péntek, november 24, 2006
Breaking news
Ez igazán kedves tőlem.
csütörtök, november 23, 2006
Lakópark
Vicces, hogy az arcok egyáltalán nem érdekeltek, de felfedeztem a színészek között Vuk magyar hangját (aki nem a Pogány Judit, hanem a serdülő kori hangja volt.) Találgattam, hány éve szinkronizálhatták a rajzfilmet, és hogy mennyit változhatott azóta Gyabronka József hangja.
Rába Roland pedig szerintem Jason Statham magyar hangja szokott lenni. Legalábbis engem rá emlékeztetett.
Az első 2 órában még nagyjából tudtam követni az idősíkot, a történetet, a szereplőket is, aztán este 9 felé belassultam, akkortájt 50 éves kórházi rácsos ágyakon helyeztek el minket, letettem a fejem, és a többi jött magától. Elvesztettem a fonalat, nem értettem, hogy mi történik, nem tudtam tovább értelmezni a szöveget, (lehet, hogy addig is hadartak, de nekem mindenesetre akkor tűnt fel), nem tudtam megkülönböztetni többé a szereplőket és kb nem is érdekelt a továbbiakban a történet.
Néhány szóviccen még felkaptam a fejem, aztán ennyi. 23:00-kor jöttünk ki. Siettem haza.
Cafe B
Meghallgattam az origon a lemezét. Nem tudtam, hogy azt is a CLS adja ki. Véletlen hátán véletlen. Ez nem lehet véletlen.
Persze, tudom, mit akartál mondani vele.
hétfő, november 20, 2006
szombat, november 18, 2006
Televízióélmény
Moziélmény
Eszembe jutott róla Kirill, az orosz bérgyilkos a Bourne csapda című filmből. Tisztára olyan érzés volt ránézni. Kergettük egymást egy ideig, át a hídon, hagyta párszor, hogy megelőzzem, aztán ő hagyott le engem. Néztem körbe, hogy hol vannak a kamerák.
kedd, november 14, 2006
A készülődés hevében
Én is készülök már: gyűjtöttem kb 300 fenyőtobozt, legalább 6 különböző fajtól, megvan tavalyról a koszorúalap, vettem gyertyákat, és ragasztópisztolyt. Minden készen áll, hogy dekoráljak. Éljen.
hétfő, november 13, 2006
Eheti névjegykártya
Miss Brown
alias Nátha Kapitány
filmgyártó kisiparos
a kereskedelmi taps szakértője
//büntetett előéletű
Ajjaj levél
Maradt viszont nekem egy régi-régi, használton kívüli folyószámlám a régnemlátott OTP Banknál. Semmire nem használom, kivéve egy dolgot: a lakásom biztosítását az OTP-nél kötöttem, onnan vonnak le havonta 1200 Ft-ot, biztosítási díj gyanánt.
A probléma csak az, hogy rendszeresen megfeledkezem az OTP-s számlámról. Rárakok egy kis pénzt, aztán telnek a hónapok, néha eszembe jut, akkor megint beteszek pár ezer forintot, és így tovább, míg nem az utóbbi hónapokban egyáltalán nem jártam OTP környékén, levelet meg hiába írnak, mert nem is ott lakom már, ahová ők leveleznek.
Ekkor kaptam ezt a levelet:
OTP Bank Nyrt.
Dél-Alföldi Régió
6720 Szeged,
Takaréktár utca 7.
Tisztelt Ügyfelünk!
Sajnálattal állapítotuk meg, hogy korábbi felszólításaink ellenére sem rendezte számlatartozását, melynek tárgyhavi nyitóegyenlege a nyilvántartásunkhoz beérkezett és feldolgozott adatok szerint
1270 Ft.
Felhívjuk a figyelmét, hogy amennyiben jelen levelünk kézhezvételétől számított 15 napon belül nem rendezi tartozását, hivatkozva a lakossági forintszámla szerződések fedezethiányról, illetve a szerződés szerinti lejárt és ki nem egyenlített fizetési kötelezettségről szóló pontjára, jelen levelünket, annak kézbesítésétől számított 15. napra szóló azonnali felmondásnak tekintjük, és követelésünk behajtása érdekében a szükséges jogi, végrehajtási és egyéb intézkedéseket megtesszük. A számlakövetelést a Bank behajtó részére átruházhatja.
Felhívjuk továbbá figyelmét, hogy amennyiben tartozását a megadott határidőn belül nem rendezi és a számlához kapcsolódó bankkártyát a fenti határidőig nem adja le Bankunknál, kénytelenek vagyunk azt letiltani, melynek költsége Önt terheli.
Korábbi levelünkben már jelzetteknek megfelelően ismételten felhívjuk figyelmét arra, hogy a megjelölt tartozás megfizetésének elmulasztása esetén adatait átadjuk a pénzügyi intézmények által működtetett központi hitelinformációs rendszernek, melynek következtében a későbbiekben más pénzügyi intézményeknél is korlátozottabbak lesznek hitel- és kölcsönfelvételi és bankszámlanyitási lehetőségei.
aláírás.
szombat, november 11, 2006
Nővérem szerint a világ
- emailre?
- ja. szep szinu autot arulok
- milyet?
- nezd meg a portrejat
- azt küldted?
- iegn
- akkor most várjál egy kicsit. (...) mennyit is fogyaszt?
- orszaguton 6. varosban 7.
- ha te vezeted? nekem a polo is annyit fogyasztott. jó autó? miért adod el?
- veszunk masikat. ha Te veszed meg, elvisszuk elotte nagy szervizre. es van egy kavicsfelverodes a szelvedon, azt is kijavitjuk
- az árkategória az jó. a színe is. meg abban el is férnénk. csak viktor szerint a nagy kocsik sokat fogyasztanak.
- ebben kis motor van. de aViktornak igaza van. a nagy kocsik tobbet fogyasztanak, de a kis autoban nem fertek el. valamit valamiert
- hány literes, milyen elektormos izék vannak benne, stb?
- elviheted probautra. 1,4 a motor, elektromos ablak, klima, cd lejatszo
- kipróbálnám a hét végén.
- inditasgatlo, ezt nem tudnak ellopni, zoldszinu ablakai vannak
- az a polomban is volt.
- elviheted a hetvegen kiprobalni
- ok. beszélek a viktorral. idejöttök vele, vagy odamenjünk?
- odavisszuk
- hol is laktok?
- odavisszuk budaorsre. de ha jonni akartok, gyertek. fozzek ebedet?
- nem, csak nem akartam, hogy esetleg feleslegesen gyertek idáig vele, aztán meg azt mondom majd, hogy nem tetszik a kalaptartó formája.
- ez kombi. nincs kalaptarto.
- az ebéd az jó ötlet, csak sajnos az én hapsijaim nem érnek rá hét végén vendégeskedni.
- micsinalnak?
- semmi sincs a kalaptartó helyén? be lehet látni a csomagtartó aljáig? valami szokott ott lenni...
