péntek, szeptember 03, 2010

Egyetemi emlék

Most, hogy 3 éves lett a fiam, és a második is hamarosan megszületik, eszembe jutott egy régi történet az egyetemről.

Volt egy kedves tanárunk, aki alig volt idősebb nálunk, genetikát tanított. Összebarátkoztunk vele, néha szerveztünk programokat a tanszéki szobájában a csoporttal. Sokat mesélt nekünk magáról, emlékszem, egyszer elmesélte, hogy azért nincs még gyereke, mert egyszer 7 hónaposan váratlanul elvetélt a felesége, és azóta nem mer újra teherbe esni. Azt mondta, egy ilyen eset után vagy azonnal teherbe esik valaki, vagy csak nagyon nehezen. Náluk az utóbbi történt.

Egyik évben az ő szobájában tartottuk a csoport télapózást, és Csaba - mer neve is van - játékot szervezett nekünk. A feladat nem volt nehéz, elő kellett venni egy papírt meg egy tollat és le kellett írnunk, hogy mi a célunk az életben.

Nálam hamar előkerült a papír meg a toll is, nem sokat gondolkodtam, leírtam a 2 legfontosabb dolgot, amit akarok az életben, aztán +1nek írtam még valamit, mert mégiscsak 3 volt a feladat. Kicsit hangosan sikerült lecsapnom a tollat, mert még meg is jegyezték a többiek, hogy rajtam kívül mindenki még csak most kezdi összeszedni a gondolatait, úgyhogy elég határozottnak kell lennem, ha én már készen is vagyok.

Elszégyelltem magam egy kicsit, úgy éreztem, hogy nem vettem elég komolyan a feladatot, ha mindenki ilyen jól átgondolja, én meg csak odaírtam 2 dolgot, ami biztos hülyeség és kész. Vagy biztos nem értettem meg a lényeget, nem tudom.

Amikor mindenki készen lett, fel kellett olvasni az összeírt pontokat, és persze velem akartak kezdeni, de én addigra már olyan zavarban voltam, hogy mondtam, én nem olvasom fel, nem közkincsnek szántam az életcéljaimat.

Amikor pedig meghallottam a többiek életcéljait, visszatért az önbizalmam, egyszerre azt kezdtem érezni, hogy mégiscsak én értettem meg leginkább a lényeget és nekem vannak a legtisztább elképzeléseim arról, amik fontosak az életben. Ilyeneket írtak mások:

- egészségesnek lenni. mintha ez csak elhatározás kérdése lenne.
- sok pénzt keresni. ez meg egyrészt relatív, kinek mennyi az elég, meg a sok, másrészt aki meg akar gazdagodni, annak nem sok keresnivalója van a Kertészetin.. Írta volna inkább azt, hogy egyszer megnyerni lottó ötöst.
- családot alapítani. ez gyenge életcél. a remetéken és a meddő házaspárokon kívül többnyire annak is sikerül, aki nem akarja.

A beszélgetés végén már csak én maradtam, de a többiek életcéljainak ismeretében már különösen nem akartam megosztani velük az én határozott és érett elképzeléseimet arról, hogy mi a célom az életben, de most, több mint 10 évvel később, már nincs miért titkolnom, ezt írtam a papírra:

1. Jó anyának lenni
2. Jó feleségnek lenni
3. (lediplomázni)

Boldog szülinapot, Z.

szerda, július 14, 2010

Költözés

A nagy francia forradalom évfordulóján költözünk.

G azt mondta (ezt a címet is adhattam volna a posztnak), hogy annyi cuccunk van, hogy alig bírják átvinni a költöztetők. Szerinte ez annak a jele, hogy (1) jól élünk, és hogy (2) megöregedtünk és gyűjtögetni kezdtünk.

És valóban. 5 éve ő is csak a ruháival költözött el, ahogy én is. Mostanra meg lett nettó 5 órányi csomagunk, amit a teherautóba lehetett pakolni. Vettünk sok bútort, született gyerekünk, vettünk gyerekholmikat, játékokat, konyhai gépeket, meg szerszámokat is, amiket eddig ugyan a gardrób rejtett, most pedig elnyerik méltó helyüket a Szent Műhelyben, amire már olyan nagyon áhítoztunk. Legalábbis az egyikünk.

És ezután se lesz jobb a helyzet, születik még egy gyerekünk, és most kerti cuccokat fogunk nagy számban újítani, meg a szerszám állományunkat is, amivel jó sokat lehet szöszmötölni a Műhelyben. Nem is merem kisbetűvel írni a nevét.

De most egy ideig nem szeretnénk költözni.

A költözést pedig ma este megünnepeljük.

hétfő, július 12, 2010

Bejelentkezés

Hazafelé a vonaton be akartam jelentkezni Érd-Alsónál, hogy G tudja, késik-e a vonat. IQ City. Ez lett a fedőneve a helynek.

szerda, július 07, 2010

1 tonna kő


"Darabja a 70 kg és a kurva nehéz között..."

Víziközmű

Érd és Környéke Víziközmű Kft. Ez az a hely, ahol legutóbb könnyesre röhögtem magam.


Egy telefonbeszélgetéssel kezdődött:
- Jó napot kívánok. Ingatlan adásvétel után szeretnék közüzemi szerződést kötni. Mit vigyek magammal?
- Adásvételi szerződést és jegyzőkönyvet.
- Oké. Hol találom Önöket?
- Hát, itt a Rendőrség mellett.
- Oké, de melyik városban? (23-as körzetszámmal számos település indul Bp környékén)
- Ja, hát itt, Érden.
- Akkor tudna mondani utca házszámot? Érden nem tudom, hol a rendőrség.
- Felső utca, mondom, itt a rendőrség mellett.

Ezen a ponton elbizonytalanodtam, hogy a felső utca domborzati viszonyra utal-e valamilyen formában, vagy Felső utcának hívják, de nem mertem rákérdezni, éreztem, hogy jobb, ha nem.

- És házszámot tudna mondani?
- ... MARIKA, MI ITT NEKÜNK A HÁZSZÁM?? - ordít egy kolléganőjének. - Nem tudom, de megtalálja, mondom, itt vagyunk a rendőrség mellett.
- Köszönöm. És várjon, ne tegye le, mondja meg legyen szíves, hogy meddig vannak nyitva.
- Hát, 8ig.
- Minden nap?
- Nem, csak ma.
- És a többi napon?
- fél 3ig. Pénteken zárva.

Ilyen előzményekkel látogattuk meg a hétfőn 8ig nyitva tartó ügyfélszolgálati irodát. 7 körül érkeztünk, egy nagyhangú pénztáros hölgy rohangált az ügyfélváróban és valami nőitáska biznisz után próbálta kinyitni (!) a frissen vásárolt darabot. Persze sikertelenül. Állati vicces próbált lenni közben, amit mi megrökönyödéssel, a kollégái nevetve fogadtak: eleinte nem tudtuk, hogy ők is ezen a vonalon mozognak, vagy csak udvariasságból nevetnek. Később fény derült mindenre.

10-15 percet vártunk, amíg 4 különöző ablaknál is ügyfél nélkül üldögélő munkatársuk közül az egyik szólított. Közben a pénztáros folyamatosan szórakoztatni próbálta a közönségét.

Leültünk, én rutinosan elővettem az iratokat és az okmányaimat, mindent, amire szükség lehet. Az ügyintéző lány is rutinosan kezdett dolgozni, csak a műkörmei zavarták kissé a gépelésben, de ez sem ritka, már kezdtem bízni a gyors ügyintézésben.

Aztán elém rakott egy olyan átírótömbszerű füzetet, amilyet utoljára gyerekkoromban láttam, abban kellett nekem kézzel kitölteni a személyi adataimat. Utána lapozott a füzetben kb 10-et és oda kért egy aláírást. Kezdtem összezavarodni: miafrancvan?

Közben G a szokásos, napszemüveges öltözékében az ügyintéző lányt nézte egyre szigorúbban, meg persze a pénztáros sztorijait hallgattuk megállás nélkül, amik egyre kínosabbak voltak. G nem szólalt meg, nem is nevetett, amit én baljós előjelnek tekintettem, belőlem már akkor fel-feltört a röhögés, persze csak kínomban, de attól egyre jobban féltem, hogy egyszer G megszólal..
A lány kezdte zavarban érezni magát, talán attól, hogy G nézi szúrós tekintettel, vagy talán attól, hogy ő is érezte, a pénztáros produkciója tényleg kínos.

Aztán megkérdezte, hogy mi a lakcímünk irányítószáma. Mondtam neki a számot, anélkül, hogy rávilágítottam volna: azon a rohadt átadás-átvételi jegyzőkönyvön ott van a teljes lakcím, irányítószámmal együtt. De nem akartam bunkó lenni.

Elkérte a személyi igazolványomat. G ezt is csendben hallgatta, egy arcizma se rezzent. Én odanyúltam az asztalon kikészített irataimhoz és hang nélkül egy centivel közelebb toltam őket a lányhoz. Elnézést kért, még jobban zavarba jött, én erre se reagáltam, csak néztem G-t a szemem sarkából, hogy meddig bírja. És hogy röhögni fog, vagy ordítani.

