A viszony

Elmondom, hogy is van ez a főnök-beosztott viszony. Most a szakértő nyilatkozik.

Ez a felállás is működik, minden kétkedés ellnére, sőt, ugyanúgy kezdődik, mint normális esetben. Felvillan ugyan a félelem, ami abból ered, ahogyan a közvélemény és a környezet (barátok, család, közeli hozzátartozók, munkatársak) megítéli az ilyen kapcsolatokat, de a vonzódás ezt gyorsan feledteti mindkét féllel. Főnök-beosztott, popsztár/színész/sportoló-rajongó, és folytathatnám, Faludy és Fanni asszonyig. Igen, ha az alá-fölérendeltség nagy korkülönbséggel is párosul, az már nekem is gyanús, de egyidősek között ezeknek semmi jelentősége nincs. Az ember a munkahelyén tölti a legtöbb idejét.

Szóval az a legfontosabb, hogy tisztázva legyenek a szerepek. Általában az emberek párkapcsolatban élnek, a munkatársak közötti alkalmi, mélyebb vagy felszinesebb kapcsolatok lényege az, hogy mindkét fél tudja, mi a szerepe, hol a helye a másik életében, mit várhat a másiktól. Kell hozzá egy kis intelligencia is. Ha ez is megvan, akkor már csak az idő faktorral kell szembe nézni. A pusztán szexuális kapcsolatoknak általában nincs íve, nem vezetnek sehová, emiatt nem tartanak sokáig. Ha ez sem gond, akkor kezdődhet a boldogság, csak legfeljebb hazudnunk kell otthon olykor-olykor.

Csakhogy általában a dolog nem áll meg itt. A környezetemben lezajlott hasonló kapcsolatok mindegyike azzal végződött, hogy az alkalmi, meg felszines reláció nem volt elég az egyik félnek. De szigorúan CSAK az egyiknek. Akkor kezdődik a 'De én azt akarom' sztori, meg a 'Dehát megbeszéltük előre, hogy csak..' magyarázkodás. Jön a sírás, meg a sok végnélküli, értelmetlen beszélgetés. Ekkor van szükség az intelligenciára, amit az elején említettem. A szerelmes félnek bele kell törődni szó nélkül. Elengedni a másikat.

Aztán a szakítás után mindig felmond valaki.