- egy elhuzhato muanyag fedel. az van. micsinalnak a hapsik.
- hegedülnek, klarinétoznak, dolgoznak, mosnak, főznek, takarítanak, megnézik a Moknot, megnézik az összes jóbarátokat, interneteznek, msneznek, alszanak, ja és ezen a hétvégén kocsit is fogunk keresni, meg lehet, hogy zongoraboltba is megyünk. el akarom adni a zongorámat, miután a gitáron már túladtam, és venni is szeretnék egy olyasmit, mint az Andié, zongora.
- és enni nem szoktak?
- hát azt nem, mert én nem adok nekik, ha nem muszáj. még tanulom az itthon levést hétvégén, nem áll még rá a kezem a főzésre.
- gyertek el fél órára. enni. meg autózni. aztán mehettek hazafelé.
- nem leszünk útban a Te hapsijaidnak? ezt még meg kell beszélnem itthon. mondtam már, hogy mit tervezek karácsonyra? vagy hallottál már róla itt-ott?
- nem lesztek útban. a 4 éves óvodás szereti produkálni magát, imádja ha vendégek jönnek. pláne ha gyerekek. ha lenne kutyátok, azt is elhozhatnátok. mit tervezel?!
- pont azt is akarok venni, csak féltem szegényt a sok egyedül-léttől itt ebben a soklépcsős házban. tényleg nem hallottál róla?
- nem hallottam. elmondod?
- otp-üdülés donovalyban dec.23-30-ig! csak szállás, ellátás nélkül, de a közelben be lehet fizetni enni is. Andinak már írtam, hogy a party azért meglesz, kulcsotok van, főzni Ti szoktatok, ha hazajövünk, akkor majd rendet rakunk. csak még az nem tiszta, hogy ki díszíti a fát. Dömét csak iskolaszünetben engedik el, vagy, ha szeptember 30-ig bejelentem, hogy mikor fogom elvinni. végül utólag találtunk bejelentettet is, febr.vége, márc.elején a Krisztiékkel ausztriában, de ez a donovaly jó lesz olyan besíző hétnek. ha szeretnétek jönni, tudok még foglalni szállást, 4+1 ágyas és 5+1 ágyas szobák vannak, nem drágán. andinak is mondtam, hogy ott a kék pályákon tudnék foglalkozni a gyerekeivel, de még nem válaszolt.
- nem megyünk, de Ti csak menjetek, majd megleszünk nélkületek is valahogy.
- köszi. ja. na most akkor én angoloznék egy kicsit, mert holnap órám van.
- oke szia
- meg fiókértekezletet is tartok reggel 1/2 8-kor.
- jo neked
- a hétvégéről még beszélünk.
- oke
- szia
Bulvár szivattyú
Tell me why
Karrier
Azt nem vitatom, hogy a formás seggű szőke hamarabb kap munkát a sztriptíz bárban, mint én. Azt is, hogy ezek a foglalkozások predesztinálák a plasztikai műtéteket (mell, száj, stb). Én nem hiszem, hogy jobban érezném magam ha egy testrészemet tökéletesíttetném, a többi úgyis maradna a régi. Az egész testemet nem lehet kicserélni. De vajon nem függ ez attól, hogy ki hova születik? Egy bártáncos lányából ugyanolyan valószínűséggel lesz bártácnos, vagy földi utaskísérő, mint egy sztárügyvéd lányából?
Ha én születtem volna szőkének és formás seggűnek, akkor eszembe se jutott volna egyetemre menni? Az világos, hogy ha már a testi adottságok megvannak, akkor egyszerűbb megoldás a könnyebb pénzkereseti formát választani, ami egyébként nem is biztos, hogy könnyebb, csak annak tűnik és talán jövedelmezőbb. Ráadásul aki a testéből él, annak nem 50 évig tart a karrier. El se tudom képzelni, milyen jövőt képzeltem volna el magamnak 16 évesen, ha tökéletes alakkal áldott volna meg a sors. De annak örülök, hogy nem csúsztam félre miatta. A választási lehetőség hiánya ebben az esetben nem értékelendő hátránynak.
Persze nem néznek meg az utcán az emberek, nem kérik el a számomat a pasik, nem fotóznak a magazinok, de nem is kell azzal a tudattal élnem, hogy 5-10 év múlva biztosan utcára kerülök, beaszott arcbőrrel, ráncosan, kihullott hajjal, sárga fogakkal, kiégve, letagadásra érdemes fiatalkorral.
A szerencsésebbek persze a táncikálás meg fotózgatás mellett civil munkát is vállalhatnak, úgymint betanított hitelügyintéző szakmunkás egy hipermarketben, vagy kárfelvevő szakiparos egy biztosítócégnél. Aki időben felismeri az időtállóság hiányát a munkájában, az 30 éves kora után kétségbeesetten beiratkozik valami alibi főiskolára (kommunikáció, óvónőképző), lehetőség szerint vidéki karra, levelező szakon, hogy megnyugtassa saját magát, vagy az aggódó szüleit talán. De a diplomájával se fog tudni mit kezdeni.
Marad a plasztikai sebész törzsvendége, és kereshet magának egy túlkoros playboyt, aki mellett biztonságban és fontosnak érezheti magát.
Szabadságharc
Lilahagyma mazsolával
Persze ritkán járok arra és bár házhoz is szállítanak, nem azokba a kerületekbe, ahol mostanában lakom. Pedig ez a legjobb ellenszere a szomorúságnak. :(
csütörtök, november 09, 2006
wow
WOOOW!!
A marketing igazgató használt egyedül egész mondatokat a ragok összekutyulása nélkül, de ő is csak ilyeneket mondott: 'A telefon a legkedvesebb dolog az életünkben, vele beszélünk a legtöbbet, nélküle sehová nem megyünk, még a családtagokkal is kevesebbet beszélünk, mint vele. Beszélhetünk róla akár úgy is, mintha élő lenne, mert ő áll a legközelebb hozzánk. Senkivel nem töltünk annyi időt, mint vele. De azt mégsem érezzük, hogy ő mit gondol, még azt sem tudjuk, hogyan működik' (itt már majdnem sírtam) 'Szeretnénk tudni, hogy mitől érzi jól magát, milyen színben szeret lenni, satöbbi'. Hányás a sarokba, aztán indulás a ruhatárba a kabátomért.
A szemem
Aztán elgondolkodtam, hogy honnan vette, hogy a szememben csupa jó dolog van, mert éppen félig a kocsiban voltam, amikor megszólított, és ő legfeljebb a seggemet láthatta. Ott nem hordok szemeket.
Mostoha idők
szerda, november 08, 2006
Citromdíj
kedd, november 07, 2006
Barter
A nátha Diósdon is nátha
Biztos. A lábam is attól jéghideg reggel a paplan alatt. Küldjetek egy fűtésszerelőt a jegesmedve barlangjába.
