Ide járunk sétálni

Napi 2-3 km séta az erdőben, kettesben.

Agysebészest játszottunk a tökkel

Párbeszéd

A hétvégén egy középkorú, kopasz figura jött velünk szembe, fiatal, szőkével az oldalán.Telefont tartott a kezében és ezt a mondatot csíptük el:
- Anyának új barátja van? És milyen? Fiatal? Öreg?

Így készült az előszobafal - fotósorozat

Elég jól látható a gyönyörű gumicsizmám?

Mozgalom

Holnap elmegyünk egy békés felvonulásra, amit azok hívtak össze, akik tiltakoznak a törökbálinti lakótelepek, a beépítések, ingatlanátsorolások és erdőírtások ellen. Több ember már nem kell ide, most, hogy mi itt vagyunk. :) Még a végén összeépülünk Érddel és Budaörssel. Jaj.

Ez a szerelem

Kolozsvári rakott izé

Így készül a lugas - sorozat

Cseresznyés pite

Remek hely ez a Törökbálint

Voltam ma egy kisebb körúton.

1) elmenten a városházára beadni egy bevallást az Adóosztályra, az ingatlanadó kiszámításához. (nem kell adót fizetnem, 200 m2 alatt mentességet adnak.) A helyi átrendeződés miatt az Adóiroda ideiglenesen a GL outletbe költözött, de a polgármester (!) titárnője átvette tőlem, hogy ne kelljen kimennem a GL-be, és megígérte, hogy eljuttatja oda, ahová kell. Közben még a polgármesterbe is belefutottam, aki kedvesen köszönt.

2) elmentem a postára, hogy a korábbi lakók leveleit visszavigyem. A számláik mellett valami behajtó cég is levelez velük, nem akarom, hogy itt kopogtassanak egyszer, így hát visszaküldettem az összes levelüket a feladónak. A postás kislány kedvesen átvette őket, visszaküldik mindet, elnézést is kért és megígérte, hogy szól megint a kézbesítőnek, hogy a nem nekünk szóló leveleket most már ne dobja be hozzánk. Ráadásul mindezt a csomagfelvételi ablakban, szerintem tökre nem az ő feladata lett volna, csak ő volt szabad, így lecsaptam a szerencsétlenre.

3) elmentem a szemétszállító céghez, szerződést kötni és nagyobb kukára váltani. Ebben a faluban az évente kétszeri lomtalanításon túl van szelektív hulladékgyűjtés, ami házhoz jön, ingyen adják hozzá a zsákokat meg a naptárat, amin követni lehet az ütemezést, van ingyenes hulladékudvar, ami egész évben nyitva van és akkumulátortól a zöldhulladéig mindent le lehet ott rakni, meg lehet venni pótzsákokat, ha a pelenka megdobná a heti szeméttérfogatot, hogy ne kelljen az éj leple alatt a szomszédok kukáiba tömködni a szemetünket, ha a miénkbe már nem fér el.

4) be is vásároltam.

Mindezt 45 perc alatt, mert sehol nem kellett várakozni.

A family frost a ház előtt parkol, és remek a fagyasztott zsemléjük, házi tejet árusító autó hetente jön, szelektív hulladékgyűjtó egyébként 100 méterre van, buszmegálló szintén, a védőnő sincs messze és találtunk egy nagyon szép vitorláshajós játszóteret. A Cora közelebb van, mint gondoltuk, és főleg közelebb, mint a budaörsi Tesco, a szomszédok meg állatira kedvesek, nekem kicsit idegen is ez a pajtáskodás, de Gábornak jól jön a szomszéd bácsi segítsége, és ő örömmel visz át a szomszéd néninek egy kis tejet a kávéjába, mert átérzi a bánatát, ő se issza meg tej nélkül.

Én ritkán mutatkozom emberek előtt, egyelőre rejtőzködő életmódot folytatok, és aklimatizálódom a panelek után.

Uszonnára: túróval töltött zsemle

Szülés előtt 1-2 héttel

Egyetemi emlék

Most, hogy 3 éves lett a fiam, és a második is hamarosan megszületik, eszembe jutott egy régi történet az egyetemről.

Volt egy kedves tanárunk, aki alig volt idősebb nálunk, genetikát tanított. Összebarátkoztunk vele, néha szerveztünk programokat a tanszéki szobájában a csoporttal. Sokat mesélt nekünk magáról, emlékszem, egyszer elmesélte, hogy azért nincs még gyereke, mert egyszer 7 hónaposan váratlanul elvetélt a felesége, és azóta nem mer újra teherbe esni. Azt mondta, egy ilyen eset után vagy azonnal teherbe esik valaki, vagy csak nagyon nehezen. Náluk az utóbbi történt.

Egyik évben az ő szobájában tartottuk a csoport télapózást, és Csaba - mer neve is van - játékot szervezett nekünk. A feladat nem volt nehéz, elő kellett venni egy papírt meg egy tollat és le kellett írnunk, hogy mi a célunk az életben.

