kedd, január 03, 2012

az új barátom


Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

Az összerendeződés éve

2011 az összerendeződés éve volt, legalábbis itt, a privát szférámban.

Úgy kezdtem, hogy kidobáltam minden ruhámat, ami az elmúlt 2 évben egyszer sem volt rajtam. (Nehezítésképpen az elmúlt 2 évből 9 hónapig terhes voltam, de akkor is). Külső segítséggel olyanná alakítottam a ruhatáramat, ami kellően kicsi, ámde hasznos, hordható és variálható darabokat tartalmaz, nem utolsó sorban olyanokat, amiket szeretek is hordani.

Szintén ellesett trükkökkel, elsősorban youtube videók segítségével megtanultam kontyokat készíteni magamnak, év vége felé már egészen vállalható variációkban, a szilveszteri koncerten például már kifejezetten jó nőnek éreztem magam, életemben talán először éreztem azt, hogy a több száz megjelent közül én nézek ki legjobban. Mindenki gyászos feketébe öltözött és fésületlennek tűnt mellettem. Hozzá kell tennem, hogy ez többek között annak is köszönhető, hogy használni kezdtem egy olyan kozmetikai csodát, ami egyszerűen és gyorsan segít a frizura tartóssá tételében, úgy hívják: hajlakk. Óriási élmény, nagyon hamar elmélyült a barátságunk. Már az arcomat is elég biztos kézzel sminkelem, szóval mondhatjuk, hogy eljutottam odáig, amire az osztálytársaim már a sulidiszkók idején is képesek voltak, és még csak 35 se vagyok.

Nagy élmény későn érőnek lenni, fiatalon ezeket nem tudtam volna ennyire értékelni, lássuk be.

Más tekintetben is az összerendeződés éve volt a tavalyi, de az nem ide tartozik.

szombat, december 31, 2011

mazsi szilveszteri sétája

Az utolsó idei sétánk az erdôben.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

buék

Balatonkenese, 2011. december 30.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

vasárnap, december 18, 2011

A fura szìnű torta

Megint eltelt egy év, erre holnap fogok váratlanul rádöbbenni.

Családtechnikai okokbòl már csütörtökön megsütöttem a tortámat, amit egyéb, szervezéstechnikai okokbòl aztán csak szombaton tudtunk megkòstolni. Ajándék is pottyant, méghozzá gyönyörű, mára pedig a torta el is fogyott. Akinek nem jutott, az sajnálhatja. Életem első tortája, ami ráadásul egész jòl sikerült.

Ezek után mi okozhat még meglepetést holnap? Idén valahogy nagyon készültem.

Felkészülten várom a jövő évet is, nem vitás.


advent

A remek adventi koszorunk.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

csütörtök, december 01, 2011

a jelszó

- ... Lehet, hogy nekem is a csajom nevét kellene jelszónak használni?! Lehetne mondjuk tüncimüncijuci.

- de ki az a tünci?!

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

kedd, november 29, 2011

konty

új kontyokat tanultam a youtube-ról.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

kedd, november 15, 2011

Szaloncukor

Találtam a konyhában egy igazi túlélő szaloncukrot. Minden bizonnyal tavalyi, mert idén még nem vettem szaloncukrot.

Kutyatéma

Mazsolának kinéz egy masszív anger management. A hétvégén nekiment egy németjuhásznak. Egy felnőtt németjuhásznak. Egyedül voltam vele, kis híján elhúzott, alig tudtam talpon maradni a pórázzal a kezemben.

Mazsi felnőtt.

vasárnap, november 13, 2011

akarok egy ilyet

Ezt a Kertészeti Egyetemen találtam.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

vasárnap, november 06, 2011

Tévézés vagy internet

Kb 5 éve nem nézünk tévét.Az indíttatás az volt, hogy ne jusson el hozzánk belőle a szemét, a fontosabb információkról, a világ eseményeiről meg majd értesülünk az internetről. Ebből az lett, hogy az esti híradó helyett mi kb egész nap az internet előtt lógunk, ki-ki amikor az ideje engedi.

Én hajnalban kezdem, 5 vagy 6 körül, amikor felébredek, egy rövid félórás túrát teszek a szokásos linkeken, hogy megtudjam, tegnap este 10 óta történt-e valami említésre méltó. Amire minden esély megvan, persze. Még mielőtt kimennék pisilni, vagy bármi. Napközben nincs sok időm, de ha mégis akad 10 perc, akkor benézek az indexre, huszadszor is elolvasom ugyanazokat a szalagcímeket (cikkekre ritkán kattintok, csak az alcím tartalma érdekel) és végigkattintom a facebook-twitter-aktuális időjárás örökhármast. Este, lefekvéskor pedig újabb hosszú kattintgatás kezdődik.