Moto
Az egyik egy számszerű adat, tegnap reggel megérkezett a céges bankszámlámra az első 500.000 Ft-ot meghaladó jóváírás egy szimpatikus ügyfél felől. A szimpatikussága (cégről lévén szó) kizárólag a beérkező összeg nagyságának köszönhető.
A másik egy váratlan meghívás, ami egy mobilgyártó bemutatójára és az azt követő partira szól. Név szerint nekem érkezett a meghívó, azt se tudom kitől, a szervező mobilgyártó nekem ugyan nem ügyfelem. Valaki biztos beajánlott a fazék köré. Jó itt veletek.
Anoním gratulációkat nem fogadok.
hétfő, november 06, 2006
A kertész naplója

Én egy zseni vagyok. A Bougainvilleat időben behoztam a teraszról, (még novemberben is virágzik), a Dendrobiumom jól érzi magát a fürdőszoba ablakában, most fog virágozni, megjelentek rajta a kezdemények (képes háttéranyag csatolva). Alapvetően elmondhatjuk, hogy az orchideák jól érzik magukat, és a húsevő növényem is minden héten új hajtást hoz. Micsoda boldogság!
vasárnap, november 05, 2006
Sorsolási munkatárs
Kicsit arra emlékeztet, amikor gyerekkoromban anyakönyvvezető akartam lenni, mert az olyan vidám munka, semmi kapkodás és csak szombaton kell egy kicsit dolgozni.
V
the 5th of November
Üzenem az egyik ismerősömnek, hogy nagyon szeretem ezt a filmet és szeretném megnézni, úgyhogy légyszi hozza vissza legközelebb. Köszi. (Bocs a szolgálati közleményért)
péntek, november 03, 2006
csütörtök, november 02, 2006
Azt kívánom
szerda, november 01, 2006
Process
Hibajelenség = 20 napja lejárt a licenszem
Lehetséges megoldások = 1. Hagyjuk a francba akkor ezt a féregírtást
2. Meg kellene újítani
Választott megoldás = Frissítsük a licenszet
Kérdés = Hogyan?
Lehetséges módok = 1. Addig kattintok, amíg rájövök
2. Megkérdezem G-t
Döntés alapja = Melyik jár kevesebb energiával?
Döntés = 2. Megkérdezem G-t
Reakció = Be kell klikkelni valamit
Eredmény = Féregírtás
Front
Jön a hidegfront. Már Bécsnél jár a vihar, délután a Kisalföldön lesz, estére ideér az orkán erejű szél. Hurrá. Még jó, hogy csak egy hidegfront és nem más.
Fel kellene tölteni a teafű-készletet télre. Holnap bevásárolok. Veszek egy headsetet is, mert a telefonnal állítólag életveszélyesen vezetek. (Már ez is.. erről eszebe jut az egyik kedvenc postom 2005 július elejéről, szóval már csak a seggem mérete van hátra.) És mindenképpen alapítok egy Kordás István Fan Clubot.
Edzőtermi szabályaim
1) Amikor belépsz a terembe, ne köszönj senkinek. Nem ismered őket.
2) A futópadon állítsd a sebességet 7,7-re. Az a szám mutat legjobban a kijelzőn.
3) Ha használja valaki azt a gépet, amit kinéztél, ne kérdezd meg, meddig akar maradni, nem kell zargatni másokat. Ez az alapja annak, hogy ők se zargassanak Téged.
4) Sose használj gépeket felváltva másokkal. Fúj.
5) Ha valaki odamegy hozzád, hogy zargasson, meddig akarsz még maradni, állj fel. Érezze csak rosszul magát.
6) Ne használj edzés tervet. Nem fogod tartani magad a leírtakhoz.
7) Ha elfáradsz, hagyd abba a gyakorlást. Ha meguntad, szintén.
8) Felesleges szériában dolgoznod, a nagy megerőltetéstől úgyse tudsz 3-nál tovább számolni. Meg unalmas is.
9) Türtőztesd magad, amikor divatmajmok sminkben sétálnak a futópadon. Gondolj arra, hogy Isten nem ver bottal.
10) A recepción sem kell túlzásba vinni a hangoskodást. Átnyújtod a kulcsot, és csendben távozol.
November
Szerintem az utolsó pillanatban hoztam be a teraszról a Bougainvilleát, ha nincs szerencsém, akkor meg is fagyott nagy hirtelen. Elővettem a már a csizmát, és a hótaposóra is minden nap rámosolygok a kamrában, hátha arra is hamarosan szükségem lesz. Pedig csak néhány napja tettem el a nyári szoknyákat, nem sokkal kerülték el egymást.
kedd, október 31, 2006
Fekete-fehér igen-nem
Év elején találtam egy fodrászt, akihez másodszor is volt kedvem viszamenni, ezért a 'Nekem nincs állandó orvosom, fodrászom, kozmetikusom, kutyám, macskám' sorból a fodrászt mostmár kivehetjük. Fodrászom már van.
Szóval tudatta velem a drága, hogy őszülök. Mondtam neki, hogy 'Persze, tudom, itt elöl, egy kicsit', mire felvilágosított, hogy amióta nem látott (nyár eleje óta) marhára megőszültem, és már hátul is, meg mindenhol ősz vagyok egy kicsit, ott elöl meg már nagyon.
Mondjuk nincs min meglepődni, Anyukám is nagyon korán őszült, gyakorlatilag nincs olyan közös fotóm vele, amin ne lenne teljesen fehér a haja, pedig csak 37 volt, amikor megszülettem.
Gabika persze jó szolgáltató lévén azonnal felajánlotta a segítségét a probléma azonnali (és tartós!) megoldásában egy hajfestés keretében. Köszi. Veszek rögtön ránctalanító krémet is.
csütörtök, október 26, 2006
Szó bennszakad
Nem, szerintem ez nem azt jelenti, hogy épp nincs nekik mondanivalód, de jól esett a kedves gesztus.
1. lecke
Vedd le a bortartóról a legszimpatikusabb bort. Ezentul nyitva tárold a hűtőben. Amikor hazaérsz, elő a poharat es tölts. Az alkohol jókedvre derít, oldja a stresszt, és az alvászavaraid is egyből megszűnnek.
Alternatív megoldás: fűszerezd a light kóládat egy csipetnyi rummal. A hatás így sem marad el.
kedd, október 24, 2006
S Magazin
vasárnap, október 22, 2006
Beszámoló
Hogy kivel mi történt 10 év alatt, az nem erre a helyre való, de amíg hazaértem Pestre, végig gondoltam, hogy mit szeretnék magamról elmondani 5 év múlva, a következő találkozón. Azóta ehhez tartom magam.
Bulidózer
Kilátásba helyezett egy buldózer tetoválást is, a fenekemre, ha ez így megy tovább. Bánom is én, csak olyan helyen legyen, ahol rajta kívül nem látja más.
péntek, október 20, 2006
Súlyos kérdés
Meg tudom fogni a combomon a farmert és meg tudom rángatni, nem értem. Hova tűntem belőle én? De nem akarok meghízni, mert kilóra jó vagyok, csak eltűntem. De hova? Mongya már meg valaki.