Nálam hamar előkerült a papír meg a toll is, nem sokat gondolkodtam, leírtam a 2 legfontosabb dolgot, amit akarok az életben, aztán +1nek írtam még valamit, mert mégiscsak 3 volt a feladat. Kicsit hangosan sikerült lecsapnom a tollat, mert még meg is jegyezték a többiek, hogy rajtam kívül mindenki még csak most kezdi összeszedni a gondolatait, úgyhogy elég határozottnak kell lennem, ha én már készen is vagyok.

Elszégyelltem magam egy kicsit, úgy éreztem, hogy nem vettem elég komolyan a feladatot, ha mindenki ilyen jól átgondolja, én meg csak odaírtam 2 dolgot, ami biztos hülyeség és kész. Vagy biztos nem értettem meg a lényeget, nem tudom.

Amikor mindenki készen lett, fel kellett olvasni az összeírt pontokat, és persze velem akartak kezdeni, de én addigra már olyan zavarban voltam, hogy mondtam, én nem olvasom fel, nem közkincsnek szántam az életcéljaimat.

Amikor pedig meghallottam a többiek életcéljait, visszatért az önbizalmam, egyszerre azt kezdtem érezni, hogy mégiscsak én értettem meg leginkább a lényeget és nekem vannak a legtisztább elképzeléseim arról, amik fontosak az életben. Ilyeneket írtak mások:

- egészségesnek lenni. mintha ez csak elhatározás kérdése lenne.

- sok pénzt keresni. ez meg egyrészt relatív, kinek mennyi az elég, meg a sok, másrészt aki meg akar gazdagodni, annak nem sok keresnivalója van a Kertészetin.. Írta volna inkább azt, hogy egyszer megnyerni lottó ötöst.

- családot alapítani. ez gyenge életcél. a remetéken és a meddő házaspárokon kívül többnyire annak is sikerül, aki nem akarja.

A beszélgetés végén már csak én maradtam, de a többiek életcéljainak ismeretében már különösen nem akartam megosztani velük az én határozott és érett elképzeléseimet arról, hogy mi a célom az életben, de most, több mint 10 évvel később, már nincs miért titkolnom, ezt írtam a papírra:

1. Jó anyának lenni

2. Jó feleségnek lenni

3. (lediplomázni)

Boldog szülinapot, Z.

így készül a konyha - fotósorozat

így készült a szoba - fotósorozat

Költözés

A nagy francia forradalom évfordulóján költözünk.

G azt mondta (ezt a címet is adhattam volna a posztnak), hogy annyi cuccunk van, hogy alig bírják átvinni a költöztetők. Szerinte ez annak a jele, hogy (1) jól élünk, és hogy (2) megöregedtünk és gyűjtögetni kezdtünk.

És valóban. 5 éve ő is csak a ruháival költözött el, ahogy én is. Mostanra meg lett nettó 5 órányi csomagunk, amit a teherautóba lehetett pakolni. Vettünk sok bútort, született gyerekünk, vettünk gyerekholmikat, játékokat, konyhai gépeket, meg szerszámokat is, amiket eddig ugyan a gardrób rejtett, most pedig elnyerik méltó helyüket a Szent Műhelyben, amire már olyan nagyon áhítoztunk. Legalábbis az egyikünk.

És ezután se lesz jobb a helyzet, születik még egy gyerekünk, és most kerti cuccokat fogunk nagy számban újítani, meg a szerszám állományunkat is, amivel jó sokat lehet szöszmötölni a Műhelyben. Nem is merem kisbetűvel írni a nevét.

De most egy ideig nem szeretnénk költözni.

A költözést pedig ma este megünnepeljük.

Bejelentkezés

Hazafelé a vonaton be akartam jelentkezni Érd-Alsónál, hogy G tudja, késik-e a vonat. IQ City. Ez lett a fedőneve a helynek.

1 tonna kő

"Darabja a 70 kg és a kurva nehéz között..."

Víziközmű

Érd és Környéke Víziközmű Kft. Ez az a hely, ahol legutóbb könnyesre röhögtem magam.


Egy telefonbeszélgetéssel kezdődött:
- Jó napot kívánok. Ingatlan adásvétel után szeretnék közüzemi szerződést kötni. Mit vigyek magammal?
- Adásvételi szerződést és jegyzőkönyvet.
- Oké. Hol találom Önöket?
- Hát, itt a Rendőrség mellett.
- Oké, de melyik városban? (23-as körzetszámmal számos település indul Bp környékén)
- Ja, hát itt, Érden.
- Akkor tudna mondani utca házszámot? Érden nem tudom, hol a rendőrség.
- Felső utca, mondom, itt a rendőrség mellett.

Ezen a ponton elbizonytalanodtam, hogy a felső utca domborzati viszonyra utal-e valamilyen formában, vagy Felső utcának hívják, de nem mertem rákérdezni, éreztem, hogy jobb, ha nem.