G eközben egész nap híreket olvas, csak szélesebb spektrummal. Legtöbbször ülünk egymás mellett, nem is szólunk egymáshoz, csak olvasunk. Nem ritkán ugyanazt az oldalt, esetleg ugyanazt a cikket. Beszélgetni nem szoktunk. De a lényeg a lényeg, tévénk nincs, mert az ördögtől való, izolálja a családot, ahelyett, hogy az emberek egymással foglalkoznának, csak a képernyőt bambulják naphosszat, tiszta gáz.

Én már ott tartok, hogy sokkal szívesebben nézném meg az esti híradót 30 percben, mint hogy a képernyő rabja legyek, egész napra.

birsalma

A mai ebéd a fôutcáról lopott birsalmákból készült. Sült csirkecomb, szegfûborssal és gyömbérrel fûszerezett birsalmával. Nagy sikert aratott, ezt a receptet is megtartjuk.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

péntek, november 04, 2011

Legújabb ékszerem

Ezt kaptam a múlt hónapban Vadjutkától.

szerda, november 02, 2011

Egy ruha két élete

Akkor ez egy lapszemlézős nap lesz, mutatom a kedvenc divatblogomnak a ruhaösszeállításai közül az egyik legjobbat, de érdemes a többit is végiglapozni, ugyanitt. De ki lehet az a Kóbor Edit?? Majd utánanézek. És ezt is szeretem.

Örülünk, Vincent - Alapok

Ez a cikk nagyon tetszett nekem. Nem az, amit leír, az gyászos. Hogy mi a következménye annak, ha egy gyerekbe belefojt mindent a szülő és a pedagógus is. Hogy mitől lett ilyen a 'tipikus magyar' gondolkodás. Hogy miért nem érti a politikusok nagy része a demokrácia lényegét. Szóval sokat lehet belőle tanulni. Szülőként meg anélkül is.

hétfő, október 31, 2011

V

Kemeny nosztalgiaval tekintek arra a feher, v alaku csikra, amit a vietnami papucs viselese okozott a labfejemen a nyar folyaman. Bosszankodva huzom ra mostanaban a vastag teli zoknit..
Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

szombat, október 29, 2011

Mák

Hetfo este irtam egy emailt az Allamkincstar kozponti emailcimere, amiben kertem egy igazolast toluk. Az irat a csutortoki postaval megerkezett. Wow. Kellemes csalodas.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

szombat, szeptember 17, 2011

esküvô, nyár, szerelem


2011.06.11. Sopron
Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

szombat, szeptember 03, 2011

A nyari termes


Egy része..
Van közte eper, ribizli, sárgabarack csopaki rizlingbe áztatott mazsolával, őszibarack brandyvel, sima őszibarack, kübekházi meggy sok-sok egyéb gyümölccsel, szilva, ringlószilva és szeder.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

egy faraszto nap vegen


Ezt a testveremnek kuldom, aki szerint optimista vagyok. Látod, délutánra már így néztem ki. A képet pedig köszönöm Gyulusnak, nagyon szemléletes.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

csütörtök, szeptember 01, 2011

Szeptember 1.

Ez a legszebb nap az évben. Igaz, a mára tervezett fotózás elmaradt, de majd jövőre bepótoljuk, ha már jó lesz az idő.

péntek, augusztus 26, 2011

mazsola

Mazsi fel eves lesz nem sokara. Mostanra leszokott a harapdalasrol, szepen jon labnal, haladunk a porazzal is, kinos helyzetekben is visszahivhato. Szot fogad.

 

Nagyon szeret minket, mindig velunk akar jonni, a kocsiba is azonnal beugrik, ha kinyitjuk a csomagtartot, meg akkor is, ha nem indulunk sehova.

Altalaban a gazdinak fogad szot, a tobbieknek csak ritkan. Nekem se. Viszont engem lelkesen kovet egesz nap, amig a hazban vagyok, addig az ajtoban var, ha a kertben ulok le, a szekem ala fekszik, egyebkent meg jon a labamnal. Jol esik ez a ragaszkodas.

