyedül ülök a nagy Audiban, megtanultam hálásan fogadni a többi autóstól a "mit tudhat ez a nő.." arckifejezéseket és olyankor lassú mozdulattal tolom fel az orromra a Ray-Ban-t.

Az utóbbi időben már elég érettnek érzem magam ahhoz, hogy rózsaszín parókát hordjak szilveszterkor.

Jól esik, ha azt mondják, hogy nem látszik rajtam a korom. És ha a jegypénztárban megkérdik, hogy teljes árú jegyet kérek-e. Nem érzem magam 40 évesnek, 22 vagyok, 18 év extra tapasztalattal.

A családomon kívül más közösségben (iskolában, munkahelyen) soha nem éreztem azt, hogy teljesen oda való tag vagyok. Valahogy mindig kilógok a sorból. Vagy inkább be se állok oda. Ez nézőpont kérdése.

#40vagyok #BoldogVagyok

Simple woman