A lány elment fénymásolni, közben megkérdeztem G-t, hogy érzékeli-e az enyhe színárnyalat különbségből eredő játékosságot a falakon. Azt mondta, nem. Javasoltam, hogy vegye le egy pillanatra a sötét napszemüveget és nézzen körbe. A falakra 2 rémes árnyalatot festettek egymás mellé: a kékeszöldet, ami inkább kék, mint zöld, meg a kékeszöldet, ami inkább zöld, mint kék. Az egyiket a függőleges falrészekre, a másikat az ajtó- és ablakkeretekre, nagyon merész elképzeléssel. Gábor bólintott és visszatolta a szemüvegét a szemére.

A kislány visszajött. Elkezdte kitépkedni az átírótömbből a páratlan oldalszámúakat. Abból lett nekem közüzemi szerződés, az első oldalon az adataimmal, az utolsón az aláírásommal. A lány megköszönte a türelmünket, rávilágítva arra, hogy a tömb végéből egyre nehezebb kitépni a lapokat, majd elköszönt.

Én ültem tovább, rutinosan.
- És mikor kell óraállást jelenteni?
- Nem tudom, mindjárt megnézem. (...) Páros hónap utolsó hetében.
- Köszönöm. És milyen telefonszámon?
- Keresem azt is. Ezen.

Gondolataink a távozás után:
1) valószínűleg a nagyhangú pénztárossal beszéltem telefonon.
2) vajon hány táskát használt el a középkorú pénztáros hölgy, mielőtt egy szabvány kinézetű, szegecses műbőr táska kifogott rajta. Tippre évente legalább egyet, de ki tudja.
3) hogy lehet, hogy 2010-ben van még olyan közműszolgáltató, ahol átírótömbben készül a szerződés, vagy ha van is ilyen, akkor meg mi a francnak oda számítógép? és egyáltalán: mit jegyzett fel akkor a számítógépbe? vagy csak nyomtatójuk nincs?
4) az Érd és környéke Víziközmú Kft vajon hány faluban szolgáltat? 4 vagy esetleg 5? marha nehéz lehet megjegyezni 5 irányítószámot, ahonnan az ügyfelek érkeznek..
5) láthatóan az érdeklődő telefonáláskor nem csak egy, kiemelkedően ostoba ügyintézőbe botlottam, hanem ide eleve így válogatják a munkatársakat. Azzal, hogy beléptünk, kb a duplájára nőtt az IQ odabent, pedig rajtunk kívül legalább 10en voltak.

Érdekes

A legutóbbi poszt megírásának napján egyeztettem időpontot az ingatlanossal, hogy megnézzünk egy házat. Az ingatlanos lekéste, de a házat megvettük. A fordulatos házvásárlásról utólag már nem írok, nem is emlékszem mindenre, pedig a bankos rokon is azt mondta, hogy ilyen macerás üggyel még nem találkozott a praxisában.

szerda, január 13, 2010

Első nap

Reggel 7-kor indult. A Porsche buda vezetője hívott, hogy megtudja, merre felé nézzenek a szalonban kiállított autók és hogy a mágneses matricát hova tegyék a kocsin, mert sehol se fér el rajtuk. Épp a gyereket próbáltam kivakarni a pizsamából és tiszta pelenkát adni rá, a nyakamban szorítottam a telefont és hallgattam, hogy 'Ébren vagy már, Drága? Meg tudod akkor mondani, hogy..?'

Mikor letettem a telefont, G csak ennyit mondott: 'mondd meg ennek a figurának, hogy a fogorovos lesz drága.'

8.30 körül elfoglaltam a központi helyet a szalonban, eligazítottam az értékesítőket, és a hoszteszeket, alapvetően ekkor éreztem rá az egész napos fontoskodás ízére. Megtetszett.

9kor jött az első nyertes, Piroska. Piroska kiváló ügyfél, minden iratot elhozott, nem kérdezett, nem panaszkodott, mosolygott és az adminisztráció után elégedetten távozott.

A második nyertes rögtön komáromi volt, ahogy a harmadik is. Hirtelen nagy lett a sor, hiába kértem, hogy üljenek le, nem mozdultak. Mikor már a bejáratig állt a sor, kértem a hoszteszeket, hogy adjanak nekik sorszámot, és ültessék le őket. Ez nem lett volna bonyolult, de csak sikerült 3 db 4-es sorszámot osztani. Sebaj.

Jöttek egymás után a nyertesek. Komplett családok, baráti társaságok, remek rálátásom nyílt a családfákra, amiket ígértem elkészíteni, de végül nem volt rá időm.

Az első furcsaság az volt, amikor a bartnőjével érkező jogász figura megkérdezte, hogy elmentheti-e a számomat. 'És mit szól ehhez Nikolett'? - kérdeztem, mire a másik jogász, a haverja a segítségére sietett: 'nem baj, én szingli vagyok, majd én elmentem a számát.' Kösz. Kezdte dícsérni a gyűrűmet, a tetoválásomat, végül már ott tartottunk, hogy feleségül vesz. Hiába modtam, hogy arról már lekésett, azt mondta jobb egy jó partiban többen lenni, mint egy rosszban egyedül. Egy ideig gondolkodtam, hogy elmeséljem-e neki a reggeli poént, de végül csak mosolyogtam.

Jött a fórumozó. Neki megköszöntem, hogy aktívan posztolt és értelmesen útba irányította a tájékozatlanul mérgelődőket. Meglepődött, hogy milyen jól informált vagyok.

Jött egy nő, aki nem tudta a nyertes telefonszámot, amiről játszott. Nem is értette, hogy miről beszélek. Szerencsére a fia helyre tette és megpróbált úgy tenni, mintha nem ő játszott volna az anyja helyett is.

Aztán kiszúrtam egy nagy darab, tetovált fickót, aki sokáig nem került sorra, hiába vártam. Megjelent viszont az egyik nyertes mellett, akinek úgy remegett a keze, hogy aláírni is alig volt képes. Az előfizetői szerződés viszont nem volt nála. A kopasz rámordult, hogy mi a francért nem hozta a papírt. Emberünk mondta, hogy azért, mert neki nem mondták, hogy kell. Kérdeztem, hogy a szakavatott rokon miért nem foglal helyet, mondták, hogy ő nem nyert autót, csak elkísérte emberünket. Aha. Utána próbáltam megcsörgetni a nyertes számot, mire emberünk megint bepánikolt, hogy úristen, a sógoromnál van a SIM, nála csörög ki. Mondom neki: akkor hívja már ide, mert most épp azt ellenőrzöm, hogy nála van-e a kártya. Szuper.

De végig jófej voltam. A kisgyerekkel érkezőket előre engedtem, intézkedtem, hogy ne kelljen várniuk. Még azoknak is gratuláltam, akik a nyertes nap előtt 1 héttel vásárolták a kártyát. sok ilyen volt, értékelték az elismerésemet.

Azt hittem, a riportot most megúszom, de csak elrángattak a kamera elé, ahol megmutathattam a 3x3 oldalas táblázatomat a nyertesek adataival. Kérdeztek ezt-azt, teljesen fel voltam dobva, beszéltem össze-vissza, aztán bele kellett mondanom a kamerába a nevemet és hogy hol dolgozom. Kapásból elmondtam a tavalyi osztály elnevezésünket és a tavalyi beosztásomat. Mire rájöttem, hogy már nem úgy hívnak minket, próbáltam korrigálni, de nem jutott eszembe egyik sem, és belemondtam a kamerába: várjatok, itt a főnököm, megkérdezem, hogy mi most a beosztásom. Na, alig röhögött a stáb.

Volt egy ember, egy nyugdíjas kinézetű, aki majd 30 percig állt a hátam mögött, nem értettem, miért. Először azt hittem, a Porsche küldte oda, néhányszor ránéztem kérdően, hátha megszólal, de csak hallgatott. Aztán gondoltam, hogy egy nyertes, aki a hátam mögött próbál sorba állni, de nem jött az asztalomhoz. A ceremónia végeztével végül megszólított. Gratulált, mondott pár elismerő szót, megveregette a vállamat és kitartást kívánt a munkámhoz, megköszönte a segítségemet és végig mosolygott. Aztán megkérdezte, hogy elindulhatnak-e és van-e valamire szükségem. Mondtam neki, hogy én is köszönök mindent és útjára engedtem. Elképzelésem sincs, ki volt az.

Az utolsó nyertesek kiszolgálása után leültem, megreggeliztem és figyeltem a tébláboló népeket, nem értettem, miért nem mennek már haza. Jöttek a szalonba új arcok is, figyeltem őket, hogy vajon engem keresnek-e, de nem, az autójukat átvett nyertesekhez jöttek, megvenni az autót. Adásvételi szerződéseket villantottak és húszezreseket számoltak. 3 asztal telt meg ilyen alakokkal.

Most annyira fáradt vagyok, hogy nem tudok elaludni, inkább leírok minden lényegeset, nehogy elfelejtsem őket. Kár lenne az ilyenekért.

