Eszter
17 éve
szombat, december 31, 2016
Titkos tervek 2016-ra
Kelt: 2016. január 24-én.
Publikálva: 2016. december 31-én.
Ezeket tervezem végrehajtani ebben az évben:
[x] lefutom a félmaratont 2 óra 30 percen belül (2017-re pedig 2 óra 15 perc a célom)
[ ] futok idén 750 km-t (2017-re pedig 1000 km a célom)
[ ] teljesítek egy brutál futást, vélhetően a Pannon Hajsza lesz az Pannonhalmán
[ ] megtanulok kezdő szinten videót vágni és elkészítek egy bájos videósorozatot Kovács Róza csodálatos élete címmel, az év 12 hónapjáról
[ ] elkezdem a "Don't mess with her!" fotósorozatot és évente készítek egy képet Róza minden szülinapján
Ami pedig nem rajtam múlik de már nagyon-nagyon szeretném idén megvalósítani:
[ ] szeretném eladni a törökbálinti házat
[ ] saját lakást kérek karácsonyra
[ ] szeretnék elkezdeni dolgozni Győrben
Ha ezek nagyrésze teljesül, akkor már nem leszek annyira kishitű, hogy rejtett szöveget írjak 2017 év elején is.
--
update, december 4:
az 1/8 arányt csúfos bukásnak értékelem és megállapítom, hogy a lelkesedésem az év elején még tartott, aztán lassan minden tervemet elhalogattam. :(
na, majd jövőre..
--
update, december 31:
kevesebb, mint 500 km-t futottam idén. :(
Publikálva: 2016. december 31-én.
Ezeket tervezem végrehajtani ebben az évben:
[x] lefutom a félmaratont 2 óra 30 percen belül (2017-re pedig 2 óra 15 perc a célom)
[ ] futok idén 750 km-t (2017-re pedig 1000 km a célom)
[ ] teljesítek egy brutál futást, vélhetően a Pannon Hajsza lesz az Pannonhalmán
[ ] megtanulok kezdő szinten videót vágni és elkészítek egy bájos videósorozatot Kovács Róza csodálatos élete címmel, az év 12 hónapjáról
[ ] elkezdem a "Don't mess with her!" fotósorozatot és évente készítek egy képet Róza minden szülinapján
Ami pedig nem rajtam múlik de már nagyon-nagyon szeretném idén megvalósítani:
[ ] szeretném eladni a törökbálinti házat
[ ] saját lakást kérek karácsonyra
[ ] szeretnék elkezdeni dolgozni Győrben
Ha ezek nagyrésze teljesül, akkor már nem leszek annyira kishitű, hogy rejtett szöveget írjak 2017 év elején is.
--
update, december 4:
az 1/8 arányt csúfos bukásnak értékelem és megállapítom, hogy a lelkesedésem az év elején még tartott, aztán lassan minden tervemet elhalogattam. :(
na, majd jövőre..
--
update, december 31:
kevesebb, mint 500 km-t futottam idén. :(
szombat, december 10, 2016
vasárnap, december 04, 2016
szombat, július 16, 2016
csütörtök, június 30, 2016
9 a.m.
Ma már elvittem a gyereket a táborba, voltam piacon és lefutottam 6 km-t.
Köszönöm, mára végeztem.
péntek, június 24, 2016
A versenymezem
Ezzel a feliratozott mezzel készülök a nemzetközi félmaratonokra.
(De a feleség nagyon dögös legyen ám!!)
szombat, június 18, 2016
Nekem is nyári szünet
Egy szabad hétvége, gyerekek nélkül. Paraméterek:
- esti mozi (akármi. bármi).
- reggel sokáig alvás.
- délben reggeli.
- napközben House of cards. Nem "Dóra, a felfedező", és nem "Mickey egér játszótere". Még csak nem is Gyerekdalok.
- egy tokaji furmint bekészítve a hűtőbe.
- futás, amikor jól esik. Amennyi jól esik.
- körömlakkozás, hajcsavarítás, napközben.
