Marcsi régóta hívott, hogy látogassam meg Nuneatonban. Most rászántam magam.
Idén az a tervem, hogy sokat fogok utazni. Akár egyedül is.
Még sosem repültem egyedül. És egyáltalán nagyon régen repültem utoljára, ezért nagy öröm volt Amsterdamban átszállni mindkét alkalommal. Pár órát laza túristáskodtam a duty free-ben. A starbucks-ban pedig ezt a feliratot kaptam a bögrémre:
Bermuda Road, Bermuda Village. De szerencsére nem tűntem el.
Ez a coventry katedrális, amit a II. világháborúban lebombáztak a németek, pedig az Enigma feltörése óta az angolok tudták előre, hogy milyen támadások várhatóak, de mégse akadályozták meg. A helyiek örök emlékül sose hozták helyre a katedrálist, ma is csak a falai állnak.
Ez a brit címer, amit a Városháza előtt Marcsival meggugliztunk, tartalmilag:
Ebben a pubban vacsoráztunk utolsó este:
Ez Marcsi kocsija, amitől szétröhögtem magam, de szó szerint. Mintha rosszul szerelték volna össze, semmi sincs a helyén.
Egy angol reggeli. Tojás, paradicsomos bab, gomba, krumpli pogácsa, pirítós, fura ízű kolbász és tea tejjel. Külön-külön minden szokatlan ízű volt, de összességében jó kis reggeli volt.
Itt már hazafelé megyek, amint az látható az útirányból:
Hollandiában még sose jártam. A hollandok jófej népek. A nemzeti galériájukból 10 képet kidobtak a reptérre, hogy azok is láthassák a holland festők műveit, akik csak átrepülnek az országon. A reptér tele van olyan gyerekjátszókkal, amik külön-külön is egy egész napra lekötik a gyerekeket. Alig akartam hazajönni onnan.