Holnap folytatjuk.

Évindító bejegyzés


Január 12-én ismét a MUPA-ban jártam, de ezúttal a színpadon. Sejtettem az eredményt, de nem akartam elbízni magam, még akkor sem, amikor a 3. sor 2. székére szóló jegyet nyomták a kezembe a VIP regisztrációs pultnál.

Chris maga hívott a színpadra, kicsit megizzasztottam, mire megtalált, de alapvetően jól viseltem a rivaldafényt, azt hiszem.

Igazán vagyány lett volna a színpadról lefényképezni az 'éljenző tömeg'-re, de ahhoz végül nem volt merszem, és az éljenző tömeg se volt jelen, ők az irodából figyelték a streamet.

Kaptam egy gyönyörű mágneses díjat a beígért üveg plasztika helyett. Ezt nem nagyon tudom mire vélni, a kivételezést rosszul viselem, de végül azzal vígasztaltam magam, hogy az EUR jel, mint főmotívum minden bizonnyal arra utal, hogy én kerestem a legtöbb pénzt a cégnek az összes jelölt közül. A díj birtokában még azt is elnéztem, hogy mire odaértem, se parkolóhely, se kaja nem maradt ezen a neves cégindító eseményen.

Vicces, ahogy vadidegenek gratulálnak lépten nyomon, liftben, folyosón, lépcsőházban, étteremben, próbálok mindenkivel ugyanolyan barátságos lenni és igyekszem nem visszakérdezni azt, ami épp eszembe jut. Hirtelen sok barátom lett. Csak néha ha fogalmam sincs róla, kik ők.

szerda, november 11, 2009

Schiller

Csak egy gyors utalás egy korábbi posztra: megvolt Schiller is a Müpában, Alföldi R-ben nem csalódtunk, Molnár Piroska bájos és szeretnivaló, a fiatal színészek viszont egyre kevésbé nyűgöznek le.

Folytatás decemberben: Lovasi szerzői est és szilveszteri Amadinda. A 'szokásos' program, szokásos társasággal.

szombat, szeptember 12, 2009

Új téma

Régen, úgy pár évvel ez előtt, ilyen állapotaimban írtam a legjobb posztokat. De ma nem.

M őszintesége és G faragatlansága elég volt (vagy mondhatom inkább, hogy kellett) ahhoz, hogy rádöbbenjek: tényleg elcsúszott a prioritás az utóbbi időben. A fáradtság nem mentség erre. Jól akarom csinálni a dolgomat, és azt csak úgy lehet, hogy fókuszálok. A feladatra, és nem a háziakra. Ez talán mentség, bár nem tudom, ki felé.

A héten megszületett a döntés, amit (nem később, mint kedden) lesz alkalmam az érintettek elé vetni. G-nek nincs igaza abban, hogy élvezem ezt a szituációt. Fáraszt. Amit elvégzek, az nem boldogít. A mártírság viszont egy kicsit igen, vagyis az, hogy a képességeimen és tapasztalataimon túl mutató munkát végzek. Vagyis inkább az, hogy ezt másoknak elmondhatom. Vagy még inkább az, ha valaki magától észreveszi és megdícsér.

Évek óta először fordul elő, hogy a közvetlen munkaadóm nem értékeli az igyekezetemet. Ez is furcsa, de túlélem. Egy kicsit érettebb vagyok már, mint pár évvel ez előtt. De tudom, hogy mi lesz: közepes siker, vagy inkább nem lesz bukás, de a babérokat lesz, aki learassa helyettem. Ott se leszek már, ami mondjuk megkönnyíti majd a dolgát.

Mindegy, én már látom az alagút végét, a játék is lassan elkezdődik, meg a munka is hamarosan véget ér. Ma már arra koncentráltam a butiklátogatás alatt, hogy mégse vegyek irodai ruhát, mert nem fog már sokáig kelleni. És nem esett nehezemre.

Rám fér majd a pihenés, házi munka, és a gyöngyfűzés.

Emlékszem, 10 hónapja ugyanilyen izgatottan vártam, hogy elkezdődjön a munka. 10 hónap nem sok, emlékezetem szerint ilyen hamar még sosem ábrándultam ki a munkámból, munkaadómból, és a foglalkoztató cégemből, igaz, sose kellett nekem ehhez sok idő, de azért ez még nálam is rekordnak számít.

Egyébként, sokkal jobban érzem magam, mióta eldöntöttem. Alig több, mint 100 nap van hátra, azt már féllábon is kibírom. A maradék lelkesedésemet még beleölöm ebbe a játékba, hogy ne kelljen szégyenkeznem, amikor felállok. Remélem, év végéig kitart majd.

péntek, augusztus 14, 2009

A dátum

Ma zajlik a magyar mobil távközlés történetének egyik legnagyobb horderejű eseménye: a távközlési csalás definíciójának megalkotása.
És én az eseményeknek ha nem is a sordásában, de legalább a közvetlen közelében vagyok.

Ajánlom mindenki figyelmébe. Az eredmény közzétételére azonban nem kötelezem el magam.

szerda, július 15, 2009

Este

- Na, most van 3 perced, hogy elaludj, különben tudod, mi lesz.
- Igen, jön a következő 3 perc.

hétfő, július 06, 2009

kedd, június 30, 2009

vasárnap, június 28, 2009

péntek, június 26, 2009

Kenese képekben















Kenese

Tegnap kiosztottam 'az év legviccesebb napja' díjat. Előre.

A kapitány ugyan szó nélkül tűrte minden vicces hozzászólásunkat, és az érintett témák is látszólag hidegen hagyták, de a főnökúr 2-3 órával az indulás után már szóvá tette, hogy ugyan más csoportjai is rendszerint a szexről kezdtek beszélni egy idő után, mi azonban kihagytuk a megelőző témákat, úgy mint hányás, részegség, stb, és egyből belecsaptunk a lecsóba.

Ezt két dologgal tudom magyarázni: 1) rendkívül érett és gátlásoktól mentes tagokból áll a csoport, vagy 2) felettébb kielégítetlen a társaság és emiatt terelődik a téma 2-3 percenként a szexre.

Házas létemre szerencsére nem én voltam a központban, sem a megszólalók, sem a megszólaltatottak között, ám remekül szórakoztam a társaság egysíkú gondolkodásán és kreatív ötletein. Azt hiszem, talán a 'bitch inside' pólómmal támogattam leginkább a témát, és rettentően örültem, hogy másnap reggel sem engem céloztak azok a kitalált történetek sem, amik a lefekvés előtti néhány perc feledés homályába merült történéseit firtatták a reggeli alatt. A koedukált szoba nyert minden tekintetben.

Most fáj a rekeszizmom, és fáj minden arcizmom is. Rám fér egy kis pihenés.

szerda, június 24, 2009

Csapatépítésre el

Bepakoltam a táskát. Lényegében vitorlás felszerelések vannak benne, száraz tiszta ruha, meg alkohol. Végszükség esetére, ha nem ajánlkozna más program. Azért valaminek csak kell örülni, még az esőben is. Pénteken jövök. Addig is:

Jövő szerdán lesz a nyár

Miután a hét elején visszakapcsoltam az ülésfűtést a kocsiban, most percenként az eget lesem. Hátha visszajön a nyár. Megérdemelném.

A kovászos uborka is ugyanezt várja, ott fonnyad az erkélyen már egy hete, és meg se moccan. Már kezdem kínosan érezni magam, mikor összekacsintunk, az uborkás üveg és én.

Mupa

Rendesen rákattantam a Művészetek Palotájának programjaira. A szegedi kortárs balettről alig akartam kijönni, nem csak miattuk, Orff miatt is, most meg PUF koncerten voltunk, amit kifejezetten nem szeretek, de most mégis jó volt.

Utoljára 2 hete voltunk PUF koncerten, de akkor elég vacakul éreztem magam, mert hideg volt, nem ismertem a számokat, nem értettem a szövegeket, rossz volt a hangosítás, az énekes olykor elfelejtette a szöveget és rémes felkonfokat nyomott, majdnem sírtam tőle. Ez viszont rendes, akusztikus koncert volt, nem volt hideg, csak az volt a baj, hogy rossz volt a hangosítás, nem értettem a szövegeket, és az énekes olyan rémes felkonfokat nyomott, hogy majdnem sírtam.

Mögöttem viszont valaki remekül szórakozott, tök humornak vette emberünk esetlenségét. Engem viszont fárasztott. Szerintem nem vicces, ha valaki nem tudja bemutatni a zenekarának tagjait, meg rendszeresen a zenésztársai mentik ki a felkonfokból azzal, hogy elkezdik játszani a követező dalt. Ejj.

Tiszta garázszenekar érzésem volt. Nem értettem, hogy hogy kerültek oda. A program tetszett, de abban igaza lehet G-nak, hogy valószínűleg azért kaptak felkérést a Műpától, mert az a generáció vezeti most a kultúrális életet pesten, aki PUF-ot hallgatott 20 évvel ezelőtt.

