Az olvasóim (barátok és rokonok) között van olyan, aki nincs igazán tisztában a műfaj lényegével. Vagy legalábbis eddig nem volt tisztában vele. Aztán ma egy különös téma kapcsán felszínre hoztam, hogy a szokoz indulásakor az írásra kényszerítő, motiváló körülmény egy döglődő párkapcsolatban rekedt, menekülni vágyó, de mégis ott maradó egyén kilátástalan helyzetéből fakadó 'nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek' élmény volt.
Néha, évente egyszer talán végig olvasom saját magamat az elejétől a végéig. És tetszik. Nem bánom, hogy elkezdtem, nem sajnálok semmit, amit valaha leírtam, és kitálaltam. A kulcsszereplőt sem sajnálom, a 2005ös év témáját, valahogy azt érzem, hogy ha így történt, akkor neki biztos pont erre volt szüksége. És tőlem megkapta.
Aztán a kínos kényszerhelyzet megoldódásával a témáim sokasodtak, és felszínesedtek. Belátom. De már nincs az a különleges, feszítő kín, amit kellő humorral, ám kevesebb alázattal oldok magamban az írással, a szituáció szavakba öntésével.
Azóta eltelt 2-3 év, kiegyensúlyozottabb lettem, többek részéről is megerősítve, most már csak a hétköznapjaimról tudok írni, ami viszont azok között az emberek között zajlik, akik olvasnak. Így egész más írni. A hajdan volt célszemély nem olvasta soha a bejegyzéseket. Lehettem teljesen őszinte, akár zavarba ejtően is. Megtehettem. Most más a helyzet.
Ha adva van egy szituáció, először végig kell gondolnom, hogy van-e olyan szereplője, aki olvasni fogja, ha leírom. Cenzúrázom saját magamat. Főleg azok miatt, akik nem feltétlenül értik, hogy ez az oldal nem dokumentáció, nem kell szó szerint venni, megsértődni rajta, ezek csak gondolatok, amik kikívánkoznak belőlem, néha viccesebben, néha tárgyilagosan, de nem célom érzelmek kicsikarni velük senkiből, aki olvassa. Akkor lenne jó, ha nem foglalkoznék azzal, hogy ki olvassa és mit fog gondolni róla, de nem tehetem meg velük, hiszen a legközelebbi ismerősök olvassák ezt kizárólag.
Mielőtt pánik hangulatú nyafogásba csapna át a történet, rátérek a lényegre: 1) szeretem a 2005ös év bejegyzéseit, mert hangulatában más idők voltak, és akkor volt csak igazán lehetőségem a legőszintébb gondolataim szavakba öntésére. 2) van most egy témakör, ami nagyon foglalkoztat és egyre több gondolatom fogalmazódik meg, amit leírnék, de nem merem, mert olyan emberekre lennének következményekkel, akiket nem bánthatok meg vele. 3) ők azokat az emberek, akik nem értik, hogy a leírt szavakon nem érdemes megsértődni, ez egy olyan műfaj, ami betekintést enged más emberek gondolataiba, érzéseibe, de az olvasónak nem szabad magára vennie, megsértődnie, és reagálnia sem kell rá, ha akarnám, emailben írnám le neki, amit akarok. 4) magamat visszaolvasva mindig arra jutok, hogy már régen nem olyan olvasmányos ez a dolog, mint régen volt, ezzel tisztában vagyok már rég óta, ezért akartam több alkalommal abba hagyni, de már nem tudom, inkább csak informatívabbra váltottam a stílust, és nem adom meg a linket több embernek, hogy ne kelljen még több emberre figyelemmel lennem, amíg írom.
Persze ezt is csak az időszaki, labilis lelki állapotom miatt foglaltam össze. Elmúlik majd. Az említett, sokat foglalkoztató témakört illetően azért nem hagytam fel a szándékkal, hogy a napokban rászánom magam az írásra. Csak a magam kedvéért. Kisregény lesz, de nem bánom. Álnéven megjelentetem majd valami női site-on, ollé.
Eszter
17 éve
