Elköltöztem tőle.

Összepakoltam a ruháimat. Azután a fürdőszobámat. (Ez kb ugyanannyi köbmétert foglalt el, mint az előző tétel.) Elhoztam a deszkámat és a csizmámat. (Ezeket eredetileg ott akartam hagyni, de hagytam magam rábeszélni.) A korábban megénekelt csipke vackot a szekrényben hagytam. Azt az egyet. Hoztam el konyharuhákat is, amiket még Anyukámtól kaptam, amikor összeköltöztünk. A fényképezőgépet sem akartam elhozni, de arról is hagytam magam meggyőzni. Az adatkábelét viszont ott felejtettem, úgyhogy használni ugyan nem tudom, mert meg is őrülnék ha csinálnék szuperjó képeket, amiket aztán nem tudnék kiszedni a gépből. Úgyhogy egyelőre nem fotózom. Jobb a béke. A lelki. Az iPod ott maradt, hogy a lelkem tényleg megnyugodjon, nem vagyok egy számító szuka, aki csak kihasználta a pasiját.
Aztán elmosogattam magam után. Meglocsoltam a virágokat is, utoljára. Mint aki elutazik.

A fürdőszoba üres polcai előtt leengedtem a bambusz rolót. Érje csak meglepetés, amikor a szokásos zsúfoltság után szeme elé tárul az áhított rend. Maga az üresség. Ez volt az utolsó meglepetésem.

Az egész nem tartott egy óráig se. Igaz, volt segítségem, nem is akármilyen.

Alapvetően a dolog nem viselt meg annyira, mint gondoltam, jókedvű voltam, és várakozásokkal teli.