Vagy ez a korral jár?
csütörtök, október 19, 2006
Pata
Utálom azokat a lánykákat, akik az edzőterem futópadján sétálva osztják meg életük viharos történéseit alkalmi barátnőikkel, akik szintén csak azért ugrottak be edzeni, hogy megmutathassák a nagyérdeműnek a legújabb edzőrucijukat. Full sminkben, ráadásul erősen parfümözve, hogy 10 méteres körzetben biztos senki ne kapjon friss levegőt.
Én nem tudom elképzelni magamról, hogy egy edzőteremben, vagy erobik órán összemelegedjek a mellettem ugráló társammal. Többnyire nem szólok senkihez ilyen helyeken, sem kisebb, sem nagyobb közösségekben. Ez nálam afféle alapelv.
Interneten sem ismerkedem. Ott is csak idegenek vannak. A női fórumoktól is elvből ódzkodom, mert az a tapasztalatom, hogy eleve hasznavehetetlenek. A minap nőgyógyászt kerestem (még életemben nem voltam kétszer ugyanannál a nőgyógyásznál) az interneten, és célirányosan kutatva megtaláltam azt a portált, ahol eszmét lehet cserélni szülész-nőgyógyászokkal kapcsolatban. Megörültem, azt hittem, lesz ott info. Ehelyett mit találok? a 2001-ben indult fórum elején még van is hasznos tudnivaló, de utána a kemény mag megtartotta magának a helyet arra, hogy a továbbiakban csupa aktualitásról számoljon be a szűk közösség tagjainak. Aki 2001-ben volt terhes, annak 2002-ben megszületett a gyereke, azóta 3-4 éves lurkók mindennapi problémáit tárgyalja a fórum, az eredeti topic gondolati szintű említése nélkül. Van 6-8 nő, aki az ügyes-bajos dolgait tárgyalja, én meg ha belépek (A topic címe: Kinek milyen tapasztalata van Dr V. G.-ről?), semmi hasznosat nem találok, sőt még csak írni nincs ingerenciám, mert látszik, hogy 6-8 emberé a terep és egész más már a téma. Na én ebből se kérek.
Egyébként nem csak nőgyógyászom, de fodrászom, és kozmetikusom sincs, akihez állandóan járhatnék, ők is folyton a szappanoperákról tudnak csak beszélni, én meg azokat nem ismerem. Mindig keresek mást.
Mindent végiggondolva megállapítom, hogy egyetlen alkalmi / célirányos közösségnek sem vagyok tagja és nem vagyok képes beépülni sem, viszont van egy dolog, amit fel tudok mutatni: az öltözőben, ha tusolni indulok, mindig elköszönök azoktól, akik már majdnem készen vannak, és bár láthatóan nem indultak el az ajtó felé, de biztos nem lesznek már ott, amikor én kijövök a tus alól. Na, ez tök szokatlan a csajoknak, néznek ki a fejükből értelmetlenül. Szóval nem vagyok azért teljesen elutasító másokkal, csak beszélgetni ne kelljen senkivel.
szerda, október 18, 2006
A szag
Ennek persze előnye is van, de ha az ember elfelejt időben szippantókocsit hívni, akkor könnyen úgy járhat, mint mi ma. A 8 lakásos sorház harmadik lakása előtt kiönt a lé. Mi történik? A kevés százalékos lejtőre épült telek adottságai kedveznek a gyors felszíni terjedésnek, mondhatni csíkot hút a cucc a szomszédok orra alá. Még szerencse, hogy befelé lejt a telek és nem az utca felé.
Nyáron nincs nagy gáz, mert süti a nap, gyorsan párolog (gyakorlott szippantóautóelfelejtők vagyunk), de most, októberben más a helyzet. A 4-5-6-7-8 lakásban élő barátságos szomszédok szagolják a jóságot, mi pedig a szippantó autó megérkezéséig az alábbi óvintézkedéseket tesszük:
1) Lehúzzuk a redőnyöket, mintha elutaztunk volna. Igaz, hogy minden kocsi kint van a ház előtt, de hátha így nem csenget be minden szomszéd.
2) Tilos a csapok kinyitása. Nincs mosogatás, mosás, fürdés, zuhanyzás. (Házimunka helyett lehet tévézni)
3) A rokonokat értesítjük, hogy ne most jöjjenek látogatóba.
4) Minden nap járunk edzeni, ott tusolunk. (Így a lefolyó sem nálunk dugul el a hajamtól)
A Szippantóautó Küldő Szolgáltató Kft (a.k.a. Település Tisztaság Kft) vonala este 6kor már hallgat, de reggel hívom őket. Mostantól 2 napig úgy ülök majd az ablaknak tapasztott orral, mint kicsi koromban, amikor a télapót vártam. Persze ennek is van puttonya, csak nem hozza, hanem viszi az ajándékot.
Na, erről ennyit.
kedd, október 17, 2006
Párkapcsolat fejezetekben
50 első randi
2. fejezet
A boldogságtól ordítani
3. fejezet
A hetedik mennyország
4. fejezet
Szenvedélyek viharában
5. fejezet
Órák
6. fejezet
A Bourne rejtély
7. fejezet
Veszedelmes viszonyok
8. fejezet
Durr durr és csók
9. fejezet
Dick és Jane trükkjei
10. fejezet
Női szakasz
11. fejezet
Nincs alku
12. fejezet
Nincs bocsánat
13. fejezet
A leghosszabb nap
14. fejezet
A hős
15. fejezet
Mátrix - Újratöltve
16. fejezet
Mission Impossible 2.
vasárnap, október 15, 2006
szombat, október 14, 2006
péntek, október 13, 2006
Martyr.. for love
csütörtök, október 12, 2006
A színes gyomor napja
Ezt a jeles alkalmat úgy ünnepeltem, hogy ma este az itthoni helyett az edzőtermi tusoló lefolyóját dugítottam el egy gondos hajmosás közben.
Delután felhívott L.M., a Pannontól, hogy reagáljon a lenti levelemre. Végig mentünk pontonként a problémákon, és arra jutottunk, hogy nem oldott meg semmit. Mindenre az volt az utolsó mondata: 'Jó, akkor ennek utána fogok járni. Jó, akkor ezt megkérdezem a feletteseimtől.' Sokat haladtunk ma is. Érik a következő vidám levél.
Attól pedig különösen kirázott a hideg, ahogy Sz.L. így búcsúzott ma: 'Akkor találkozunk jövő szombaton.' Brrr, színesgyomor-remegésem van, ha a 10 éves érettségi találkozómra gondolok.
Jelentés
A Camponában található TESCO áruház polcaira megérkeztek az első csokimikulások. Jó korán, mint soha.
Modell
Esküszöm, mostmár kivágom a témát kockás papírból, méretarányosan, és lemodellezem. Hát nem hiszem el..
kedd, október 10, 2006
Alias
Erik - Nem a részvétel a győzelem, hanem a fontos.