- könnyű ebéd, csirke, saláta, hozzá bor, ólomkristály pohárból. (Semmi ketchup). Egyszer leülök, kényelmesen eszem és csak akkor állok fel, ha befejeztem az evést.
- pláza shopping, csajos ruhában, magassarkúban, andalogva. Lakkozott körömmel és becsavart hajjal.
- este LGT koncert, 23 órakor tüzijáték.
- dobozos jégkrém a kanapén, a tévé előtt.
- az édességet nem lábujjhegyen nyitom ki. Nem bukom le vele, és csak az enyém. Az egész.
- vasárnap este köszönőlevél megfogalmazása az ideiglenes befogadóknak és a gyerekek visszaszállítása.
Csak a tág pupilla maradt ki.
- esti mozi (akármi. bármi).
- reggel sokáig alvás.
- délben reggeli.
- napközben House of cards. Nem "Dóra, a felfedező", és nem "Mickey egér játszótere". Még csak nem is Gyerekdalok.
- egy tokaji furmint bekészítve a hűtőbe.
- futás, amikor jól esik. Amennyi jól esik.
- körömlakkozás, hajcsavarítás, napközben.
- könnyű ebéd, csirke, saláta, hozzá bor, ólomkristály pohárból. (Semmi ketchup). Egyszer leülök, kényelmesen eszem és csak akkor állok fel, ha befejeztem az evést.
- pláza shopping, csajos ruhában, magassarkúban, andalogva. Lakkozott körömmel és becsavart hajjal.
- este LGT koncert, 23 órakor tüzijáték.
- dobozos jégkrém a kanapén, a tévé előtt.
- az édességet nem lábujjhegyen nyitom ki. Nem bukom le vele, és csak az enyém. Az egész.
- vasárnap este köszönőlevél megfogalmazása az ideiglenes befogadóknak és a gyerekek visszaszállítása.
Csak a tág pupilla maradt ki.
vasárnap, június 12, 2016
A kontraszt
Ezen a képen persze sokat dob, hogy egy zombi mellett állok, így elég szemmellátható a kontraszt, de volt, aki nem ez alapján, hanem személyesen mondta, és a háromból kettő lány volt.
Azt a felismerést tettem, hogy talán többet kellene emberek közé járnom, sokat javítana a kedélyállapotomon. Most, hogy ezt jól elterveztem, már boldogabbnak is érzem magam azonnal. És még csak ki se kellett mozdulnom hozzá itthonról.
szerda, május 04, 2016
Papírgyűjtés
Az idei papírgyűjtésen nagyon le vagyunk maradva a tőlünk megszokott 2.000-2.200 kg-tól, ezért felköltöztem a tetőtérbe és végiglapoztam a korábbi évek dossziéit, hogy kiszortírozzam őket. Tudtam én, hogy ott kb 2004-től kezdve őrzök papíralapú kincseket, és kevésbé fontos iratokat is, nekiültem kiválogatni, ami már nélkülözhető. Ilyen cuccok lényegültek át papírhulladék kategóriába:
- bércetlik, a Pannon GSM -től, 2004-ből
- folyószámlakivonatok 2005-2009 közötti időszakból, azóta megszűnt folyószámlákról
- az egyetemi jegyzeteim nagy része: szerves kémia, szervetlen kémia jegyzetek, élükön a pentóz-foszfát ciklussal
- parkolási büntetések 2008 előttről
- rezsi számlák Diósdról és Budaörsről
- Pannonos és T-Mobile-os előfizetői szerződések
- egy Nokia 6220-hoz tartozó garanciajegy 2004-ből
- KG gyorshajtási és parkolási büntetései, amiket a Pannon GSM cégautójával gyűjtött össze
Aztán volt néhány dokumetum, amiktől praktikus okokból, vagy mert elszorult a szívem, hiába múlt századiak, ma sem tudtam megválni, jönnek velünk a következő költözésnél is:
- a gimnázium 2. osztályos kémia füzetem
- iskolai órai levelezések
- adóbevallások (összes)
- munkaszerződések (összes)
- nyugdíjpénztári tagsági okirat
- parkolási büntetések 2009 utánról
- minden céges irat 2005 utánról
Így is felére csökkent a papírmennyiség. Hurrá.