- És házszámot tudna mondani?
- ... MARIKA, MI ITT NEKÜNK A HÁZSZÁM?? - ordít egy kolléganőjének. - Nem tudom, de megtalálja, mondom, itt vagyunk a rendőrség mellett.
- Köszönöm. És várjon, ne tegye le, mondja meg legyen szíves, hogy meddig vannak nyitva.
- Hát, 8ig.
- Minden nap?
- Nem, csak ma.
- És a többi napon?
- fél 3ig. Pénteken zárva.

Ilyen előzményekkel látogattuk meg a hétfőn 8ig nyitva tartó ügyfélszolgálati irodát. 7 körül érkeztünk, egy nagyhangú pénztáros hölgy rohangált az ügyfélváróban és valami nőitáska biznisz után próbálta kinyitni (!) a frissen vásárolt darabot. Persze sikertelenül. Állati vicces próbált lenni közben, amit mi megrökönyödéssel, a kollégái nevetve fogadtak: eleinte nem tudtuk, hogy ők is ezen a vonalon mozognak, vagy csak udvariasságból nevetnek. Később fény derült mindenre.

10-15 percet vártunk, amíg 4 különöző ablaknál is ügyfél nélkül üldögélő munkatársuk közül az egyik szólított. Közben a pénztáros folyamatosan szórakoztatni próbálta a közönségét.

Leültünk, én rutinosan elővettem az iratokat és az okmányaimat, mindent, amire szükség lehet. Az ügyintéző lány is rutinosan kezdett dolgozni, csak a műkörmei zavarták kissé a gépelésben, de ez sem ritka, már kezdtem bízni a gyors ügyintézésben.

Aztán elém rakott egy olyan átírótömbszerű füzetet, amilyet utoljára gyerekkoromban láttam, abban kellett nekem kézzel kitölteni a személyi adataimat. Utána lapozott a füzetben kb 10-et és oda kért egy aláírást. Kezdtem összezavarodni: miafrancvan?

Közben G a szokásos, napszemüveges öltözékében az ügyintéző lányt nézte egyre szigorúbban, meg persze a pénztáros sztorijait hallgattuk megállás nélkül, amik egyre kínosabbak voltak. G nem szólalt meg, nem is nevetett, amit én baljós előjelnek tekintettem, belőlem már akkor fel-feltört a röhögés, persze csak kínomban, de attól egyre jobban féltem, hogy egyszer G megszólal..
A lány kezdte zavarban érezni magát, talán attól, hogy G nézi szúrós tekintettel, vagy talán attól, hogy ő is érezte, a pénztáros produkciója tényleg kínos.

Aztán megkérdezte, hogy mi a lakcímünk irányítószáma. Mondtam neki a számot, anélkül, hogy rávilágítottam volna: azon a rohadt átadás-átvételi jegyzőkönyvön ott van a teljes lakcím, irányítószámmal együtt. De nem akartam bunkó lenni.

Elkérte a személyi igazolványomat. G ezt is csendben hallgatta, egy arcizma se rezzent. Én odanyúltam az asztalon kikészített irataimhoz és hang nélkül egy centivel közelebb toltam őket a lányhoz. Elnézést kért, még jobban zavarba jött, én erre se reagáltam, csak néztem G-t a szemem sarkából, hogy meddig bírja. És hogy röhögni fog, vagy ordítani.

A lány elment fénymásolni, közben megkérdeztem G-t, hogy érzékeli-e az enyhe színárnyalat különbségből eredő játékosságot a falakon. Azt mondta, nem. Javasoltam, hogy vegye le egy pillanatra a sötét napszemüveget és nézzen körbe. A falakra 2 rémes árnyalatot festettek egymás mellé: a kékeszöldet, ami inkább kék, mint zöld, meg a kékeszöldet, ami inkább zöld, mint kék. Az egyiket a függőleges falrészekre, a másikat az ajtó- és ablakkeretekre, nagyon merész elképzeléssel. Gábor bólintott és visszatolta a szemüvegét a szemére.

A kislány visszajött. Elkezdte kitépkedni az átírótömbből a páratlan oldalszámúakat. Abból lett nekem közüzemi szerződés, az első oldalon az adataimmal, az utolsón az aláírásommal. A lány megköszönte a türelmünket, rávilágítva arra, hogy a tömb végéből egyre nehezebb kitépni a lapokat, majd elköszönt.

Én ültem tovább, rutinosan.
- És mikor kell óraállást jelenteni?
- Nem tudom, mindjárt megnézem. (...) Páros hónap utolsó hetében.
- Köszönöm. És milyen telefonszámon?
- Keresem azt is. Ezen.