Marchee - Lementem gázolajé'
Pippo - RESTECP
hétfő, október 09, 2006
Leves
Emlékszem, mennyire utáltam gyerekkoromban a levesbe főtt répát, hiába akarta velem minden felnőtt családtagom elhitetni, hogy az igazából finom, csak én nem érzem úgy. Aztán felnőttem és ugyanezt csinálom én is.
Sőt, a paradicsomot is utáltam.
vasárnap, október 08, 2006
Panaszos hangú levél
Kedves L M,
Pénteki telefonbeszélgetésünkre hivatkozva küldöm Önnek azokat a leveleket, amiket az elmúlt hetekben eljuttattunk a Pannon üzleti ügyfélszolgálatához.
Kiegészítve a lent írtakat, összegyűjtöm az összes olyan megoldásra váró kérdést, amire választ várunk, akár írásban, akár személyesen a showroom-ban jeleztük azokat:
1) 2006. júliusa óta, székhelyváltás miatt nem rendelkezünk üzleti ügyfélkapcsolattartóval. A szombathelyi kapcsolattartónk (SZ L) nagyon segítőkész és a mai napig fogadja a hívásainkat, de sok esetben már nem illetékes a feladatok elvégézésében. Kérem, hogy sürgősen jelöljenek ki számunkra egy kapcsolattartót, akihez forduhatunk.
2) 2006. július 17.-én számla nem fizetés miatt, előzetes figyelmeztetés nélkül korlátozták a kimenő hívásokat a cégünk összes SIM kártyáján. A 10.000 Ft nagyságrendű elmaradás befizetése után GSM számonként 2.500 Ft + áfa összeget terheltek a számlánkra GSM számonként.
Tekintettel arra, hogy cégünk havonta közel 300.000 Ft forgalmat bonyolít és fizet meg a Pannon részére, méltánytalannak érzem a 10.000 Ft-os tartozás miatti, GSM számonként bruttó 3.000 Ft kiszámlázását, és kérem ezeknek az összegeknek a mielőbbi, gondolkodás nélküli jóváírását.
3) Vásároltunk egy autós kártyát 2006. május 24-én, melynek GSM száma 826-defg. Az ennek az előfizetésnek a havidíja és forgalma bizonyos hónapokon a többi előfizetésünk forgalmával együtt, egy számlán jelenik még, máskor pedig leszakad, és külön számla érkezik róla. Legutóbb például a székhelyünkre (1035 Budapest, ...) küldték, nem pedig a számlaküldési címünkre (1033 Budapest, ...) Az előfizetés vásárlásakor is kértem, hogy a budapesti számlaküldési címhez tartozzon ez az előfizetés is.
Hozzáteszem, ezt a kérést megfogalmaztam már a budaörsi showroom-ban ülő kollégájának is, és döbbenten vettem tudomásul, hogy ilyen jellegű problémákon (számlaküldési cím módosítása) a bemutatótermekben nem tudnak segíteni. Kérem, ebben az esetben Ön legyen kedves ezt az apróságot elintézni. A székhelyünkre pedig semmit ne küldjenek, mert az iroda nem ott működik, nem véletlenül jelöltem meg más számlaküldési címet.
4) 2006. szeptember 30-i, alul olvasható levelemben tájékoztattam Önöket egy súlyos adatvédelmi hibáról. A 366-defg előfizetés közel egy éve került a S Kft nevére az E Rt-től. Nehezményezem, hogy a PannOnline belépéshez szükséges jelszó kiadásakor megkapom az E Rt ügyfélszintű jelszavát. Nagyon kedves volt az Ön részéről, hogy október 6-án telefonon megkeresett, és felajánlotta segítségét a PannOnline felületre történő belépéshez, de a probléma nem a belépés sikertelensége volt (a levél első mondata), hanem a levél második mondatától megfogalmazott _súlyos _adatvédelmi _hiba.
Kérem, hogy vizsgálják ki, hogyan fordulhatott elő, hogy az E Rt ügyfélszintű jelszava eljutott hozzám, egyáltalán egyedi esetről van-e szó, vagy alapvetően nem frissül az az adatbázis, ami az elfelejtett jelszavakat kiküldő webes felület mögött van.
Kérem továbbá, hogy biztosítsanak engem afelől, hogy az elmúlt egy évben nem adták ki a S Kft ügyfélszintű jelszavát, sem a kártya szintű jelszavait senkinek, sem SMS-ben, sem más úton.
5) 2006. szeptember 21-én javításra leadtam a budaörsi showroom-ban SonyEricsson W550i típusú készülékemet (munkaszám: 51000abcde). A garancia ideje alatt most negyedik alkalommal vagyok kénytelen szervízbe vinni ezt a készüléket. Tekintettel arra, hogy mobiltartalom-gyártással foglalkozom és nem csak tesztelésre, de sales tevékenységre is használom a készülékemet, (az általam gyártott háttérképeket, és videókat például a Pannon is forgalmazza), nagyon sajnálatos, hogy ilyen gyakran vagyok kénytelen nélkülözni a telefonomat.
Szeretném, ha végleges megoldás gyanánt a Pannon kicserélnék a telefonomat egy új SE W550i készülékre.
Ezt az igényemet a budaörsi showroomban is bejelentettem már, de a kollégájuk kérte, hogy írásban is kérjem a készülékem cseréjét. Kérem, hogy ne hivatkozzanak a márkaszervízre, mivel a garanciális időszakon belül vagyunk és én Önöktől vásároltam a készüléket, nem pedig a márkaszervíztől.
6) Az augusztus 11 - szeptember 11 közötti számlázási időszak forgalmát tartalmazó számlánk a mai napig nem érkezett meg hozzánk. Egyfelől csak remélni tudom, hogy a hívásainkat nem korlátozzák az idő alatt, amíg a számlájukat meg sem kaptuk, másfelől viszont súlyos hiba lenne, ha ez a számla nem érkezne meg hozzánk október 20. előtt, amikor is a szeptemberi áfa bevallásunkat le kell adnunk az APEH felé.
Ezzel a problémával is a budaörsi showroomhoz fordultam, szerettem volna az elkészült, de még meg nem kapott számláról egy hivatalos másolatot kérni, amit a könyvelésbe be tudnánk tenni, de ebben sem tudtak a segítségünkre lenni.
Ha nem érkezik meg a postával a fenti számla legkésőbb október 20-ig, akkor a cégünknek az áfa-bevallást követően önrevíziót kell végrehajtania. Nagyon hálás lennék, ha ennek nem kellene bekövetkeznie.
7) Kérem, küldje el nekem pontosan, hogy hány forint készülékhátralékot kellene megfizetnünk egy összegben (a nyitott számlák mellett), ha az ügyfélkezelés lassúsága és nehézkessége miatt operátorváltásra lennénk kénytelenek. Szeretnék tisztában lenni ennek pontos költségeivel.