 

 

 

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

péntek, július 15, 2011

patika

Regota nezegetem az udvozloszoveget a patikai blokkok aljan. A "viszontlatasra" nyilvan nem megfelelo a gyogyszertar eseten. A "jobbulast kivanunk" sem nyero szoveg, mert nem mindenki beteg, amikor ott vasarol. A legutobbi esetunk, az "egeszsege szivugyunk" egy kicsit eroltetett, mert ha eloallna az optimalis allapot, mindenki egeszseges lenne az orszagban, hat, a patikak nagy resze csodbe menne. En azt hiszem, valami olyat irnek a blokkra, hogy "koszonjuk, hogy minket valasztott" vagy ehhez hasonlo. Majd figyelem meg azert a patikai blokkokat. Remek szorakozas.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

szombat, július 02, 2011

a nyaralo kincsei kozott, ismet

Egy ujsaghirdetes 1998-bol. A maiakhoz kepest dobbenetesen egyszeru, akarcsak a tobbi tavkozlesi hirdetes, amit mellette talaltunk. Szerintem igazi gyongyszem, tartalmilag es kulalakra is.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

csütörtök, június 30, 2011

a nyaralo

A nyaraloban toltott napok felernek egy idoutazassal. A teraszrol gyonyoru a kilatas a balatonra es a tihanyi apatsagra, minden este hust grillezunl, nincs tv, csak internet van.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

mazsi a balatonnal nyaral.

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

szerda, június 22, 2011

x

Posted from UpdateMyFeed for Windows Phone

hétfő, május 30, 2011

Mars tér

- Jé, elkészült a Mars tér.
- Az mi?
- Az, ahonnan a buszok indulnak.
- Ja, a helyi parasztelosztó?
- ??
- Miért, minden vidéki városban így hívják a buszpályaudvart, nem?
- Nem. Mivel mi utaztunk, mi nem úgy hívtuk.

Boldog évfordulót, Drágám!

szombat, február 26, 2011

Újra barna

A múlt héten a fodrász befestette a hajamat. Azt hittem, majd éveket fiatalodom, de semmi. Tiszta gáz.

péntek, február 11, 2011

Madarak

Heteken át könyörögtem egy madáretetőért, hogy ideszoktassam a madarakat, amik biztosan nagy számban élnek a környéken, mert reggelente elég nagy hanggal ébresztik a családot. Most kaptam egyet.

Az első napokban elég ideges lettem, hogy hiába töröm magam,  kirakom az etetőt, amit magam festettem le, telerakom magokkal, stb, de rá se néznek a szárnyas barátaink. 'Nem jönnek azok a rohadt madarak', szoktam mondogatni napokig, aztán egyszer csak észrevették a kaját és azóta csapatostul támadnak a sárga hasú cinegék. Ma reggel 6-8 madár is rárepültek a kihelyezett faggyúgolyókra.

Ezen a képen 4 madár látható a lugason.
Ez meg egy nagyítás az egyik háziállatunkról, táplálkozás közben.

szerda, január 19, 2011

Pizzabéka

A testvéremtől kaptam karácsonyra egy eszközt, amivel ilyen töltött tésztákat lehet készíteni, mint ezen a képen. Volt egy remek pizzatészta receptem, ami korábban már bevált, amihez már csak finom töltelékek kellettek.

Ez a béka meg csak véletlenül lett béka. Iskolás nemzedéknek uzsonnára is kiváló, mert nem esik szét, mint a szendvics, előző nap elkészíthető, könnyen szállítható, nagyon laktató és finom.

csütörtök, január 13, 2011

Tb

Ma egy éve beszéltem meg egy ingatlanossal, hogy megnézzük a házat, amiben most lakunk. Éljen. Szombatra kaptunk időpontot, de az ingatlanos nem jött el. A tulaj meg beengedett..

szerda, január 05, 2011

Hajnal

Hajnal volt. A teraszon ültem, és a napot vártam egy plédbe burkolózva. 


Nem voltam egyedül. A madarak is korán keltek. Amióta kitettük a madáretetőt, nálunk laknak. Már értük is felelős vagyok. Szürcsöltem a teát és vártam. Csak a madarak hangoskodtak.


A szokásaim rabja vagyok, de már megtanultam együtt élni ezzel. Sok év telt el. Ott ülök minden reggel és várok.


Amikor felkel a nap, mindig becsukom a szemem és arra gondolok, hogy a napsugarak megbotlanak a szemem ráncaim. Bosszantásban még mindig verhetetlen vagyok.