Gondolataink a távozás után:
1) valószínűleg a nagyhangú pénztárossal beszéltem telefonon.
2) vajon hány táskát használt el a középkorú pénztáros hölgy, mielőtt egy szabvány kinézetű, szegecses műbőr táska kifogott rajta. Tippre évente legalább egyet, de ki tudja.
3) hogy lehet, hogy 2010-ben van még olyan közműszolgáltató, ahol átírótömbben készül a szerződés, vagy ha van is ilyen, akkor meg mi a francnak oda számítógép? és egyáltalán: mit jegyzett fel akkor a számítógépbe? vagy csak nyomtatójuk nincs?
4) az Érd és környéke Víziközmú Kft vajon hány faluban szolgáltat? 4 vagy esetleg 5? marha nehéz lehet megjegyezni 5 irányítószámot, ahonnan az ügyfelek érkeznek..
5) láthatóan az érdeklődő telefonáláskor nem csak egy, kiemelkedően ostoba ügyintézőbe botlottam, hanem ide eleve így válogatják a munkatársakat. Azzal, hogy beléptünk, kb a duplájára nőtt az IQ odabent, pedig rajtunk kívül legalább 10en voltak.

Érdekes

A legutóbbi poszt megírásának napján egyeztettem időpontot az ingatlanossal, hogy megnézzünk egy házat. Az ingatlanos lekéste, de a házat megvettük. A fordulatos házvásárlásról utólag már nem írok, nem is emlékszem mindenre, pedig a bankos rokon is azt mondta, hogy ilyen macerás üggyel még nem találkozott a praxisában.

Első nap

Reggel 7-kor indult. A Porsche buda vezetője hívott, hogy megtudja, merre felé nézzenek a szalonban kiállított autók és hogy a mágneses matricát hova tegyék a kocsin, mert sehol se fér el rajtuk. Épp a gyereket próbáltam kivakarni a pizsamából és tiszta pelenkát adni rá, a nyakamban szorítottam a telefont és hallgattam, hogy 'Ébren vagy már, Drága? Meg tudod akkor mondani, hogy..?'

Mikor letettem a telefont, G csak ennyit mondott: 'mondd meg ennek a figurának, hogy a fogorovos lesz drága.'

8.30 körül elfoglaltam a központi helyet a szalonban, eligazítottam az értékesítőket, és a hoszteszeket, alapvetően ekkor éreztem rá az egész napos fontoskodás ízére. Megtetszett.

9kor jött az első nyertes, Piroska. Piroska kiváló ügyfél, minden iratot elhozott, nem kérdezett, nem panaszkodott, mosolygott és az adminisztráció után elégedetten távozott.

A második nyertes rögtön komáromi volt, ahogy a harmadik is. Hirtelen nagy lett a sor, hiába kértem, hogy üljenek le, nem mozdultak. Mikor már a bejáratig állt a sor, kértem a hoszteszeket, hogy adjanak nekik sorszámot, és ültessék le őket. Ez nem lett volna bonyolult, de csak sikerült 3 db 4-es sorszámot osztani. Sebaj.

Jöttek egymás után a nyertesek. Komplett családok, baráti társaságok, remek rálátásom nyílt a családfákra, amiket ígértem elkészíteni, de végül nem volt rá időm.

Az első furcsaság az volt, amikor a bartnőjével érkező jogász figura megkérdezte, hogy elmentheti-e a számomat. 'És mit szól ehhez Nikolett'? - kérdeztem, mire a másik jogász, a haverja a segítségére sietett: 'nem baj, én szingli vagyok, majd én elmentem a számát.' Kösz. Kezdte dícsérni a gyűrűmet, a tetoválásomat, végül már ott tartottunk, hogy feleségül vesz. Hiába modtam, hogy arról már lekésett, azt mondta jobb egy jó partiban többen lenni, mint egy rosszban egyedül. Egy ideig gondolkodtam, hogy elmeséljem-e neki a reggeli poént, de végül csak mosolyogtam.

Jött a fórumozó. Neki megköszöntem, hogy aktívan posztolt és értelmesen útba irányította a tájékozatlanul mérgelődőket. Meglepődött, hogy milyen jól informált vagyok.

Jött egy nő, aki nem tudta a nyertes telefonszámot, amiről játszott. Nem is értette, hogy miről beszélek. Szerencsére a fia helyre tette és megpróbált úgy tenni, mintha nem ő játszott volna az anyja helyett is.

Aztán kiszúrtam egy nagy darab, tetovált fickót, aki sokáig nem került sorra, hiába vártam. Megjelent viszont az egyik nyertes mellett, akinek úgy remegett a keze, hogy aláírni is alig volt képes. Az előfizetői szerződés viszont nem volt nála. A kopasz rámordult, hogy mi a francért nem hozta a papírt. Emberünk mondta, hogy azért, mert neki nem mondták, hogy kell. Kérdeztem, hogy a szakavatott rokon miért nem foglal helyet, mondták, hogy ő nem nyert autót, csak elkísérte emberünket. Aha. Utána próbáltam megcsörgetni a nyertes számot, mire emberünk megint bepánikolt, hogy úristen, a sógoromnál van a SIM, nála csörög ki. Mondom neki: akkor hívja már ide, mert most épp azt ellenőrzöm, hogy nála van-e a kártya. Szuper.