- bércetlik, a Pannon GSM -től, 2004-ből
- folyószámlakivonatok 2005-2009 közötti időszakból, azóta megszűnt folyószámlákról
- az egyetemi jegyzeteim nagy része: szerves kémia, szervetlen kémia jegyzetek, élükön a pentóz-foszfát ciklussal
- parkolási büntetések 2008 előttről
- rezsi számlák Diósdról és Budaörsről
- Pannonos és T-Mobile-os előfizetői szerződések
- egy Nokia 6220-hoz tartozó garanciajegy 2004-ből
- KG gyorshajtási és parkolási büntetései, amiket a Pannon GSM cégautójával gyűjtött össze
Aztán volt néhány dokumetum, amiktől praktikus okokból, vagy mert elszorult a szívem, hiába múlt századiak, ma sem tudtam megválni, jönnek velünk a következő költözésnél is:
- a gimnázium 2. osztályos kémia füzetem
- iskolai órai levelezések
- adóbevallások (összes)
- munkaszerződések (összes)
- nyugdíjpénztári tagsági okirat
- parkolási büntetések 2009 utánról
- minden céges irat 2005 utánról
Így is felére csökkent a papírmennyiség. Hurrá.
vasárnap, április 17, 2016
Vivicitta félmaraton
Teljesítettem az idei év legnehezebb tervét.
December óta készültem rá, heti 3 futással, 5-5-10 km-rel, és 2:30-on belül akartam lefutni.
Egy szombat esti birkózó buli után, hajnalban indultunk, Gábor és Zénó jött el velem, hogy legyen kinél hagyni a csomagot és egyébként se legyek egyedül. Azt már csak Pesten vettük észre, hogy Zénó az otthoni papucsában szállt be a kocsiba, így neki elég fárasztó volt a sok sétálás a Margitszigeten.
9500 futó a rajtnál:
Voltak vicces jelenetek út közben:
- a rajtnál 20 perc után indítottak, közben bemondták, hogy a mezőny eleje már megtett 6 km-t,
- a legelején önkéntesen mellém szegődő, barátságos nő,
- az egész úton szurkoló japán túristák, fényképezőgépekkel kattogtatva,
- Fő utcában (a futóknak) szórólapot osztogató kínai túrista,
- az ikerbabakocsival futó apuka,
- a "nélküled elindulni?" és "na még mit nem!" feliratú pólóban futó pár,
- az alagútban sikítozás,
- Monspart Sarolta bíztatása 17 km körül, hogy "aki az emelkedőn fut, az még nem fáradt, hajrá!",
- egy bácsi bíztatása 16 km körül, hogy "már csak 5 km van hátra",
- a cél előtt nem sokkal összeeső japán futó lábát masszírozó futótársak.
A terv szerint 6:40-es kilóméterekkel akartam 2 óra 30 percen belül lefutni, de az önkéntes futótársam miatt nem mutatkozhattam gyengének, és 6:20-as kilómétereket mentem az elején, sőt, volt 6 perc alatti is. Éreztem, hogy vezetnem kell őt, mert eltévedne nélkülem. 13 km után leszakadt rólam, itt a képen már nincs velem. A tracking szerint kb 18 km-ig bírtam 6:40-en belül maradni, ami több, mint amit életemben eddig valaha egyben lefutottam, utána a frissítőpontok után alig bírtam újra elindulni, a Margit hídra is gyakorlatilag sétálva mentem fel.
A cél előtt észrevettem a családot, Gábor megpróbálta videón rögzíteni életem első befutóját, de otthon kiderült, hogy videóindítás és -leálllítás helyett egy-egy fotót lőtt, amikor még és amikor már nem látszom a képen.