Legközelebb novemberre van jegyünk, Schiller: ármány és szerelem, Alföldi R. rendezésében.

kedd, június 09, 2009

A lovasnak üzenem

hogy már mondja, hogy 'paciló'.

csütörtök, június 04, 2009

Program Kenesén

Szavazzunk az esti programra, mit szeretnénk csinálni Kenesén? A felmerült programtípusok (a lista bővíthető):

1. Süssünk szalonnát, együnk hozzá lilahagymát és beszélgessünk egymással (jó messziről)
2. Játsszunk társasjátékot (kártya, activity, stb.)
3. Menjünk diszkóba vagy kareoke-zni
4. Vacsorázzunk egy nagyot valami étteremben
5. Simán alkoholizáljuk a szék alá magunkat a szállodai szobában

Esetleg a fentiek egymás után valamilyen sorrendben.

----------------------------------------

Program javaslat:
1. nap
Leérünk – nyitunk egy sört a nagy ijedségre welcome drink jelleggel
Szobák elfoglalása, szabadfoglalkozás, beszélgetés együtt – nyitunk pár sört
Hajókázunk – viszünk sört
Szállásra visszaérkezünk, átöltözünk – nyitunk egy sört
Tábortűznél szalonnát sütünk és activityzünk, meg tabuzunk – sörözünk
Simán a szék alá alkoholizáljuk magunkat, ott ahol vagyunk pálinkával – kísérőnek sört iszunk
Lefekvés, szabadprogram – sör legyen mindenkinél!

2. nap
„Korán” ébredünk, reggelizünk, kirándulunk, másnaposan múzeumba megyünk (ez az osztálykirándulások csúcspontja volt mindig is) – hidratálunk, mentes, vizel belsőleg
Elbúcsúzunk és megígérjük, hogy senkinek nem meséljük el, hogy ki mit csinált…

5. nap (hétfő)
Szemünk sarkából figyeljük, hogy ki néz furán, amiből eldöntjük, hogy mennyire volt gáz a műsor a csapatépítésen, bízunk a jóindulatú felejtésben, időgépről fantáziálunk…

szerda, május 27, 2009

Doxycyclin AL 100

Ez a neve a legújabb barátomnak. A sorsunk most egy időre összefonódik. Vele fekszem, vele kelek, nem feledkezhetek meg róla.

A hosszú leírását végigolvasva kisebb pánik fogott el, noha a betegség önmagában nem nyomott le nagyon. Hát, nézzük, mit írna a Doxycyclin a WIW-es adatlapjára, ha lenne neki:

- én gyógyítom a dülmirigy gyulladást, a trippert, a szifiliszt, a kolerát, és minden egyéb, nagyon súlyos, illetve trópusi betegséget.
- tejtermékkel együtt szedve gyengül a hatásom.
- a hormonális fogamzásgátlóknak meg én teszek be.
- mellékhatásaim: émelygés, gyomorégés, hányás, puffadás, álhártyás vastagbélgyulladás, rekedtség, nyelési nehézség, szőrös fekete nyelv (?), koponyaűri nyomás, látászavar, napérzékenység: kivörösödés, duzzanat, hólyagosodás, körmök elszineződése, lazulása, leválása, vérlemezkék számának csökkenése, fehérvérsejtek számának csökkenése, egyes vérsejtfajták elváltozása, májkárosodás, vesekárosodás, stb, stb. Ezek közül az álhártyás vastagbélgyulladás és a heveny túlérzékenségi reakciók akut életveszélyt is jelenthetnek.

Hurrá.

A tripperesek 1 hétig szedik, én 4 hétig fogom. Várhatóan a bélflórám hosszabb időre tönkremegy. Napra nem mehetek, teherbe sem ajánlatos esnem a következő hetekben, az utcán pedig csak az árnyékos oldalon szabad sétálnom.

A legszebb az egészben az, hogy nem is biztos, hogy ennyitől megnyekken a kórokozóm, 40 nap után, ha beszedtem minden antibacit, megnézik majd, hogy elmúlt-e a betegség, vagy sem. Feltűnő volt, hogy sem a háziorvos, sem a bőrgyógyász nem mondta biztosra, mindketten feltételes módban hadobáltak. Hogy mi lesz utána? Ha nincs szerencsém, akkor az izületem kikészülnek, duplájára dagadnak, esetleg a fél arcom lebénul, ha egyáltalán életben maradok.

Most meg azért kell vérvételre mennem, hogy meglássuk, bírom-e egyáltalán ezt a gyógyszert. Ha a májamat legyalulja, akkor írnak fel másikat.

Jó, nem?

Kollégák a Lyme kór idején











vasárnap, május 17, 2009

Baj van

Baj van. Nem csinálok semmi kreatívat.

Na, gyorsan össze is szedtem magam és csináltam septében egy nyakláncot, és gyorsan akartam valamit fényképezni is, hogy megnyugtassam a kedélyeket, de le van merülve a fényképezőgép akkumulátora és azt se tudom, hol a töltője. Ííííjjj.

Szóval egyesek már aggódnak értem. Csak ennél nagyobb bajunk ne legyen soha..

szerda, április 22, 2009

A motor

Úgy indult az egész, hogy ő már nem akar többet motorozni, mert az veszélyes, és gyerekei vannak, nem kockáztat.

Aztán jött az, hogy keressünk valami olcsó kismotort, mert nem elég kettőnknek egy autó. Meg a motor olcsó, fenntartani is olcsó, a benzin és a szervíz miatt is. Nem kell vele parkolást fizetni és az ember egy csomó időt nyer azzal, hogy halad a forgalomban, míg mások egy helyben ülnek az autóikban. De az is fontos volt, hogy én is használjam, mert csak magának nem vesz motort.

Hát kerestünk. Nem szép, nem fiatal, de működik. Illetve egy napig működött, épp csak bukósisakot vett magának a lelkem, meg egy láncot, amivel lezárhatja, mikor a motor megállt alatta és egy tapodtat sem mozdult. Elvontatta egy motorszerelő.

Vettünk akkumulátort bele, azt a motorszerelő kicserélte, megjavított benne ezt-azt, légtelenítette, amit kellett, meg kifizettük a vonatást és a motor megint ment. Egy napig. Visszavittük a szerelőhöz.

Megjavította az önindítót, hogy ne kelljen berúgni, meghegesztette a támaszt, hogy le lehessen állítani, kitisztította a féket, kicserélt benne ezt-azt, index lámpát, első világítást, és a motor megint ment.

Megvolt az első baleset is, egy farmernadrág és némi hámszövet látja kárát a villamos síneken történt akrobata mutatványnak. Ezzel egyidőben kipattant a gondolat: 'Jó ez a motor, de kicsi, kell egy nagyobb.'

Ezek után én is felülhettem a motorra. Kb 2 hét után. Mentem vele egy kört (100 m) és addigra beesteledett.

A második szervíz után sem indul hidegen, megint vissza kell vinni a szerelőhöz, de most már (a baleset után) vettünk térdvédőt, protektoros kabátot és kesztyűt is, így már állítólag komfortos a motorozás. Mondom, állítólag.

Ma megpróbáltam újra ráülni a motorra, de megkaptam, hogy inkább a gyerekemmel foglalkozzak, mert így is alig látom. Bukósisakom még nincs, mert amíg nem derül ki, hogy megtanulok-e motorozni, addig minek nekem bukósisak, de amíg nincs bukósisakom, nem tudok kimenni a forgalomba, még csak gyakorolni sem. Mire a gyerek lefekszik, addigra meg lemegy a nap. Kb ennyit a motorozásról. Még egy fotót sem érdemel.

hétfő, április 13, 2009

Cserehotel


Katica

Idén 2 hete láttam először katicát. Egy piros lámpánál futottunk össze, amíg álltam a lámpánál, körbesétált a visszapillantó körül. Ez 2 dolgot jelent:

1) tényleg vége a télnek, és ez jóhír
2) marha lassan vált az a lámpa az Egér út elején

Április a tengeren


vasárnap, január 25, 2009

Mert pihentet

Én ismerek olyan 38 éves felnőttet, aki még mindig azt képzeli magáról, hogy az éjszakai számítógép előtt töltött órák (különösen a játékkal töltött idő) pihentet. Ezért hajnali 2ig képes a gép előtt felejteni magát azzal az ideológiával, hogy úgyse tudna aludni, inkább játszik. Aztán 6.30-kor csörög az óra, és hősünk mintha nem értené, mitől olyan fáradt.

Persze én nap, mint nap megvilágítom neki az alvásnak az emberi szervezetre kifejtett jótékony hatásait, de a válasz mindig ugyanaz: a játék is pihentet. Aha.

kedd, január 20, 2009

hétfő, január 19, 2009

Szilveszter

Idén rendhagyó szilveszterünk volt, emberek közé mentünk, de mégse buliba. Pár napig gondolkodtam, hogy miért volt olyan szokatlan a korábbiakhoz képest: hát mert egész éjjel nem láttam egyetlen részeg embert sem, nem hallottam petárdát és tüzijátékot sem. A koncert pedig bevált, megyünk jövőre is.