De végig jófej voltam. A kisgyerekkel érkezőket előre engedtem, intézkedtem, hogy ne kelljen várniuk. Még azoknak is gratuláltam, akik a nyertes nap előtt 1 héttel vásárolták a kártyát. sok ilyen volt, értékelték az elismerésemet.

Azt hittem, a riportot most megúszom, de csak elrángattak a kamera elé, ahol megmutathattam a 3x3 oldalas táblázatomat a nyertesek adataival. Kérdeztek ezt-azt, teljesen fel voltam dobva, beszéltem össze-vissza, aztán bele kellett mondanom a kamerába a nevemet és hogy hol dolgozom. Kapásból elmondtam a tavalyi osztály elnevezésünket és a tavalyi beosztásomat. Mire rájöttem, hogy már nem úgy hívnak minket, próbáltam korrigálni, de nem jutott eszembe egyik sem, és belemondtam a kamerába: várjatok, itt a főnököm, megkérdezem, hogy mi most a beosztásom. Na, alig röhögött a stáb.

Volt egy ember, egy nyugdíjas kinézetű, aki majd 30 percig állt a hátam mögött, nem értettem, miért. Először azt hittem, a Porsche küldte oda, néhányszor ránéztem kérdően, hátha megszólal, de csak hallgatott. Aztán gondoltam, hogy egy nyertes, aki a hátam mögött próbál sorba állni, de nem jött az asztalomhoz. A ceremónia végeztével végül megszólított. Gratulált, mondott pár elismerő szót, megveregette a vállamat és kitartást kívánt a munkámhoz, megköszönte a segítségemet és végig mosolygott. Aztán megkérdezte, hogy elindulhatnak-e és van-e valamire szükségem. Mondtam neki, hogy én is köszönök mindent és útjára engedtem. Elképzelésem sincs, ki volt az.

Az utolsó nyertesek kiszolgálása után leültem, megreggeliztem és figyeltem a tébláboló népeket, nem értettem, miért nem mennek már haza. Jöttek a szalonba új arcok is, figyeltem őket, hogy vajon engem keresnek-e, de nem, az autójukat átvett nyertesekhez jöttek, megvenni az autót. Adásvételi szerződéseket villantottak és húszezreseket számoltak. 3 asztal telt meg ilyen alakokkal.

Most annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok elaludni, inkább leírok minden lényegeset, nehogy elfelejtsem őket. Kár lenne az ilyenekért.

Holnap folytatjuk.

Évindító bejegyzés

Január 12-én ismét a MUPA-ban jártam, de ezúttal a színpadon. Sejtettem az eredményt, de nem akartam elbízni magam, még akkor sem, amikor a 3. sor 2. székére szóló jegyet nyomták a kezembe a VIP regisztrációs pultnál.

Chris maga hívott a színpadra, kicsit megizzasztottam, mire megtalált, de alapvetően jól viseltem a rivaldafényt, azt hiszem.

Igazán vagyány lett volna a színpadról lefényképezni az 'éljenző tömeg'-re, de ahhoz végül nem volt merszem, és az éljenző tömeg se volt jelen, ők az irodából figyelték a streamet.

Kaptam egy gyönyörű mágneses díjat a beígért üveg plasztika helyett. Ezt nem nagyon tudom mire vélni, a kivételezést rosszul viselem, de végül azzal vígasztaltam magam, hogy az EUR jel, mint főmotívum minden bizonnyal arra utal, hogy én kerestem a legtöbb pénzt a cégnek az összes jelölt közül. A díj birtokában még azt is elnéztem, hogy mire odaértem, se parkolóhely, se kaja nem maradt ezen a neves cégindító eseményen.

Vicces, ahogy vadidegenek gratulálnak lépten nyomon, liftben, folyosón, lépcsőházban, étteremben, próbálok mindenkivel ugyanolyan barátságos lenni és igyekszem nem visszakérdezni azt, ami épp eszembe jut. Hirtelen sok barátom lett. Csak néha ha fogalmam sincs róla, kik ők.

Schiller

Csak egy gyors utalás egy korábbi posztra: megvolt Schiller is a Müpában, Alföldi R-ben nem csalódtunk, Molnár Piroska bájos és szeretnivaló, a fiatal színészek viszont egyre kevésbé nyűgöznek le.

Folytatás decemberben: Lovasi szerzői est és szilveszteri Amadinda. A 'szokásos' program, szokásos társasággal.

Új téma

Régen, úgy pár évvel ez előtt, ilyen állapotaimban írtam a legjobb posztokat. De ma nem.