Az endomondo szerint 2:19 alatt futottam a hivatalos félmaratoni távot, a versenypályán 2:22 alatt mentem végig, de az már majdnem 22 km volt. Az eredményeket böngésztem egy ideig, kb 8000 embert ért be a célba, abból én kb 2426. lettem, de itt a nőket és a férfiakat külön sorszámozzák. Telekomos futók közül 158. lettem a 180-ból, 46 nőből a 33.
December óta készültem rá, heti 3 futással, 5-5-10 km-rel, és 2:30-on belül akartam lefutni.
Egy szombat esti birkózó buli után, hajnalban indultunk, Gábor és Zénó jött el velem, hogy legyen kinél hagyni a csomagot és egyébként se legyek egyedül. Azt már csak Pesten vettük észre, hogy Zénó az otthoni papucsában szállt be a kocsiba, így neki elég fárasztó volt a sok sétálás a Margitszigeten.
9500 futó a rajtnál:
Voltak vicces jelenetek út közben:
- a rajtnál 20 perc után indítottak, közben bemondták, hogy a mezőny eleje már megtett 6 km-t,
- a legelején önkéntesen mellém szegődő, barátságos nő,
- az egész úton szurkoló japán túristák, fényképezőgépekkel kattogtatva,
- Fő utcában (a futóknak) szórólapot osztogató kínai túrista,
- az ikerbabakocsival futó apuka,
- a "nélküled elindulni?" és "na még mit nem!" feliratú pólóban futó pár,
- az alagútban sikítozás,
- Monspart Sarolta bíztatása 17 km körül, hogy "aki az emelkedőn fut, az még nem fáradt, hajrá!",
- egy bácsi bíztatása 16 km körül, hogy "már csak 5 km van hátra",
- a cél előtt nem sokkal összeeső japán futó lábát masszírozó futótársak.
A cél előtt észrevettem a családot, Gábor megpróbálta videón rögzíteni életem első befutóját, de otthon kiderült, hogy videóindítás és -leálllítás helyett egy-egy fotót lőtt, amikor még és amikor már nem látszom a képen.
Az endomondo szerint 2:19 alatt futottam a hivatalos félmaratoni távot, a versenypályán 2:22 alatt mentem végig, de az már majdnem 22 km volt. Az eredményeket böngésztem egy ideig, kb 8000 embert ért be a célba, abból én kb 2426. lettem, de itt a nőket és a férfiakat külön sorszámozzák. Telekomos futók közül 158. lettem a 180-ból, 46 nőből a 33.
Egy érmet is adtak a célban:
Most egy időre leállok a futással, mert kezdett megviselni, hogy akkor is ki kell mennem a töltésre, ha nincs kedvem, nem jó az idő, vagy álmos vagyok, csak mert hozni kell az edzéstervet. Ráadásul nagyon lefogytam a hosszútávfutástól, legutóbb már 52 kg-ot mértünk a hivatalos birkózómérlegen.
Jövőre azért újra megpróbálom és szeretnék 2:15 alatt beérni.
Jövőre azért újra megpróbálom és szeretnék 2:15 alatt beérni.
péntek, március 25, 2016
A fekhely
Ez a drága jó kutya 5 éves korára megkapta élete első fekhelyét. Mostanra vált biztossá, hogy kerti kutyából szobakutya lett és az is marad. Viszont elég jól nevelt eb, szőnyegre, kanapéra rá se néz, így a kutyafekhelyet is tiltott zónának érezte eleinte. Két napba telt, mire elmagyaráztuk neki, hogy erre rá lehet feküdni. Azóta ki se kel belőle.
szombat, március 12, 2016
péntek, március 11, 2016
A hajnali kórus dicsérete
(Csorba Judit verse)
Rohadt rigó,
Csámpás csalogány,
Várj csak, felkelek és benyomlak a víz alá.
Primitív pacsirta,
Faragatlan fecske,
Eltöröm a lábad, sipákolhatsz gipszelve.
Szennyes szajkó,
Púpos pinty,
A csőrödet beragasztva kitépem a tollaid.
Győr, 2016.03.11.