Segítségét előre is köszönöm,
Üdvözlettel:
aláírás
csütörtök, október 05, 2006
Mai tapasztalatok
A Decathlon öltözőfülkéi kétszemélyesek.
A budaörsi ABS sportcentrumot egy barom tervezte. Vagy egy barom építette át. Nemtudom. A közönség is sznob, elszégyellem magam, ha nem csak gyaloglok a futógépen, nem vagyok kifestve és 10 kilónál többet mozgatok meg bármilyen gépen. Ja, és barátnőim se ide járnak, akikkel locsogni lehet másfél órát látszatmozgás közben. Újkori kultúrház-jelenség.
A szauna koedukált, fürdőruhában, vagy törölközőben lehet használni, de a szauna előtti tusolókon nincs ajtó. Tusolni lehet meztelenül is. De a legjobb mégis az, hogy a női öltözőből csak a bejárati ajtó előtt elhaladva lehet megközelíteni a szaunát. Fürdőruhában, vagy törölközőben. De ott már most állati hideg van.
Pingvin a körúton
Mondták, hogy segítenek, de csak legyintettem: 'Á, menni fog egyedül', aztán 15 méter után éreztem, hogy ez nem piskótatallér. Magassarkú csizmában (ami egyébként nagyon jól áll nekem) szerencsétlenkedtem át a zebrán, tovább a járdán, de senki nem segített. Éreztem, hogy a doboz lassan akkorára nő, hogy szinte agyonnyom engem. Még arról is megfeledkeztem a súly alatt, hogy azzal törödjek, hányan néznek a megállóban, vagy a közlekedő kocsikból, de még jó is, mert nagyon rosszul éreztem volna magam.
A végén 10 méterenként kellett megállnom pihenni, de elértem a kocsit, káromkodtam egy kicsit, aztán folyadékot pótoltam a biztonság kedvéért. Most fáj a lábam, a vállam, a karom. Nem nekem való munka ez.
szerda, október 04, 2006
kedd, október 03, 2006
hétfő, október 02, 2006
vasárnap, október 01, 2006
szombat, szeptember 30, 2006
Testvérek, egymás közt
- milen kepem?
- volt egy ilyen sapkás-lehajolós, itt a neved mellett, hogy tudjam, hogy ismerlek-e
- nem tudom, en se latom. lehet, hogy a masik msn-be jelentkeztem be, es azon nincs hely fotonak, nem tudom. nekem 2 ikonom van.
- hurrá. na, hány kavicsod van már?
- milyen kavicsom
- akkor jó. most megyek,terigetek egyet.
- kavics? teregetes? Te?!
- ja. de a kép az megvan. kavics még mindig nincs. miért? nem látod, hogy én vagyok? nevem is van, képem is van, üzenetem is van. De mostmár kezdek gyanakodni. Neked biztos van nap a hátadon?
- MILYEN KAVICS???
- hát titkos.
- menj teregetni.
- ok. te nyertél. de mostmár biztos, hogy van napod.
péntek, szeptember 29, 2006
Utcai párbeszéd
- Bocsánat, maga elmegy?
- Magával? Soha.
- Köszi.
- Bocs, na.
hétfő, szeptember 25, 2006
Állapotjelentés
Ennek megfelelően a ma reggeli edzést rutinosan ki is hagytam, a szándék azonban megvolt, valahol jó mélyen. A mérlegre állni hetek óta nem merek, de már szereztem lapos kavicsokat, amiket a zsebembe rejthetek, ha G-nek meg kell mutatnom, hány kiló is vagyok tulajdonképpen.
vasárnap, szeptember 24, 2006
Büntetés
1) az ingatlan.com oldalon, egyedi tervek alapján készült családi házak alaprajzainak nézegetése és hangos röhögés.
Kedvencem: egy érdi ház, aminek a földszintjén egy előszoba/közlekedő van, meg 3 szoba. A vicces része az, hogy a közlekedő alapterülete nagyobb, mint a 3 szobáé összesen.
2) menyasszonyi ruhákat kínáló weboldalak nézegetése és hangos röhögés. De az abszolút tuti az a weboldal, ahol (többek közt) a budapesti menyasszonyiruha-szalonok kínálatát és webes megjelenését kritizálja egy hozzáértő grafomán, gátlástalanul őszinte, és az érintett szalonokat porig alázó stílusban.
Kedvencem:
Eddy K. es La belle Meriee márkaképviselet, túl sok fáradtság lenne kideríteni melyik melyik, változó fantázianeveken futnak a ruhák, jelentéktelen termékek ezek a pluszmunkához.Ha valaki egészen biztos benne, hogy fűző és derékban húzott bő szoknya fazont akar fehérben vagy selyemcukorszínekben, esetleg atomlilában és citromsárgában az itt megtalálja. Más nincs, de ilyenekből kétszáz féle.
A weboldaluk a DOOM betiltott változata.
Megnézésekor, kérem, kövesse a saját felelősségemre készített használati utasítást a súlyos egészségkárosodás elkerülése érdekében.
Mielőtt beírja a domaint, kérem, vegyen fel egy Gucci napszemüveget, elsősorban a látóideg megóvasa érdekében, másodsorban a weboldalon megjelenő vizuális terror ellen instant kúraként lekaphatja egy pillanatra, és az igényes design látványa megvédi ízlését.
Az első pályán át kell jutnia az “arisztokratikus”, “uszályos”, “egyedülálló”, kifogástalan, “utánozhatatlan” jelzőket tömörítő, a vetítőgépet szorgosan tekerő, költségtérítéses képzésben részesült pr-menedzserkalkulátoron. A tovább gomb megnyomásával eljut a második szintre, ahol el kell olvasnia a nyilatkozatot, hogy eddiká azaztán csak itten és sehun máshol, de ha mégis, akkor jön a “védjegy”, “hozzájárulása”, “jogi felelősségvonást” rész. Kérem, továbblépés előtt egyeztessen időpontot az ügyvédjével. Aki el tudja olvasni a harmadik szint esküvői idézeteit és még mindig vágyik egy eddiká ruhára és ezért továbblép, az kérem, hivjon papot a spontán szívmegállás esetére.
Az utolsó megpróbáltatás a ruhák megtekintése előtt egy divatjamúlt pofijú modellről készült 30 darab portré megtekintése ugyanabban a fátyol és diadém körítéssel. Kérem, figyeljen oda az összes pályán középtájon orvul elhelyezett kizárólagos kereskedő névre es címre telefonszámmal. 1000 pontot ér egy találat, ütközés esetén két életet von le. Az utolsó szintet is teljesitő játékosokat elviselhetetlen zajinger pusztitja, be kell kapcsolják a hangszórókat és hallgathatják Celine Dion-t. Akinek az egészsege ép maradt, megnézheti az esküvői ruhákat is.
Én megpróbáltam
Lassan tereptárgyakba kell kapaszkodnom az utcán, hogy ne fújjon el az őszi szél.
A kanapé esete
csütörtök, szeptember 21, 2006
Az ingatlanos visszahív
- Reggel 8-kor? Mi történt?