M őszintesége és G faragatlansága elég volt (vagy mondhatom inkább, hogy kellett) ahhoz, hogy rádöbbenjek: tényleg elcsúszott a prioritás az utóbbi időben. A fáradtság nem mentség erre. Jól akarom csinálni a dolgomat, és azt csak úgy lehet, hogy fókuszálok. A feladatra, és nem a háziakra. Ez talán mentség, bár nem tudom, ki felé.

A héten megszületett a döntés, amit (nem később, mint kedden) lesz alkalmam az érintettek elé vetni. G-nek nincs igaza abban, hogy élvezem ezt a szituációt. Fáraszt. Amit elvégzek, az nem boldogít. A mártírság viszont egy kicsit igen, vagyis az, hogy a képességeimen és tapasztalataimon túl mutató munkát végzek. Vagyis inkább az, hogy ezt másoknak elmondhatom. Vagy még inkább az, ha valaki magától észreveszi és megdícsér.

Évek óta először fordul elő, hogy a közvetlen munkaadóm nem értékeli az igyekezetemet. Ez is furcsa, de túlélem. Egy kicsit érettebb vagyok már, mint pár évvel ez előtt. De tudom, hogy mi lesz: közepes siker, vagy inkább nem lesz bukás, de a babérokat lesz, aki learassa helyettem. Ott se leszek már, ami mondjuk megkönnyíti majd a dolgát.

Mindegy, én már látom az alagút végét, a játék is lassan elkezdődik, meg a munka is hamarosan véget ér. Ma már arra koncentráltam a butiklátogatás alatt, hogy mégse vegyek irodai ruhát, mert nem fog már sokáig kelleni. És nem esett nehezemre.

Rám fér majd a pihenés, házi munka, és a gyöngyfűzés.

Emlékszem, 10 hónapja ugyanilyen izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a munka. 10 hónap nem sok, emlékezetem szerint ilyen hamar még sosem ábrándultam ki a munkámból, munkaadómból, és a foglalkoztató cégemből, igaz, sose kellett nekem ehhez sok idő, de azért ez még nálam is rekordnak számít.

Egyébként, sokkal jobban érzem magam, mióta eldöntöttem. Alig több, mint 100 nap van hátra, azt már féllábon is kibírom. A maradék lelkesedésemet még beleölöm ebbe a játékba, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amikor felállok. Remélem, év végéig kitart majd.

A dátum

Ma zajlik a magyar mobil távközlés történetének egyik legnagyobb horderejű eseménye: a távközlési csalás definíciójának megalkotása.
És én az eseményeknek ha nem is a sordásában, de legalább a közvetlen közelében vagyok.

Ajánlom mindenki figyelmébe. Az eredmény közzétételére azonban nem kötelezem el magam.

Este

- Na, most van 3 perced, hogy elaludj, különben tudod, mi lesz.
- Igen, jön a következő 3 perc.

És még ezt is

Helyreigazítás

Most múlik pontosan

férjem.jpg (2009)

Kenese képekben

Kenese

Tegnap kiosztottam 'az év legviccesebb napja' díjat. Előre.

A kapitány ugyan szó nélkül tűrte minden vicces hozzászólásunkat, és az érintett témák is látszólag hidegen hagyták, de a főnökúr 2-3 órával az indulás után már szóvá tette, hogy ugyan más csoportjai is rendszerint a szexről kezdtek beszélni egy idő után, mi azonban kihagytuk a megelőző témákat, úgy mint hányás, részegség, stb, és egyből belecsaptunk a lecsóba.

Ezt két dologgal tudom magyarázni: 1) rendkívül érett és gátlásoktól mentes tagokból áll a csoport, vagy 2) felettébb kielégítetlen a társaság és emiatt terelődik a téma 2-3 percenként a szexre.

Házas létemre szerencsére nem én voltam a központban, sem a megszólalók, sem a megszólaltatottak között, ám remekül szórakoztam a társaság egysíkú gondolkodásán és kreatív ötletein. Azt hiszem, talán a 'bitch inside' pólómmal támogattam leginkább a témát, és rettentően örültem, hogy másnap reggel sem engem céloztak azok a kitalált történetek sem, amik a lefekvés előtti néhány perc feledés homályába merült történéseit firtatták a reggeli alatt. A koedukált szoba nyert minden tekintetben.

Most fáj a rekeszizmom, és fáj minden arcizmom is. Rám fér egy kis pihenés.

Csapatépítésre el

Bepakoltam a táskát. Lényegében vitorlás felszerelések vannak benne, száraz tiszta ruha, meg alkohol. Végszükség esetére, ha nem ajánlkozna más program. Azért valaminek csak kell örülni, még az esőben is. Pénteken jövök. Addig is:

Jövő szerdán lesz a nyár

Miután a hét elején visszakapcsoltam az ülésfűtést a kocsiban, most percenként az eget lesem. Hátha visszajön a nyár. Megérdemelném.