Kérdés

'-Miért, volt olyan csajod rajtam kívül, aki 4 év után is lefeküdt veled?'

szombat, december 20, 2008

Melegülés

Időről időre más tárgyat, vagy szolgáltatást tartok a világ legnagyobb találmányának. Most épp a kocsiban az ülésfűtést. Pont nekem való.

hétfő, december 15, 2008

Tükörbe nézek

..és mit látok? Őszülni is tudni kell..

szerda, november 26, 2008

Hol van

- Halló. Hol vannak a vitorlás pólóim?
- Szerintem a helyükön. Mind.
- De az hol van? Nem találom.
- Figyelj, nem is tudom. Odavarázsolom őket az egyik fiókba. Menj be a szobába, és nyisd ki az egyik fiókot. Melyiket szeretnéd? Legyen alulról a második fiók? Oké, akkor alulról a második fiók. Tádáááám! Na, ott vannak?
- Igen.
- Bámulatos vagyok, nem? Szerinted is bámulatos vagyok? Azért ilyet, hogy a távolból is tudok varázsolni.. Figyelj, ilyen felesége senki másnak nincs. Érzed, ugye? Ugye.

kedd, november 04, 2008

Gyöngy

Ez most saját használatra készült, szeretem.

vasárnap, november 02, 2008

Süsü üzen

Egy 40es busz a végállomáson.

vasárnap, október 26, 2008

Jövőképek

Ha elegem lesz a szakmámból, vagy kiöregszem belőle, akkor ezekkel folytatom:

1) tényleg óvodát nyitok. A gyerekektől messze, elzárt, villanypásztorral védett, hangszigetelt szobából irányítom majd az eseményeket, az érdemi munkát szakértőkre bízom. Csak a hó elején bújok elő, amikor a szülőktől beszedem a pénzkötegeket.
2) virágkötő leszek. A virágok rendesek, lehet velük beszélgetni, de nem beszélnek vissza, soha nem különbözik a véleményük és mindig jókedvre derítenek. Nem igényelnek különösebb törődést, aztán meg úgyis eladom őket és jön a következő szállítmány.
3) hivatásos gyöngyfűző leszek. Lesz egy kicsi, ergonómikusan berendezett gyöngyfűző szobám, ahová csak 18 év felettiek léphetnek be, aki így is kiborítja a gyöngyös dobozaimat, az letérdel és összeszedi, amit szétszórt. Az ékszereket az interneten fogom árulni, boltot nem nyitok.

És az a jó, hogy az utolsó kettőt akkor is megvalósíthatom, ha a világ másik végére sodor a monszun.

Tudomány

Az őszülő haj és a löttyedt mellek után az is elérkezett, hogy rájöjjek: a tudomány eddigi két legnagyobb vívmánya a szilikon és a kollagén. Félve mondom, de ettől most nagyon érett nőnek érzem magam.

csütörtök, október 23, 2008

A hőgyészi kastélyszálló


Az Apponyi kastélyszállóban készült képeim döntőbe kerültek egy fotóversenyen, itt lehet rám szavazni a lehető legtöbb IP címről:

köszi.

péntek, október 17, 2008

A háromszöges


csütörtök, október 16, 2008

Breaking news

A krumplitündér 6 napja nem dohányzik. Ollé.

szerda, október 15, 2008

A távolság megszépít mindent

Amióta G hazajött az egy hetes adria kupáról, olyan idilli minden. Utáltam egyedül lenni. Inkább legyen itthon, és idegesítsen, mint ne. A lábsérülése komolyan aggasztott, de csak 3 napig, most már alig sántikál. A tetanusz hírére is csak annyit nyammogtam el a bajszom alatt, hogy 'na, ezt most minden bűnödért cserébe kaptad'. De nem mondtam ki, csak oltalmazó karjaimba vettem a Teremtés Koronáját az ügyeleti folyósó egyenszékein. És komolyan is gondoltam: 3 napi fenéksajgás után most úgy tekintek rá, mint aki mindenért vezekelt, és tiszta lappal néz az új korszak elé. Csak azt bánom, hogy nem én toltam bele a tűt abba az izmos, kerek fenekébe. Vagy ha csak láthattam volna.. Mindegy, Ursulának is lehet egyszer egy jó napja.

péntek, október 10, 2008

Gyöngy


szerda, szeptember 24, 2008

Ilyen zsemlét sütöttem

Meg perecet is.

péntek, szeptember 19, 2008

A paplan-para

Óóó, még csak 2 napja vettem elő a paplanunkat, de máris előkerült a régi téma. Hogy én egyedül takarózom a 200x200-as óriáspaplannal és nem lehet tőlem aludni mert álmomban elráncigálom az egészet és magammal viszem az ágy végébe. Aha. Persze.

hétfő, szeptember 08, 2008

6pack

Amikor a hétvégén átszálltam a kényelmes, tágas egyterű kisbuszból egy Astrába, hirtelen megértettem, mit éreznek a palackozott ásványvizek a zsugorfóliában.

szerda, szeptember 03, 2008

Maraton

G maratonra készül, megint. Tavasszal Párizsba megyünk, különvonattal. A felkészülés vasárnap kezdődött. Távirati stílusban ennyi.

kedd, augusztus 26, 2008

Reggel

- Jóreggelt. Miért nem ébresztettél fel?
- Próbáltalak, de nem ment.
- És régóta ébren vagy már?
- Ööö, voltam a boltban, reggeliztem, elmentem futni, aztán elvégeztem egy tanfolyamot, felneveltem 3 gyereket és megírtam a Háború és békét.

hétfő, augusztus 18, 2008

Kedves levél a BudapestAutóhoz

Kedves Ügyfélszolgálat,

Az ABC 123 rendszámú autóm forgalmi engedélyét ellopták. Az esetről rendőrségi feljelentés készült. Az iratot szeretném pótolni, azonban okmányirodai információk szerint ezt csak a Budapest Autó által kiállított meghatalmazás birtokában tehetem meg. Kérem, küldjenek a részemre egy ilyen papírt, hogy intézkedni tudjak. Fix okmányirodai időpont birtokában arra kérem Önöket, hogy ezt késlekedés nélkül tegyék. Minden adatomat és a postai címemet tudják, de ha szükséges, bármivel a rendelkezésükre állok, amivel segíthetem a munkájukat.
Köszönettel,
Szóköz

Kedves levél a Pannonhoz

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Egy kéréssel fordulok Önökhöz, a budaörsi showroomban ülő kollégáik irányítottak erre az email címre.

A 20/abcdefg számhoz tartozó 2 éves hűségnyilatkozatunk 2009. januárjában fog lejárni. Ez az előfizetés régóta a miénk, azonban 2007.-ben vásároltunk egy SE P990i készüléket, amihez igénybe vettük a hűségkedvezményt, ami ehhez a GSM számhoz tartozott. Az előfizetést most egy távozó kollégánk a nevére szeretné íratni, azonban ezt csak akkor tudja megtenni, ha kifizet 50.000 Ft-ot, holott az előfizetés továbbra is élni fog, csak magánszemély fogja a továbbiakban a számlákat fizetni. A készülék a cég birtokában marad, ezért szeretnénk, ha a P990i-hez tartozó hűségnyilatkozatot átmozgatnák a 20/abbcccc számra, mivel a készüléket az a kollégánk használja, aki a fenti GSM számot is. A showroomban a kollégák azt mondták, Önök tudják egyedi elbírálásban részesíteni ezt az igényt.

Indokaink:
A W Kft több éve megbízható, és nagy forgalmat bonyolító ügyfele a Pannonnak. Számlatartozásunk nincsen. Jelenleg 28 előfizetésünk van, és az érintett P990i készülék is a cég birtokában marad, 27 előfizetésünk továbbra is élni fog, viszont az abcdefg szám birtokosa kilépett a cégünktől. Az 50.000 Ft-os bírság megfizetése előtt értetlenül állunk, tavaly mi is vettünk át olyan előfizetést, amihez hűségnyilatkozat tartozott, és egyszerűen átvállaltuk azt is az előfizetéssel együtt. Nem látok ésszerű indokot, hogy ezt most egy magánszemély miért ne tudná megtenni. Mindezek mellett mi, a W Kft részéről nem támasztunk akadályt az ellen, hogy a távozó kollégánk a nevére vegye a telefonszámát, a szükséges lemondó nyilatkozatot kiállítottuk.

Súlyosbító körülményként értékeljük viszont, hogy a 28 előfizetésünk mellé kb 2 éve nincs ügyfélmenedzserünk, akihez fordulhatnánk, sőt, az ügyfélkártyánk is lejárt, új típusút pedig azóta sem küldtek, így nagymértékben megnehezült az ügyintézésünk, akár vásárolni szeretnénk Önöknél, akár ügyet intézni, ezért hálásak lennénk, ha ezzel az aprósággal nem bonyolítanák tovább az életünket. Számítok a gyors válaszukra,

Üdvözlettel:
Szóköz
20/abbccdd
W Kft.

szerda, augusztus 13, 2008

Nulladik nap

Tegnap iron maiden koncertre mentünk. Nem miattam.