- Szóval 8-kor vár minket a tulaj. Emlékszik, nekem van az egyedi rendszámom. Az első rendszámtáblám leesett, de a hátsó még megvan, onnan tud majd megismerni.
- Asszem, menni fog.
- Aztán én sietek, onnan megyek majd Zsámbékra.
- Nehogy elkéssen Zsámbékról. Viszlát.
Állatfaj #2
- Jónapot kívánok. Szeretném kipróbálni a Mazda5-öst.
- Hát, nagyon sajnálom, de most nem lehetséges.
- Dehát ott áll kint a szalon előtt.
- Hát, igen, de a bemutató autónkat épp most vitték el a hétvégére kipróbálni {délután 4kor}
, ami kint áll, az meg a sajtónak van fenntartva és tudja el van zárva a kulcsa. A főnököm meg már nincs itt. Nem tudnának benézni a jövő héten?
- De.
Következő héten:
- Jónapot kívánok. Szeretném kipróbálni a Mazda5-öst.
- Hát, most nincs itt egy sem. Egy kolléganőm jár vele, várjanak, megkérdezem, hogy holnap milyen autóval akar bejönni dolgozni.
- Sajnos holnap már nem lesz itt, a kolléganő szabadságra megy a Mazda5-össel.
- Micsoda?
- Azzal megy szabadságra. Egy hétre. Vissza tudnának jönni egy hét múlva?
- Micsoda?
- Vagy esetleg ha sürgős, jöjjenek be holnap reggel 7 órára.
- Jöjjek ide reggel 7 órára?
- Vagy az túl korán van?
Állatfaj #1
- Jónapot kívánok, érdeklődöm az egyik ingatlanjuk iránt. (...)
- Jó. Szerintem az a ház magának nem lesz jó.
- Nem lesz jó? Miért?
- Hát mert az olyan, hogy szerintem magának nem lesz jó.
- De honnan tudja, hogy nem lesz jó, hát azt sem tudja, milyen igényeim vannak.
- De az a ház olyan messze van mindentől, és rendes kocsival meg sem lehet közelíteni, csak terepjáróval. Ilyen időben, mint most, nem is vállalunk bemutatást, mert nem lehet oda felmenni.
- Nos. Ha történetesen nekem pont megfelel, ha messze van mindentől és történetesen pont van egy terepjáróm, akkor van valami akadálya, hogy megnézzem?
- Nincs.
- Jónapot kívánok, az X ingatlanirodát keresem.
- Az én vagyok.
- Nagyszerű, érdeklődöm az egyik ingatlanjuk iránt. (...)
- Nézze, az nálam úgy van, hogy ingyenes a lakcím kiadás, ide kell jönnie, aláírnia a papírokat, és akkor én odaadom magának a kért címet, meg a tulaj telefonszámát, és maga felhívja és akkor megy ki megnézni a házat, amikor magának jó.
- És mikor tudom átvenni a címeket?
- Hétfőn, szerdán és pénteken.
- Jónapot, Y vagyok és itt állok a Rákóczi úti lakásnál. Maga hol van?
- Hogy érti ezt?
- 6ra beszéltük meg. Itt állok. Maga hol van?
- Én nem hiszem, hogy megbeszéltünk volna mára találkozót a Rákóczi útra.
- Dehogynem. Erről a számról hívtak és maga kérte a találkozót.
- Nézze, lehet, hogy beszéltünk a napokban, épp ingatlant keresek, de én diósdi és törökbálinti házakat keresek, Rákóczi úti lakást nem.
- Pedig erről a számról hívtak. Egy férfi hívott.
- Erről a számról biztosan nem hívta férfi.
- De igen.
- Jónapot kívánok, érdeklődöm az egyik ingatlanjuk iránt. (...) Mikor tudom megnézni?
- Pénteken vagy szombaton.
- A szombat megfelel. Mikor találkozzunk?
- 9 vagy 10 óra esetleg?
- 10 óra jó lesz.
- Jaj, nem lehetne inkább 9? Tudja szombaton esküvőre megyek és nem szeretnék elkésni. Milyen autóval jön? Nekem sárga autóm van és egyedi a rendszáma, biztosan meg fog majd ismerni.
szerda, szeptember 20, 2006
Döntéselőkészítés
Asszem meg is halnék, ha egy gyújtogatóbarom egyik éjjel betörné a kirakatomat és összetörné az árukészletemet.
kedd, szeptember 19, 2006
Nők, egymás közt
- Kérdezz.
- Szerinted egy 35 éves pasi öreg?
- ???
- Na, komolyan, egy 35 éves pasi öreg?
- Hát, nem tudom. Neked vagy nekem?
- Nekem.
- Hány éves is vagy?
- 23.
- Hát.. Mit is mondtál, Lamborghinivel jár?
- Ja.
- Akkor nem!
Per
Olvasta a ma reggeli lapokban, hogy a városomban van egy kis 'gond', és meg akarta tudni, hogy én jól vagyok-e. Dobbant egyet a szívem. Először azért, hogy mennyire sajnálatos, hogy híre ment a világban ennek a baromságnak, másodszor pedig azért, hogy van egy ember kb 1000 km-re tőlem, akit életemben nem láttam, de mégis ír egy pár aggódó sort és arra bíztat, hogy jelentkezzek, ha bármire szükségem van.
Íme a linkek, amiket ő olvasott. (Norvégul beszélők előnyben)
http://www.dagbladet.no/nyheter/2006/09/19/477162.html
http://atvs.vg.no/player/player.php?id=5177&bandwidth=1925967&bandwidth_detected=1
És itt van ő, akiről most tudtam meg, hogy kinevezték ennek az 'organisation for leaders of the norwegian chief assessent officers' élére. Per Helge Rise, személyesen:
http://www.utvalget.no/m3.php
Szóval ez jól esett tőle. Köszönöm.
Új fények a nappaliban
Kedvenc lámpám és fényei. A háttérben a szeretve őrzött hát bal oldala látható.
péntek, szeptember 15, 2006
Jet kaland
Jobb oldalon tartom a tanknyílást. Csak bal oldali kúton volt szabad hely. Méricskélek, kiszállok. A benzintömlő nem ér el a kocsi túloldaláig. Pedig nem nagy az autó. Gondoltam, túl távol álltam meg. Visszateszem a tömlőt, visszaszállok. Méricskélek, tolatok, kiszállok. Tömlőt megint a kézbe, húzkodom, nem éri el.
A kutat elég nehéz megközelíteni, mert az előtte és mögötte is marha vastag fém korlát van, olyan, mint a járdák szélén szokott lenni a gyalogosok meg az autók között. Gyanús. Mintha többen próbálkoztak volna túl közel tolatni a kúthoz. Elővigyázatosság? Á, biztos nem.