A kovászos uborka is ugyanezt várja, ott fonnyad az erkélyen már egy hete, és meg se moccan. Már kezdem kínosan érezni magam, mikor összekacsintunk, az uborkás üveg és én.

Mupa

Rendesen rákattantam a Művészetek Palotájának programjaira. A szegedi kortárs balettről alig akartam kijönni, nem csak miattuk, Orff miatt is, most meg PUF koncerten voltunk, amit kifejezetten nem szeretek, de most mégis jó volt.

Utoljára 2 hete voltunk PUF koncerten, de akkor elég vacakul éreztem magam, mert hideg volt, nem ismertem a számokat, nem értettem a szövegeket, rossz volt a hangosítás, az énekes olykor elfelejtette a szöveget és rémes felkonfokat nyomott, majdnem sírtam tőle. Ez viszont rendes, akusztikus koncert volt, nem volt hideg, csak az volt a baj, hogy rossz volt a hangosítás, nem értettem a szövegeket, és az énekes olyan rémes felkonfokat nyomott, hogy majdnem sírtam.

Mögöttem viszont valaki remekül szórakozott, tök humornak vette emberünk esetlenségét. Engem viszont fárasztott. Szerintem nem vicces, ha valaki nem tudja bemutatni a zenekarának tagjait, meg rendszeresen a zenésztársai mentik ki a felkonfokból azzal, hogy elkezdik játszani a követező dalt. Ejj.

Tiszta garázszenekar érzésem volt. Nem értettem, hogy hogy kerültek oda. A program tetszett, de abban igaza lehet G-nak, hogy valószínűleg azért kaptak felkérést a Műpától, mert az a generáció vezeti most a kultúrális életet pesten, aki PUF-ot hallgatott 20 évvel ezelőtt.

Legközelebb novemberre van jegyünk, Schiller: ármány és szerelem, Alföldi R. rendezésében.

A lovasnak üzenem

hogy már mondja, hogy 'paciló'.

Program Kenesén

Szavazzunk az esti programra, mit szeretnénk csinálni Kenesén? A felmerült programtípusok (a lista bővíthető):

1. Süssünk szalonnát, együnk hozzá lilahagymát és beszélgessünk egymással (jó messziről)
2. Játsszunk társasjátékot (kártya, activity, stb.)
3. Menjünk diszkóba vagy kareoke-zni
4. Vacsorázzunk egy nagyot valami étteremben
5. Simán alkoholizáljuk a szék alá magunkat a szállodai szobában

Esetleg a fentiek egymás után valamilyen sorrendben.

----------------------------------------

Program javaslat:
1. nap
Leérünk – nyitunk egy sört a nagy ijedségre welcome drink jelleggel
Szobák elfoglalása, szabadfoglalkozás, beszélgetés együtt – nyitunk pár sört
Hajókázunk – viszünk sört
Szállásra visszaérkezünk, átöltözünk – nyitunk egy sört
Tábortűznél szalonnát sütünk és activityzünk, meg tabuzunk – sörözünk
Simán a szék alá alkoholizáljuk magunkat, ott ahol vagyunk pálinkával – kísérőnek sört iszunk
Lefekvés, szabadprogram – sör legyen mindenkinél!

2. nap
„Korán” ébredünk, reggelizünk, kirándulunk, másnaposan múzeumba megyünk (ez az osztálykirándulások csúcspontja volt mindig is) – hidratálunk, mentes, vizel belsőleg
Elbúcsúzunk és megígérjük, hogy senkinek nem meséljük el, hogy ki mit csinált…

5. nap (hétfő)
Szemünk sarkából figyeljük, hogy ki néz furán, amiből eldöntjük, hogy mennyire volt gáz a műsor a csapatépítésen, bízunk a jóindulatú felejtésben, időgépről fantáziálunk…

Doxycyclin AL 100

Ez a neve a legújabb barátomnak. A sorsunk most egy időre összefonódik. Vele fekszem, vele kelek, nem feledkezhetek meg róla.

A hosszú leírását végigolvasva kisebb pánik fogott el, noha a betegség önmagában nem nyomott le nagyon. Hát, nézzük, mit írna a Doxycyclin a WIW-es adatlapjára, ha lenne neki:

- én gyógyítom a dülmirigy gyulladást, a trippert, a szifiliszt, a kolerát, és minden egyéb, nagyon súlyos, illetve trópusi betegséget.
- tejtermékkel együtt szedve gyengül a hatásom.
- a hormonális fogamzásgátlóknak meg én teszek be.
- mellékhatásaim: émelygés, gyomorégés, hányás, puffadás, álhártyás vastagbélgyulladás, rekedtség, nyelési nehézség, szőrös fekete nyelv (?), koponyaűri nyomás, látászavar, napérzékenység: kivörösödés, duzzanat, hólyagosodás, körmök elszineződése, lazulása, leválása, vérlemezkék számának csökkenése, fehérvérsejtek számának csökkenése, egyes vérsejtfajták elváltozása, májkárosodás, vesekárosodás, stb, stb. Ezek közül az álhártyás vastagbélgyulladás és a heveny túlérzékenségi reakciók akut életveszélyt is jelenthetnek.