Rohadt rigó,
Csámpás csalogány,
Várj csak, felkelek és benyomlak a víz alá.
Primitív pacsirta,
Faragatlan fecske,
Eltöröm a lábad, sipákolhatsz gipszelve.
Szennyes szajkó,
Púpos pinty,
A csőrödet beragasztva kitépem a tollaid.
Győr, 2016.03.11.
csütörtök, március 10, 2016
Kordokumentum
Nem dicsekvésből mondom (vagy mégis), de amióta életvitelszerűen futok, azóta már nem csak reggel lapos a hasam, hanem egész nap. Futás után a leglátványosabb:
péntek, január 22, 2016
hétfő, december 21, 2015
38.0
Az idei tortám francia citromtorta volt. Újítok. És nem csak a torták terén.
Évek óta figyelem a FB-on az életigenlő okosságokat. Szűröm a Coelho-t, és magamba szívom az értelmes, figyelemre méltó, hasznos intelmeket. Jó lenne most pár példát idetűzni, de annyira nem vagyok elvetemült, hogy gyűjteménybe rendeztem volna őket az idők folyamán. Minden olyan mondatot, amitől tartalmasabb lehet az életem. Az életem hátralevő része.
Nem érzem magam öregnek. Sőt, olyan érzésem van, hogy sose fogom öregnek érezni magam. És ez az egész dolog, ez az új érzés azzal is összefügg, hogy a legnagyobb gyerekem abba az életkorba ért, hogy el lehet vele beszélgetni az életről. Komolyan. (úgy értem: Komolyan!) El lehet neki mondani, hogy ha alul marad egy birkózóversenyen, az nem kudarc. Az egy lépcsőfok, egy kötelező lépcsőfok, amit meg kellett lépni a fejlődés felé. Hogy nem az veszít, aki nem nyer, hanem az, aki meg sem próbálja.
Folyamatosan arra kondícionálom őt, meg a kis agyát, hogy nem a tárgyak teszik az embert (meg a gyereket) boldoggá, hanem az élmények. Gyakran mondom ezt neki szülinap meg karácsony előtt. Hegyekben állnak már a LEGO-s dobozok. Annyi van, hogy +/- 1 már fel se tűnik. Meg hogy azok a gyerekek, akik a lakásban töltik a hétvégéket, egy monitor előtt, úgy nőnek fel, hogy elmegy mellettük a gyerekkoruk. Felnőve nem lesznek szép emlékeik a gyerekkorukról és nem lesznek igazi barátaik, csak ismerős nevek a képernyőn Arial betűtípussal.
Lassan rájöttem, hogy úgy tolom ezeket az okosságokat neki, hogy tulajdonképpen én magam se teszem azt, amiről papolok neki. Nem mutatok példát, csak jár a szám. Aztán az újabb szülinapom átlendített egy holtponton és azt mondtam:
Ki ha én nem? Mikor ha nem most?
Régóta tervezgetem, hogy félmaratont futok. Eddig megrekedt az álmodozás szintjén, training plan-ig se jutottam, még Pro-t se vásároltam magamnak az Endomondon. 10 km után egy pillanat alatt fáradok el, és kanyarodok haza ahelyett, hogy tovább futnék. A szülinapomon azt mondtam magamnak, most megpróbálom. 15 km-t akartam futni, és 1ó45p-ig jutottam, ami már önmagában personal best-nek számít, de csak 13,25 km lett. Kicsit csalódott lettem, hogy nem lett meg a 15 km, és a végén már 9 perces kilométereket mentem. Gyászos. De legalább elkezdtem. Túlléptem az eddigi korlátaimat, amik elsősorban pszichés korlátok voltak. Éreztem magamban az ébredő erőt, legalább egy kis ideig. Azóta meg sántítok az izomláztól. De legalább elkezdtem. A kishitűségemet ideje legyőzni és áttekinteni a komfort zónámon túlra. Állítólag ott is van élet.