Rámenős vagyok, harmadszor is megpróbálom. Vissza a tömlőt, be a kocsiba, méricskélés, tolatás, pislogás körbe, hogy hányan röhögnek. Pedig nem is vagyok szőke. A harmadik próbálkozás előtt végigmérem a kút kijelzőjét, hogy hátha ki van írva, hogy 'Itt nem lehet a túloldalon lévő tanknyílásba tölteni.' De semmi. Megnyugszom a nevükben is, mert azért az elég gáz lenne a JET-re nézve.
Szóval harmadszor is próbálom, de nem éri el. Benzinkutas sehol, csendben tudomásul veszem, hogy ilyen nincs és mégis van, aztán visszaülök a kocsiba és beállok a sor végére, megvárom, amíg lesz hely a jobb oldalamon.
Hurrá. Beállok, eléri a tömlő a nyílást. Ránézek a kijelzőre, ott figyel az előző delikvens litere meg forintja. Bazz. Ezek szórakoznak velem. Most menjek be és reklamáljak, hogy 'Figyelj, én most álltam be, ennyit mutat a kijelző, de nem fogom kifizetni az előző autós benzinjét'? Nincs mit tenni, a számláló nem nullázódik le, és még olyan villogó index lámpa sincs a kutak fölött, mint a MOL-nál, ami mutatná, hogy fizetve van-e vagy sem.
Bemegyek. Ácsorgok, a kasszák előtt áll a sor, a kutasok dolgoznak. Mégsem állok be a sor végére, hogy amikor sorra kerülök, megkérdezzem, hogy 'Hogy kell lenullázni azt a kurva kijelzőt?!' inkább kimegyek.
Megfogom a tömlőt újra, idegesen benyomom a tankba, semmi. benyomom még egyszer, jó mélyre, lenullázódik. Hurrá. Tankolok. Közben ráérek óvatosan ellenőrizni, hogy másoknak is egyértelmű-e, hogy itt nem lehet a túloldalra átvinni a tömlőt. Mások is próbálkoznak. Nem szólok. Csendben igazolva érzem magam. Tele a tank. Visszateszem a tömlőt. Bemegyek. Fizetek. Beülök. Gázt adok.
csütörtök, szeptember 14, 2006
And the winner is
szerda, szeptember 13, 2006
Moulin Rouge
Never knew I could feel like this
Like I've never seen the sky before
Want to vanish inside your kiss
Every day I love you more and more
Listen to my heart, can you hear it sings
Come back to me, and forgive everything
Seasons may change, winter to spring
But I love you until the end of time
Come what may
Come what may
I will love you until my dying day
Suddenly the world seems such a perfect place
Suddenly it moves with such a perfect grace
Suddenly my life doesn't seem such a waste
It all revolves around you
And there's no mountain too high
No river too wide
Sing out this song and I'll be there by your side
Storm clouds may gather
And stars may collide
But I love you until the end of time
Oh, come what may, come what may
I will love you, I will love you
Suddenly the world seems such a perfect place
kedd, szeptember 12, 2006
Eheti névjegykártya
az origó örzője
szélsőségesen heteroszexuális szociopata
a működőképes párkapcsolatok vezető közép-európai kutatója
vasárnap, szeptember 10, 2006
Mély sóhaj
Néha szélesen és büszkén rámosolyodom a féyképezőgépes túristákra, kihúzom magam, mert nekem ez nem látványosság, hanem a természetes vasárnap délelőtti időtöltés, én már fényképezőgépet sem hozok, mert mintha csak hazajárnék, megértően pislogok a kattintgató olaszokra, akik Andrea Bocelli time to say goodbye című slágerére még tapsolni sem átallanak. Tiszta túristalátványosság.
Én meg csak mosolygok, becsukom a szemem és megvárom, amíg G visszaér a futásból.
7vége
Néhány tudnivaló a hokibajnokságról:
- A csapatok létszáma 1 és sok között változott.
- A játékosok vezetékneve (családi bajnokság lévén) nagy hasonlóságot mutatott.
- A kapukat mozgatni csak abban az esetben ért, ha biciklis közeledett az úton.
- A nővéremnek kint kellett dekkolni a kocsija mellett, mert mindig az alá gurult be a labda és senki nem tudta az ütőjével kihorgászni onnan. Kb 10 percenként kellett előre vagy hátra gurulnia a kocsival.
- A játékidő sötétedésig tartott.
- A kicsiket nem löktük fel és nagy tapsot kaptak, ha találatot szereztek.
- A nagyokat fellöktük és nem tapsoltuk meg, ha találatot szereztek.
- Mindenki nyert.
Este pusziosztás és takarodó.
péntek, szeptember 08, 2006
Barmok
Holnap hazautazunk. Szülinapok, névnapok, mozgalmas családi hétvégénk lesz.
szerda, szeptember 06, 2006
kedd, szeptember 05, 2006
Parti
A gyerekek jól érezték magukat, mi is jól szórakoztunk, egyedül a töpszli kutyát viselte meg a gyerekek társasága, nincs hozzászokva, hogy órákon át nyúzzák szegényt. Halálra várt tekintetével a távolba meredve hagyta el a házunkat a nap végén, otthon sétálni menni se volt kedve és az ágy alá bújt, nehogy még valaki megtalálja aznap.
A csecsmőkorú gyerekvendégtől viszont most is igyekeztem távoltartani magam, mint ZC barátnőmnél szombat délután. Elmentünk látogatóba, megnézni az 1 hónapos gyerekét, de óvatosan tartottam a 2 méteres biztonsági távolságot köztem és a gyerek között. Kérdeztem is tőle, hogy nem ciki-e vendégségbe jönni aztán nézni a gyereket jó messziről, de megnyugtatott, hogy szerinte nem.
Újabb próbálkozás
szombat, szeptember 02, 2006
szerda, augusztus 30, 2006
Kizárt dolog
Kikászálódok a kocsiból, keresem a kulcsot, nem nyitja az ajtót. Nézek. Belül van a másik kulcs, ajtó bezárva. Csengő nincs, kopogok. Nem hallja senki. Kopogok még. Semmi. Visszaülök az autóba, dudálok. Semmi. Az ajtóhoz lépek, kopogok. Várok. Előveszem a telefont, tárcsázok. Nem veszik fel. A telefon a nappaliban maradt. Megyek a kocsihoz, dudálok ingerültebben. Semmi. Látom, hogy az emeleti fürdőszobában zajlik az élet, a fiúk fürdenek. Töprengek. Vajon túl későn értem haza? Pedig szóltam 10 perce, hogy jövök, és akkor nem voltak mérgesek, örültek. Most mi van? Dudáljak még? Minek? Kopogjak még? Már fáj a kezem. És akkor jött az ötlet: feldobok egy kicsi kavicsot az emeleti ablakba. Na, azt meghallották. Beengedtek.
Volt nagy örülés, és megoldódott a rejtély, hogy ki a franc dudál a ház előtt, mert csak ültek és gondolkodtak.
Eredmény: reggel egy berepedt ablak az emeleti fürdőszobában kipipálva. Éljen.