Kicsit el is gondolkodtatott, hogy mennyire jófej vagyok már, hogy heavy metal koncertre megyek a kedvéért. Nem minta ő nem tenné meg a kedvemért. Bár, ha belegondolok, tuti nem számítok rá egy depeche mode vagy new kids on the block koncert esetén. Mégis.

Olyan ez, mint amikor eleinte minden filmet megnéztünk a moziban, ha az egyikünk kíváncsi volt rá. Aztán hamar rájöttünk, hogy generációs szakadék tátong köztünk, áthidalhatatlan távolsággal. Ő a kardozós-baszós akciófilmeket szereti, meg a sci-fit meg a fantasyt. Én a nyálas romantikus meg nevetős vígjáték szarokat. Mostanra a helyzet abban stabilizálódott, hogy DVD-n nézünk filmeket, otthon, és az választ, akinek van kedve filmet nézni. Ha ő néz filmet, akkor mellé ülök és gyöngyöt fűzök. Ha én választok, akkor ő számítógépes alkalmazások használatával üti el az időt, és csak akkor néz hátra, ha már fuldoklom a nevetéstől, vagy nagyon idegesen szólok, hogy üljön már mellém, ha egyszer végre itthon van.

Azért sokat számít ám, hogy ő a 70-es évek elején született, én meg a végén. Még a rajzfilmek címei se mondanak semmit, amiken a másik felnőtt. Ő Mazsola és Tádét nézett, meg Barba papát. Engem pár évvel később már a Hupikék törpikék szórakoztattak. A zenei ízlésünk is hasonlóan eltérő (hasonlóan eltérő?!), neki a rock zene a zene, nekem meg a nyálas brit szinti pop. Sebaj. Nem nagyon zavarjuk egymást ezekkel. Illetve dehogynem, csak különbséget tudunk tenni lényeges és lényegtelen között.

Mindenesetre a heavy metal nagyjai alkotta halmaz nekem máig elég homályos és sötét. Fogalmam sincs, hogy milyen zenét játszik az iron maiden, milyen számai vannak a metallicának, kik a tagjai az AC/DC-nek, és sorolhatnám. A tegnapi koncertnek is csak a végén jöttem rá, hogy miért volt érdekes a 'fear of the dark' felirat a mellettünk álló srác pólóján. De már ezt is tudom.

Végül a tegnapi élményeimből táplálkozva összeállítom azoknak a szavaknak és szóösszetételeknek a listáját, ami a frontember szájából 'kifolyólag' válaszreakcióra készteti a hálás közönséget:

- Budapest (különösen hello / good evening Budapest)
- Hungary
- hungarian
- your hands (különösen your fucking hands)
- screem (különösen screem for me, még különösebben this is bullshit, screem again)

kedd, augusztus 12, 2008

Magyar dal

A közepén csatlakoztunk. A népzenei motívumokkal díszítő dalok alatt terepeszemlét tartottunk a szigeten és csak a Lovasi-féle Tankcsapda feldolgozásra értünk vissza, ami Zamárdi óta híressé lett. Tényleg jó volt. Kuriózum.

Egy-egy magyar előadó önálló koncertjére nem járok, de most, hogy tömegesen léptek színpadra, kíváncsi voltam. Először mindenkin az tűnt fel, hogy meghízott, megöregedett, és/vagy elment a hangja. Már aki egyáltalán színpadra tudott állni, mert például Charlie ott sem volt. Mostanában nem is hallunk róla, valószínűleg az alkohol áldozata lett. Pedig vártuk. Hozzáteszem, Koncz Zsuzsát is vártuk, de róla nem feltételezek semmi rosszat. Csak hiányoltam.

Nem értettem viszont Puskás Peti és a Társulat fellépését. Nem zavart, csak nem értettem.

Szóval Novák Péter elhízott. Vikidál Gyula megöregedett. Ákosnak csak egy fellépő ruhája van. Fenyő Miki bőröndöket hord a szeme alatt, de próbál nem tudomást venni arról, hogy eljárt felette az idő. Szikora Robinak ez sikerül is. Zorán megőszült. Pataki Attilának pedig a fekvenyomás jobban megy, mint az éneklés. (Őt szoktuk látni a 'kör közepén állok' emblémás edzéstervével izzadni a budaörsi edzőteremben.)

Nagy meglepetés volt a Frenreisz-féle örömzene, és végül az István, a király részletek is, amit a csikók adtak elő. Kíváncsi vagyok, milyen érzés lehet egy tehetségkutató műsorból a sziget nagyszínpadra kerülni, annak tudatában, hogy marhára nem oda valók vagyunk és nem is ránk kíváncsi az a tömeg ott lent. Kaptak is füttyöt, de végül jókat énekeltünk velük. Színpadi játékból azért még van mit elsajátítaniuk. Nem bánom, hogy a tévében sosem láttam őket.

Arra is kíváncsi vagyok, milyen lehet Fenyőnek meg Szikorának ennyi ember előtt állni. Ehhez is egy fesztvál kellett. Alig akartak lemenni a színpadról, annyira tetszett nekik a dolog.

Hazafelé azért arra jutottunk, hogy sosem jönnénk el ilyen koncertekre, ha meg kellene venni rá a jegyet és nem lenne behajtási és parkolási engedélyük a sziget területére.

Mi is megöregedtünk.

péntek, július 25, 2008

Gyöngyök


csütörtök, július 24, 2008

A TéO

Meglátogattam ma a szép elmékű iskolámat, ahol titkos harci feladatot kellett teljesítenem. Aggódtam a célterület megközelíthetősége miatt, de babakocsival is könnyen be tudtam menni az alagsori dékáni irodába, mert a terület akadálymenesítését megoldották, mióta nem jártam ott. Telefonos érdeklődés után, a kész tények birtokában érkeztem, hogy segítsenek.

A TO-s hölgy már nem a régi, frissített verzióval volt dolgom, de ő is pikk-pakk elintézte volna az ügyet. Ha nem lettek volna más jellegű akadályok. Kezdetnek beszólt, hogy 'nem fog az olyan gyorsan menni, mint ahogy azt maga gondolta'. Eszembe juttatva ezzel a régi egyetemi éveket, amikor hallgató koromban lekezelő, pökhendi, nagyképű stílusban küldtek el minket a TO-sok a francba a nyűgjeinkkel együtt. Én egy egyszerű, visszafogott 'semmi baj, jó lesz úgyis'-sal hárítottam az első támadást.

Azonban a hölgy nem volt rest, újra próbálkozott, és beküldte, hogy 'hogy lehet egy oklevelet elveszíteni, mondja már meg?'. Erre én mentegetőzés helyett oldalra döntöttem a 30 éves fejemet és ránéztem a szigorú 'öreg vagyok én már ehhez, ne próbálkozz kisanyám' tekintettel, ami - úgy tűnt - hatott, és a kézenfekvő, harmadik kérdést már nem tette fel. (Hogy mi a fenéért akarok én hirtelen egy másolatot a diplomámról, amikor minden jel szerint GYESen vagyok a fiammal). Hatásos voltam.

Azt már nem is részletezem, hogy az ügyintézés sikertelennek bizonyult, ugyanis a végzésem után telepítették a Neptun rendszert az egyetemen, amiben én így nem vagyok benne. Befizető csekket meg csak a Neptunból tudnak nyomtatni, de így ez most lehetetlen, üres csekkjük meg nincs. Volt a múlt héten 200 darab, de elfogyott. Vagy nem találják. Röpke negyed órás válságmegbeszélést követően 2 TO-s hölgy, meg egy pasas a dékáni irodából arra a megoldásra jutottak, hogy menjek vissza 2 hét múlva.

péntek, július 18, 2008

Szülinapi gyöngy


Boldog szülinapot Y!

(A mai nap tanulsága az, hogy aki gyertyákat akar tűzdelni a tortára, lehetőleg ne pont dobos tortát válasszon.)

szerda, július 16, 2008

Magyarázatok

Az előző bejegyzésben taglalt állapotomra egyébként nem találok magyarázatot. Nem okozhatja szülés utáni depreszió, mert majdnem 1 éve szültem és a depresszió alanya nem a gyerek, hanem az apa. Lehet fáradtság, vagy kialvatlanság. Ilyenkor az is eszembe jut, hogy ránk nézve kifejezetten káros lenne további gyerekeket vállalni, vagy esetleg úgy, hogy az első évben minden éjjel benyugtatózom, nehogy felébredjen kajáért. Vagy esetleg a nagyszülőknek kellene adnom őket az első 12 hónapra. Hogy örülnének..

Érdekes, hogy egész eddig azt gondoltam, a környezetemben élő párokhoz képest mi különösen szerencsések vagyunk. Van itt minden: válás, papucsférj, agresszívférj, sznobházasság, kényszerházasság, érdekházasság, hirtelen jött gyerek, vagy akár 4 éve tartó gyermektelenség, őőőrület. Én azt hittem, eddig, hogy nekem jó. De most megszállt valami.