Hurrá.

A tripperesek 1 hétig szedik, én 4 hétig fogom. Várhatóan a bélflórám hosszabb időre tönkremegy. Napra nem mehetek, teherbe sem ajánlatos esnem a következő hetekben, az utcán pedig csak az árnyékos oldalon szabad sétálnom.

A legszebb az egészben az, hogy nem is biztos, hogy ennyitől megnyekken a kórokozóm, 40 nap után, ha beszedtem minden antibacit, megnézik majd, hogy elmúlt-e a betegség, vagy sem. Feltűnő volt, hogy sem a háziorvos, sem a bőrgyógyász nem mondta biztosra, mindketten feltételes módban hadobáltak. Hogy mi lesz utána? Ha nincs szerencsém, akkor az izületem kikészülnek, duplájára dagadnak, esetleg a fél arcom lebénul, ha egyáltalán életben maradok.

Most meg azért kell vérvételre mennem, hogy meglássuk, bírom-e egyáltalán ezt a gyógyszert. Ha a májamat legyalulja, akkor írnak fel másikat.

Jó, nem?

Kollégák a Lyme kór idején

Baj van

Baj van. Nem csinálok semmi kreatívat.

Na, gyorsan össze is szedtem magam és csináltam septében egy nyakláncot, és gyorsan akartam valamit fényképezni is, hogy megnyugtassam a kedélyeket, de le van merülve a fényképezőgép akkumulátora és azt se tudom, hol a töltője. Ííííjjj.

Szóval egyesek már aggódnak értem. Csak ennél nagyobb bajunk ne legyen soha..

A motor

Úgy indult az egész, hogy ő már nem akar többet motorozni, mert az veszélyes, és gyerekei vannak, nem kockáztat.

Aztán jött az, hogy keressünk valami olcsó kismotort, mert nem elég kettőnknek egy autó. Meg a motor olcsó, fenntartani is olcsó, a benzin és a szervíz miatt is. Nem kell vele parkolást fizetni és az ember egy csomó időt nyer azzal, hogy halad a forgalomban, míg mások egy helyben ülnek az autóikban. De az is fontos volt, hogy én is használjam, mert csak magának nem vesz motort.

Hát kerestünk. Nem szép, nem fiatal, de működik. Illetve egy napig működött, épp csak bukósisakot vett magának a lelkem, meg egy láncot, amivel lezárhatja, mikor a motor megállt alatta és egy tapodtat sem mozdult. Elvontatta egy motorszerelő.

Vettünk akkumulátort bele, azt a motorszerelő kicserélte, megjavított benne ezt-azt, légtelenítette, amit kellett, meg kifizettük a vonatást és a motor megint ment. Egy napig. Visszavittük a szerelőhöz.

Megjavította az önindítót, hogy ne kelljen berúgni, meghegesztette a támaszt, hogy le lehessen állítani, kitisztította a féket, kicserélt benne ezt-azt, index lámpát, első világítást, és a motor megint ment.

Megvolt az első baleset is, egy farmernadrág és némi hámszövet látja kárát a villamos síneken történt akrobata mutatványnak. Ezzel egyidőben kipattant a gondolat: 'Jó ez a motor, de kicsi, kell egy nagyobb.'

Ezek után én is felülhettem a motorra. Kb 2 hét után. Mentem vele egy kört (100 m) és addigra beesteledett.

A második szervíz után sem indul hidegen, megint vissza kell vinni a szerelőhöz, de most már (a baleset után) vettünk térdvédőt, protektoros kabátot és kesztyűt is, így már állítólag komfortos a motorozás. Mondom, állítólag.

Ma megpróbáltam újra ráülni a motorra, de megkaptam, hogy inkább a gyerekemmel foglalkozzak, mert így is alig látom. Bukósisakom még nincs, mert amíg nem derül ki, hogy megtanulok-e motorozni, addig minek nekem bukósisak, de amíg nincs bukósisakom, nem tudok kimenni a forgalomba, még csak gyakorolni sem. Mire a gyerek lefekszik, addigra meg lemegy a nap. Kb ennyit a motorozásról. Még egy fotót sem érdemel.

Cserehotel

Katica

Idén 2 hete láttam először katicát. Egy piros lámpánál futottunk össze, amíg álltam a lámpánál, körbesétált a visszapillantó körül. Ez 2 dolgot jelent:

1) tényleg vége a télnek, és ez jóhír
2) marha lassan vált az a lámpa az Egér út elején

Április a tengeren

Pálcás nyaklánc bogyóval

Nyaklánc és karkötő

Ezt kb 10 órán keresztül csináltam

Nyaklánc egy kékszemű néninek