Ezen kívül van egy komoly félelmem. Bármennyire is szeretem a családomat, az utóbbi időben elkezdtem azt érezni, hogy nem a saját életemet élem, hanem másokét. Azokét akiket szeretek, de akkor se az enyémet. Akkor kelek reggel, amikor a fiamnak kell, elindulok iskolába, ahová neki kell menni, bevásárolom amit a család akar enni, megfőzöm, amit a család akar enni, az megy a tévében, amit a gyerekek akarnak nézni, este 7-9-ig pedig minden nap percre pontosan be van osztva az időm, hogy percre pontosan be tudjam osztani az övéket, hogy mindenki el tudjon készülni a lefekvés idejére. Ez nem az én életem. Hiába tudtam én már egyetemista koromban, hogy mi nekem az élet értelme (azt a történetet már leírtam egyszer, 10 évvel ezelőtt), nem akarok eljutni oda, hogy mire felnőnek a gyerekek, az egyetlen vágyam egy egyszobás, társasházi lakás legyen, aminek magamra tudom zárni az ajtaját és nem kell naponta takarítani benne valamit ahhoz, hogy lakható állapotú maradjon. Se kutya, se fűnyírás, se hólapátolás, csak egy terasz, dunai kilátással. Ehhez viszont az kell, hogy most legyen időm és energiám - magamra. Eddig se voltam egy mártír alkat, és sok segítséget kapok a családtól, amiért nem győzök eléggé hálásnak lenni, de kell kezdenem magammal valamit, amitől az életem az enyém is lesz. A mindennapok szintjén.
Végül amint ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem, megtaláltam egy 33 éves, rákbeteg nő blogját, a http://marpedigenebbenemhalokbele.blog.hu/ -t. Nem kerestem, szembejött. Sajnos rövid, de nagyon jól összefoglalja, hogy miért kellene minden napért hálásnak lennünk. Hálásnak lennem.
Az élet rövid. És nem tudjuk, hogy meddig tart. Újabb klisék, ez kicsit már Coelho, de a kivonata nekem elég: igyekszem ezentúl majd nem halogatni semmit. Ha önzésnek tűnik, majd arra gondolok, amit az együttalvásról gondolok: lehet, hogy a gyereknek aznap éjjel jó, de ha a házasság megromlásához vezet, akkor - hosszútávon - nem érdeke senkinek.
38 éves vagyok. Nem érzem magam öregnek, de fiatalnak se. Fiatalabb már nem leszek, boldogabb még lehetek.
Évek óta figyelem a FB-on az életigenlő okosságokat. Szűröm a Coelho-t, és magamba szívom az értelmes, figyelemre méltó, hasznos intelmeket. Jó lenne most pár példát idetűzni, de annyira nem vagyok elvetemült, hogy gyűjteménybe rendeztem volna őket az idők folyamán. Minden olyan mondatot, amitől tartalmasabb lehet az életem. Az életem hátralevő része.
Nem érzem magam öregnek. Sőt, olyan érzésem van, hogy sose fogom öregnek érezni magam. És ez az egész dolog, ez az új érzés azzal is összefügg, hogy a legnagyobb gyerekem abba az életkorba ért, hogy el lehet vele beszélgetni az életről. Komolyan. (úgy értem: Komolyan!) El lehet neki mondani, hogy ha alul marad egy birkózóversenyen, az nem kudarc. Az egy lépcsőfok, egy kötelező lépcsőfok, amit meg kellett lépni a fejlődés felé. Hogy nem az veszít, aki nem nyer, hanem az, aki meg sem próbálja.
Folyamatosan arra kondícionálom őt, meg a kis agyát, hogy nem a tárgyak teszik az embert (meg a gyereket) boldoggá, hanem az élmények. Gyakran mondom ezt neki szülinap meg karácsony előtt. Hegyekben állnak már a LEGO-s dobozok. Annyi van, hogy +/- 1 már fel se tűnik. Meg hogy azok a gyerekek, akik a lakásban töltik a hétvégéket, egy monitor előtt, úgy nőnek fel, hogy elmegy mellettük a gyerekkoruk. Felnőve nem lesznek szép emlékeik a gyerekkorukról és nem lesznek igazi barátaik, csak ismerős nevek a képernyőn Arial betűtípussal.