Hajnal volt. Egy újabb álmatlan hajnal.

csütörtök, december 16, 2010

Ezt a békás történetem margójára küldöm

Nem vicc. Nálunk van egy ilyen tábla. Itt 2 gyerek és 30 béka lakik.

szerda, december 15, 2010

Idei összegzés

Úgy emlékszem (és jól emlékszem), a tavalyi évet azzal zártuk, hogy 2010-re tervben volt egy házvásárlás és még egy gyerek. Ha innen nézzük, rendben vagyunk. Elmélkedés vége, viszlát.

kedd, december 14, 2010

Milyen kutya lennél?

Amióta telepítettem ezt az alkalmazást a facebookon, és valahogy odatette magát a bal margóra, naponta olvasom félre 'milyen kurva lennél?' -nek. Ennek kb 2 hete már. Némiképp meglep, hogy még 10+ nap után is bedőlök neki, illetve kicsit freudi elszólást érzek mögötte.

A teszt egyébként valami törpe pincsert adott ki, meg is sértődtem rajta jól, azóta felé se nézek.

Azért ha mégis lenne ilyen alkalmazás, kíváncsiságból végigkattintatnám.

És bár igaz, hogy kertész vagyok, azért nem az a fűvel-fával típus.

szombat, november 27, 2010

szerda, november 17, 2010

Ide járunk sétálni





Napi 2-3 km séta az erdőben, kettesben.

vasárnap, október 31, 2010

hétfő, október 25, 2010

Párbeszéd

A hétvégén egy középkorú, kopasz figura jött velünk szembe, fiatal, szőkével az oldalán.Telefont tartott a kezében és ezt a mondatot csíptük el:
- Anyának új barátja van? És milyen? Fiatal? Öreg?

vasárnap, október 10, 2010

Így készült az előszobafal - fotósorozat


Elég jól látható a gyönyörű gumicsizmám?

szombat, szeptember 25, 2010

Mozgalom

Holnap elmegyünk egy békés felvonulásra, amit azok hívtak össze, akik tiltakoznak a törökbálinti lakótelepek, a beépítések, ingatlanátsorolások és erdőírtások ellen. Több ember már nem kell ide, most, hogy mi itt vagyunk. :) Még a végén összeépülünk Érddel és Budaörssel. Jaj.

Ez a szerelem

Kolozsvári rakott izé

Így készül a lugas - sorozat


szerda, szeptember 22, 2010

szerda, szeptember 08, 2010

Remek hely ez a Törökbálint

Voltam ma egy kisebb körúton.

1) elmenten a városházára beadni egy bevallást az Adóosztályra, az ingatlanadó kiszámításához. (nem kell adót fizetnem, 200 m2 alatt mentességet adnak.) A helyi átrendeződés miatt az Adóiroda ideiglenesen a GL outletbe költözött, de a polgármester (!) titárnője átvette tőlem, hogy ne kelljen kimennem a GL-be, és megígérte, hogy eljuttatja oda, ahová kell. Közben még a polgármesterbe is belefutottam, aki kedvesen köszönt.

2) elmentem a postára, hogy a korábbi lakók leveleit visszavigyem. A számláik mellett valami behajtó cég is levelez velük, nem akarom, hogy itt kopogtassanak egyszer, így hát visszaküldettem az összes levelüket a feladónak. A postás kislány kedvesen átvette őket, visszaküldik mindet, elnézést is kért és megígérte, hogy szól megint a kézbesítőnek, hogy a nem nekünk szóló leveleket most már ne dobja be hozzánk. Ráadásul mindezt a csomagfelvételi ablakban, szerintem tökre nem az ő feladata lett volna, csak ő volt szabad, így lecsaptam a szerencsétlenre.

3) elmentem a szemétszállító céghez, szerződést kötni és nagyobb kukára váltani. Ebben a faluban az évente kétszeri lomtalanításon túl van szelektív hulladékgyűjtés, ami házhoz jön, ingyen adják hozzá a zsákokat meg a naptárat, amin követni lehet az ütemezést, van ingyenes hulladékudvar, ami egész évben nyitva van és akkumulátortól a zöldhulladéig mindent le lehet ott rakni, meg lehet venni pótzsákokat, ha a pelenka megdobná a heti szeméttérfogatot, hogy ne kelljen az éj leple alatt a szomszédok kukáiba tömködni a szemetünket, ha a miénkbe már nem fér el.