Persze nekem se könnyű. Az ember 20-30 évig arra készül, hogy jön majd egy pasi, aki örömmel feleségül veszi, vesznek házat, kutyát, szül neki gyerekeket, aztán jóvan. Ehhez képest van egy elvált pasim, exnővel, gyerekkel, évekig utálkozó családtagokkal, alig akart feleségül venni, nincs házunk, nincs kutyánk, de van egy gyerekünk. Ilyen paraméterekkel a legtöbb ember már rég sarkon fordult volna. Sok szempontból kemény volt az elmúlt 3 év.

Aztán most megkapom, hogy nekem semmi nem elég. Köszi. Mert persze nekem semmit sem kell tennem, csak a gyerekkel foglalkozni, van hol laknom, ha ideiglenesen is, és mindenem megvan, amire szükségem van. A pasim mindenről gondoskodik. Aha.

Persze én még mindig bízom abban, hogy egyszer minden jóra fordul: kialakul egy végleges rend az életünkben, utólérjük magunkat, lesz egy lakásunk, meg miegymás. Talán az exnő tarsolya is kiürült, amiben a meglepetéseit tartogatta. Most már tényleg nincs más irány, csak előre.

Az, hogy régebben mennyit nevettem, csak akkor jut eszembe, ha a gyerekre nézek. Bezzeg ő mosolyog, helyettem is.

kedd, július 15, 2008

The bottom line is

Mit tegyek. Működne ez a dolog, működik is, és működhetne tovább a legutolsó percig. Én mégis kételkedem.

Eleinte jó ötletnek tűnt. Nem, eleinte nem értettem. A válása után azt vártam, majd én jövök. Aztán nem jöttem. Jöttek mások, sokan, be is számolt róla, nem értettem. Csalódott voltam. Aztán mondta, hogy jöjjek én, de nem értettem. Hanyadiknak? - gondoltam. Aztán jöttem. Eleinte jól alakult minden.

Később egyre több dolgot tudtam meg róla, és az elődeimről, az elmúlt évtizedekből. Megint csalódott lettem. Hogy jöttem én a képbe? Hogy jutott eszébe? Aztán eszembe jutott, mennyi apróságot mesélt el korábban magáról, amikor még egyikünk se gondolt rá, hogy ezeknek jelentősége lesz. Ő sem, én sem. Ezek most eszembe jutnak. Mozaikok.

Aztán fáj, hogy nem vagyok a szőke, nagymellű tündérbűbáj, akinek soha nem lenne egy rossz szava se senkihez. Még egy rossz pillantása se. Az nem én vagyok. És nem vagyok az a talpraesett, okos és szép sem, aki tanyán nőtt fel és imádja a lovakat. Mintha őket keresné bennem, eredménytelenül. Soha nem mondta, hogy kicsik a melleim, nem erről van szó. Pedig azok. De lehetnék türelmesebb, megértőbb, kevésbé hisztis, belátóbb, engedelmesebb. Meg költözhetnénk egy tanyára, élhetnénk a világtól elzártan, távol, a magunk erejéből. Süthetnénk kenyeret, tarthatnánk állatokat és az milyen jó lenne. Mintha nem tudná, hogy az állattartási gyakorlatlanságom ott kezdődik, hogy nem tudom megkülönböztetni a kacsát a libától. Nem tudok főzni, nem tudok kenyeret sütni. Meg is őrülnék egy tanyán. Vagy ha nem, akkor csak azért mert már éhenhaltam. Mégis minden lakáskeresésnek az a vége, hogy tökmindegy, mert ő legszivesebben egy tanyán élne mert az jó. És minden alkalommal felsóhajt a Csehbánya táblánál. Köszi.

De ez az egész nem ütne annyira, ha nem tudnám, hogy a végsőkig kitart a gyerekei anyja mellett. Végignéztem korábban, ahogy végig perszekincsemhogynekincsemezi a telefonbeszélgetést, ami után alpári káromkodásba kezd, hogy a csaja mekkora barom és mit talált ki már megint. Az utolsó percig bízik és mindent megtesz a kapcsolat megmentéséért, pedig már rég a pokolba kívánja a másikat. Mindezt a gyereke kedvéért. Meg ahogy kerül minden társaságot, ahol új ismeretségeket köthet, nehogy beleszeressen valakibe, véletlenül. Hallottam, hogy kirúgott valakit a munkahelyéről, hogy ne találkozhassanak többet. A gyereke boldogsága érdekében.

Persze tudom, hogy sosem fog tartósan megcsalni, sosem hagyna el, és nem hozná szar helyzetbe a gyerekeit. Nem engem, a gyerekeit. Boldog is lehetnék, megfogtam az isten lábát, 100% garantee for a lifetime pleasure. De akkor honnan tudjam, hogy még egyáltalán szeret? Engem? Nem a gyerekeit, nem mást, ENGEM. Azért mert azt mondja? Miközben kergeti a kamaszkori emlékeit, és kerül mindenkit, akit valaha tényleg szeretett?

Nem gondolom, hogy elválunk, sem emiatt, sem más miatt. Túl vagyunk már egy csomó problémán, a legkülönbözőbb fajtájúakon, nagyon profi problemsolverek vagyunk. Igazán. Én ráadásul szeretem is. Persze róla is kiderült egy pár hónap után, hogy távolról sem olyan tökéletes, mint amilyennek mutatta magát, de ez törvényszerű. Rólam is kiderült egysmás. És szerintem már bánja, hogy azon a májusi napon engem hívott napozni és nem a hosszúcombú táncoslányt, akivel addig napozott.

Akkor ez most mi? Happyend? Mert minden tök rendben van, ezrével hagyjuk magunk mögött a kipipált gondokat, mindig jó a vége, ha néha több napig hisztis vagyok is, mindig kibékülünk, és a hisztik is egyre rövidebbek. Nyilván sok lehetőségem volt gyakorolni a megbocsátást, és a kibékülést. Vagy esetleg tökig dráma, hiszen ez azt jelenti, hogy ezrével jönnek a problémák, még mindig? Nem tudom.

Szerencsére találok pozitívumokat is, ha kell: például én - akárhonnan nézzük - jól jártam. Egyedül én jártam jól, mindenki más vesztett. The boy is mine. Amíg csak akarom. Tanultam tőle álhatatosságot, elnézőséget, olyan alapvető társas készségeket, amiknek korábban nem voltam a birtokában. Van egy pasim, aki mindig mellettem lesz, és mindent meg fog tenni, hogy boldog legyek.

Aztán hogy ez mennyire őszinte, és mennyire a kötelességtudat eredménye, az nézőpont kérdése. De ha visszarepülhetnék az időben, akkor sem csinálnám másképp. Örülök, hogy így alakult. Pedig én nem a gyerekeim fejével gondolkodom, hanem a sajátommal. Én nem helyezem a gyerekek érdekeit a sajátjaim elé.

Mégsem elegendő az, hogy akit én őszintén szeretek, régóta és nagyon, az engem választott, és ma már ő a gyerekem apja. Mondhatja, hogy nekem semmi sem elég, nincs igaza. Mondhatja, hogy hülye vagyok, nincs igaza. Mondhat bármit. Nincs igaza. (Mese ez, de hab nélkül.)

hétfő, július 14, 2008

Gyöngyök




Gyöngyök






Gyöngyök






péntek, június 27, 2008

Az első levél

Hogy teljes legyen a kép, íme a korábbi levelük:

From: Antikaruhaz.hu [mailto:kapcsolat@antikaruhaz.hu]
Sent: Wednesday, June 18, 2008 10:40 PM
To: @.hu
Subject: Mit rontottam el, kedves Szóköz?

Kedves Szóköz!

Itt ülök az íróasztalomnál tanácstalanul, és bámulokegy listát, amelyen az Ön neve több mint fél évenem szerepel, hiába kutatok utána...Nyilván észrevette, hogy honlapunkat, az antikvarium.hu-t teljesen átalakítottuk, új szolgáltatásokat vezettünk belegkedvesebb vásárlóink igényei szerint.Még azt is kijártam a Főnöknél, hogy csináljunk egy új értékesítési rendszert, amellyel 20.000 könyvhöz biztosítunk egy-egy hétre 30-60%-os kedvezményt.Így akár 100-200 Ft-os áron is kínálunk köteteket. Ha szeretne mazsolázni a legújabb kedvezményeskínálatból, akkor kattintson a linkre:http://www.antikvarium.hu/ant/bongeszo.php?tipus=pill&gb=yes

Nyilván nem az Ön hibája, hogy fél éve nem találom megrendelőink listáján. Valószínűleg valamit rosszul kommunikáltam, ha nem "ragadja magával" a több ezer kötetnyi könyvre érvényes "féláras" kedvezmény, amely a most leárazott könyvekre még a héten tart. Kérem, segítsen kideríteni, mit csináltam rosszul, mert nekem az lenne a feladatom, hogy segítsem Önt a könyveinkhez, mégis minden igyekezetem ellenére fél éve nem tudom rávenni a vásárlásra, aminek nyilvánvalóan Én vagyok az oka.Ha így haladunk, valószínűleg mehetek vissza csomagolni, úgyhogy kérem, segítsen nekem abban, hogy Önt még jobban kiszolgálhassam.