Lassan rájöttem, hogy úgy tolom ezeket az okosságokat neki, hogy tulajdonképpen én magam se teszem azt, amiről papolok neki. Nem mutatok példát, csak jár a szám. Aztán az újabb szülinapom átlendített egy holtponton és azt mondtam:
Ki ha én nem? Mikor ha nem most?
Régóta tervezgetem, hogy félmaratont futok. Eddig megrekedt az álmodozás szintjén, training plan-ig se jutottam, még Pro-t se vásároltam magamnak az Endomondon. 10 km után egy pillanat alatt fáradok el, és kanyarodok haza ahelyett, hogy tovább futnék. A szülinapomon azt mondtam magamnak, most megpróbálom. 15 km-t akartam futni, és 1ó45p-ig jutottam, ami már önmagában personal best-nek számít, de csak 13,25 km lett. Kicsit csalódott lettem, hogy nem lett meg a 15 km, és a végén már 9 perces kilométereket mentem. Gyászos. De legalább elkezdtem. Túlléptem az eddigi korlátaimat, amik elsősorban pszichés korlátok voltak. Éreztem magamban az ébredő erőt, legalább egy kis ideig. Azóta meg sántítok az izomláztól. De legalább elkezdtem. A kishitűségemet ideje legyőzni és áttekinteni a komfort zónámon túlra. Állítólag ott is van élet.
Ezen kívül van egy komoly félelmem. Bármennyire is szeretem a családomat, az utóbbi időben elkezdtem azt érezni, hogy nem a saját életemet élem, hanem másokét. Azokét akiket szeretek, de akkor se az enyémet. Akkor kelek reggel, amikor a fiamnak kell, elindulok iskolába, ahová neki kell menni, bevásárolom amit a család akar enni, megfőzöm, amit a család akar enni, az megy a tévében, amit a gyerekek akarnak nézni, este 7-9-ig pedig minden nap percre pontosan be van osztva az időm, hogy percre pontosan be tudjam osztani az övéket, hogy mindenki el tudjon készülni a lefekvés idejére. Ez nem az én életem. Hiába tudtam én már egyetemista koromban, hogy mi nekem az élet értelme (azt a történetet már leírtam egyszer, 10 évvel ezelőtt), nem akarok eljutni oda, hogy mire felnőnek a gyerekek, az egyetlen vágyam egy egyszobás, társasházi lakás legyen, aminek magamra tudom zárni az ajtaját és nem kell naponta takarítani benne valamit ahhoz, hogy lakható állapotú maradjon. Se kutya, se fűnyírás, se hólapátolás, csak egy terasz, dunai kilátással. Ehhez viszont az kell, hogy most legyen időm és energiám - magamra. Eddig se voltam egy mártír alkat, és sok segítséget kapok a családtól, amiért nem győzök eléggé hálásnak lenni, de kell kezdenem magammal valamit, amitől az életem az enyém is lesz. A mindennapok szintjén.
Végül amint ezek a gondolatok megfogalmazódtak bennem, megtaláltam egy 33 éves, rákbeteg nő blogját, a http://marpedigenebbenemhalokbele.blog.hu/ -t. Nem kerestem, szembejött. Sajnos rövid, de nagyon jól összefoglalja, hogy miért kellene minden napért hálásnak lennünk. Hálásnak lennem.
Az élet rövid. És nem tudjuk, hogy meddig tart. Újabb klisék, ez kicsit már Coelho, de a kivonata nekem elég: igyekszem ezentúl majd nem halogatni semmit. Ha önzésnek tűnik, majd arra gondolok, amit az együttalvásról gondolok: lehet, hogy a gyereknek aznap éjjel jó, de ha a házasság megromlásához vezet, akkor - hosszútávon - nem érdeke senkinek.
38 éves vagyok. Nem érzem magam öregnek, de fiatalnak se. Fiatalabb már nem leszek, boldogabb még lehetek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