4) be is vásároltam.

Mindezt 45 perc alatt, mert sehol nem kellett várakozni.

A family frost a ház előtt parkol, és remek a fagyasztott zsemléjük, házi tejet árusító autó hetente jön, szelektív hulladékgyűjtó egyébként 100 méterre van, buszmegálló szintén, a védőnő sincs messze és találtunk egy nagyon szép vitorláshajós játszóteret. A Cora közelebb van, mint gondoltuk, és főleg közelebb, mint a budaörsi Tesco, a szomszédok meg állatira kedvesek, nekem kicsit idegen is ez a pajtáskodás, de Gábornak jól jön a szomszéd bácsi segítsége, és ő örömmel visz át a szomszéd néninek egy kis tejet a kávéjába, mert átérzi a bánatát, ő se issza meg tej nélkül.

Én ritkán mutatkozom emberek előtt, egyelőre rejtőzködő életmódot folytatok, és aklimatizálódom a panelek után.

Uszonnára: túróval töltött zsemle

szombat, szeptember 04, 2010

péntek, szeptember 03, 2010

Egyetemi emlék

Most, hogy 3 éves lett a fiam, és a második is hamarosan megszületik, eszembe jutott egy régi történet az egyetemről.

Volt egy kedves tanárunk, aki alig volt idősebb nálunk, genetikát tanított. Összebarátkoztunk vele, néha szerveztünk programokat a tanszéki szobájában a csoporttal. Sokat mesélt nekünk magáról, emlékszem, egyszer elmesélte, hogy azért nincs még gyereke, mert egyszer 7 hónaposan váratlanul elvetélt a felesége, és azóta nem mer újra teherbe esni. Azt mondta, egy ilyen eset után vagy azonnal teherbe esik valaki, vagy csak nagyon nehezen. Náluk az utóbbi történt.

Egyik évben az ő szobájában tartottuk a csoport télapózást, és Csaba - mer neve is van - játékot szervezett nekünk. A feladat nem volt nehéz, elő kellett venni egy papírt meg egy tollat és le kellett írnunk, hogy mi a célunk az életben.

Nálam hamar előkerült a papír meg a toll is, nem sokat gondolkodtam, leírtam a 2 legfontosabb dolgot, amit akarok az életben, aztán +1nek írtam még valamit, mert mégiscsak 3 volt a feladat. Kicsit hangosan sikerült lecsapnom a tollat, mert még meg is jegyezték a többiek, hogy rajtam kívül mindenki még csak most kezdi összeszedni a gondolatait, úgyhogy elég határozottnak kell lennem, ha én már készen is vagyok.

Elszégyelltem magam egy kicsit, úgy éreztem, hogy nem vettem elég komolyan a feladatot, ha mindenki ilyen jól átgondolja, én meg csak odaírtam 2 dolgot, ami biztos hülyeség és kész. Vagy biztos nem értettem meg a lényeget, nem tudom.

Amikor mindenki készen lett, fel kellett olvasni az összeírt pontokat, és persze velem akartak kezdeni, de én addigra már olyan zavarban voltam, hogy mondtam, én nem olvasom fel, nem közkincsnek szántam az életcéljaimat.

Amikor pedig meghallottam a többiek életcéljait, visszatért az önbizalmam, egyszerre azt kezdtem érezni, hogy mégiscsak én értettem meg leginkább a lényeget és nekem vannak a legtisztább elképzeléseim arról, amik fontosak az életben. Ilyeneket írtak mások:

- egészségesnek lenni. mintha ez csak elhatározás kérdése lenne.
- sok pénzt keresni. ez meg egyrészt relatív, kinek mennyi az elég, meg a sok, másrészt aki meg akar gazdagodni, annak nem sok keresnivalója van a Kertészetin.. Írta volna inkább azt, hogy egyszer megnyerni lottó ötöst.
- családot alapítani. ez gyenge életcél. a remetéken és a meddő házaspárokon kívül többnyire annak is sikerül, aki nem akarja.

A beszélgetés végén már csak én maradtam, de a többiek életcéljainak ismeretében már különösen nem akartam megosztani velük az én határozott és érett elképzeléseimet arról, hogy mi a célom az életben, de most, több mint 10 évvel később, már nincs miért titkolnom, ezt írtam a papírra:

1. Jó anyának lenni
2. Jó feleségnek lenni
3. (lediplomázni)

Boldog szülinapot, Z.