Budapest jelképei

Most nem az épített látványosságokra gondolok. Vannak emberek, akiket szerintem mindenki ismer, aki itt töltött pár hónapot. A nevüket sem biztos, hogy tudjuk, de láttuk őket mindannyian.

Ott van például az a nyugdíjas férfi, aki az Andrássy utat szeli tavasztól őszig a görkorcsolyáján. Én néha összerezzenek, amikor elsuhan mellettem, nem feltételezem róla, hogy a következő pillanatban nem fog elesni, pláne annál a sebességnél, amit ő produkál. Biztos valami híres figura, tudhatnám a nevét, de nem tudom. Szerintem megemlékezhetne róla bármelyik útikönyv vagy dokumentumfilm.

A másik Kálmán bácsi, a Mammut 2 McDonald's-ából, aki minden jel szerint pihenőnap nélkül dolgozik, méghozzá nagyon lelkismeretesen. Emellett még kedves is az étkező vendégekkel, ami a személyzet többi tagjáról nem mondható el. Kár, hogy a nyugdíja mellett munkára kényszerül, talán a beteg felesége gyógyszerére kell a kiegészítés. Mindig megesik rajta a szivem.

Aztán minden kerületnek, vagy környéknek megvannak a maga jellegzetes hajléktalan figurái, akiket szinte lámpaoszlopokként érzékelünk, mindig ugyanazon a helyen találjuk őket és nem veszünk róluk különösebben tudomást. A kedvencem a Kálvin téri aluljáróban csövező 60-as néni volt, aki sikítozva hívta fel magára a figyelmet. Akkorákat sikított, hogy az egész aluljáró visszhangzott tőle. Vele jó ideje nem találkoztam már.