Minden tanácsát szívesen megfogadom,kérem írjon nekem: info@antikvarium.hu! A jövő héten bemutatok egy lehetőséget, amit tudtommal még nem használt ki, de szerintem érdemes lenne megismernie! Nagyon köszönöm a segítségét előre is!

Az Ön szolgálatában:
Weiser István
Vásárlást segítőkedvezmény-koordinátor

Ui.: A most kedvezményes adag árát CSAK A HÉTEN tudom lent tartatni, mert a Főnök nem nagyon bukikezekre az akcióimra...Ha még nem látta megújult oldalunkat, kis időre kattintson áthozzánk a http://www.antikvarium.hu/ címre!

csütörtök, június 26, 2008

Re: A Tisza folyó partján ültem és sírtam...

A levél:

From: Antikaruhaz.hu [mailto:kapcsolat@antikaruhaz.hu]
Sent: Tuesday, June 24, 2008 8:49 PM
To: @ .hu
Subject: A Tisza folyó partján ültem és sírtam...

Kedves Szóköz!

Szándékosan plagizáltam Paulo Coelho nagysikerűkönyvének címsorát, és néhány sor után Önben is összefog állni a kép, mi köze az antikvarium.hu vásárlást segítőkedvezmény-koordinátorának Paulo Coelhohoz.

Május 24-én történt (ami egyébként Szeged napja), hogya Szegedi Hídi Vásáron összefutottam egy régi általánosiskolás osztálytársnőmmel, aki éppen a fent említettkönyvet tartotta a kezében.Egyből rákérdeztem, hogy olvasta e már Coelho-tól a Veronika meg akar halni - t, mert nekem ez a kedvencem,mire azt válaszolta, hogy nem, de szeretné összegyűjteniaz összes könyvét, mivel nagyon jól ír a Pali. (Paulo :))

Gondoltam, egy kicsit bevágódok és megemlítem, hogy az antikvarium.hu-nál melózok, úgyhogy pár hónap alattkiegészülhet a gyűjteménye, ha regisztrál, és kér Értesítőt.És ekkor jött a "gyomros":

- Már két éve regisztráltam, de eddig nem vettem semmit.
- Na, ilyen is van? ... - megkérdezhetem, mi az oka?
- Hát, nincs sok időm böngészgetni, és amit meg éppkerestem, az nem volt.
- Na de van Értesítő meg Előjegyzés, fogadok, hogypár hét, és jön valami tuti. Kb. 1500 könyv jön naponta!
- Hát nekem ez halál bonyolult!
- K.O.

Hát, kedves Szóköz, itt eléggé összetörtem, mivelnekem ugye az lenne a feladatom ennél a cégnél, hogysegítsek vásárolni a látogatóinknak, és mindent tegyek megazért, hogy Mindenki jusson hozzá ahhoz a könyvhöz,amit keres, olyan hamar, ahogy csak lehet.Torkomon akadt a lángos...

Rövid közvélemény-kutatás után Emese felvetése (ténylegígy hívják :)) megerősítést nyert, ezért elhatároztam, hogya jövő héten készítek egy kis rövid videó-anyagot arról,mennyire király dolog az Értesítő menüpont, és hogyanlehet a legjobban kihasználni.Csak beállít magának egy szerzőt vagy egy kulcsszót,vagy akár egy sorozatot, és ahogy jön valami a témában,egyből küldjük az infót!Semmivel nem traktáljuk, csak ami Önt igazán érdekli.

Na, ez a levél egy kicsit hosszúra sikeredett, de cserébe megígérem, hogy a következő egy kicsit rövidebb lesz. :)

Maradok szolgálatában:

Weiser István
vásárlást segítőkedvezmény-koordinátor

Ui.: A házi feladat az, hogy a jövő heti videós szuper-produkciómig mindenki próbálja ki az értesítő menüpontot.Aki be is élesíti, azt személyesen fogom megdicsérni azoldalon, és készülök valamilyen meglepetéssel!Szeretném kipróbálni az Értesítő menüpontot!

A válasz:

From: Szóköz[mailto: @.hu]
Sent: Thursday, June 26, 2008 9:48 PM
To: 'Antikaruhaz.hu'
Cc: 'info@antikvarium.hu'
Subject: RE: A Tisza folyó partján ültem és sírtam...

Kedves István, (ha megengedi, hogy így szólítsam)

Talán az lenne a legstílusosabb, ha azzal kezdeném: „a gépem fölött ültem és sírtam”, amikor végigolvastam a levelét. Nem szokásom ügyfélszolgálatok körleveleire válaszolni, de erre most kénytelen vagyok, mert nem hagy nyugodni ez a hangnem, amit Ön használ az ügyfelei tájékoztatásában.

Tudja, (ha már ismeretlenül is eljutottunk a személyeskedő stílusig), az első levelén is megütköztem, de ez a második megerősített engem abban, hogy valamelyikünk nincs igazán tisztában a szerepével a kettőnk kapcsolatában: Ön egy szolgáltató céget képvisel, aminek én az ügyfele vagyok. Nem ismerjük egymást, nem vagyunk barátok, nem vagyunk kíváncsiak egymás magánéletére, általános iskolai osztálytársaira, akivel megosztja, hogy Ön hol „melózik”. Ez egy hivatalos reláció, amiben az üzleti etikett megkíván bizonyos kommunikációs elemeket. Ha megengedi, részletezem, hogy mire gondolok.

Egy ügyfél általában nem kíváncsi arra, hogy az adott szolgáltató vásárlást segítő kedvezmény-koordinátora (remélem, jól idéztem a titulusát) kivel találkozott a Hídünnepen. Nem kíváncsi a hölgy nevére, a könyv címére, amit a kezében tartott abban a percben és különösen nem kíváncsi a párbeszédre, amit Ön volt szíves szóról szóra az ügyfelei elé tárni. A levél olvasójában ez azt az érzést kelti, hogy Ön nincs birtokában a munkájához szükséges alapvető készségeknek, illetve tárgyi tudásnak. Az Ön stílusa - ha nem is tegeződő, ezt be kell látnom – valahogy úgy definiálható, hogy „magázódva haverkodás”. Ne haragudjon a kérdésért, de ezt Ön találta ki, vagy a főnökei ötlete volt? Miféle szakirodalomban olvasott Ön olyat, hogy egy értesítő levél végén házi feladatot kell adni az ügyfeleknek? Ki volt az a magyartanár, aki azt tanította Önnek, hogy a „mindenki”-t nagy kezdőbetűvel kell írni? Egy könyváruház munkatársától joggal várja el az ember, hogy ne legyen helyesírási hiba a levelében. A hangulatjelek tömkelegéről nem is beszélve.

Kérem, higgye el, nem az a szándékom, hogy megbántsam, vagy kioktassam Önt, de abban biztos vagyok, hogy rajtam kívül számtalan ügyfelük háborodott fel a levelei stílusa kapcsán, és a saját érdekükben azt javaslom, hogy térjenek vissza a hivatalos, üzleti levelezési formához.

Sikeres munkát kívánok, üdvözlettel:
Szóköz

csütörtök, június 19, 2008

Én lennék

Az miért van, hogy egy csomó ember ezt írja a fotója alá a wiw-en? Nem biztos benne?

kedd, június 10, 2008

Válasz

- Szóval egy 40.000 főt foglalkoztató cégben én benne vagyok a Top 200-ban.
- Szivem, nálam a Top 10-ben is benne vagy.

kedd, június 03, 2008

Lakótelep

.update.
Az auchan akciós, fél áron kapható sajtos pogácsája éppen fele annyi időt tölt napozással, mint a teljes árú kollégái. Nem ajánlom a fogyasztását.
.update2.
A lakótelepi fűnyíráshoz az is hozzátartozik, hogy a fűnyíró kistraktor mellett kézi szegénynyíró is dolgozik, így az eredmény tökéletes.

6 hónap elegendő volt, hogy lakótelepi őslakossá fejlődjem. Most megosztom a bevásárlással kapcsolatos tapasztalataimat az érdeklődőkkel.

1. A lakótelepi lakásokban élők első számú szabálya az, hogy lehetőleg éhesen menj vásárolni, hogy minél több kaját meg tudj enni hazafelé menet. Ezzel sok cipekedéstől mented meg magad. Már ami a lift nélküli házban, magasan élőket illeti.
2. Kéthetente akcióváltás van az Auchanban. Aznap a környékre se menj, ellepik a helyet a kerekesszatyros nyugdíjasok. Ha nem akarod bokatöréssel a balesetin végezni, kerüld el a helyet. Vásárolj csütörtök este. Minél többet, de az első szabály betartása mellett.
3. Ha ügyes vagy, kifigyeled, hogy melyik pénztáros kedves, melyik nem, melyik dolgozik gyorsan, melyik nem, és ami majdnem ugyanilyen fontos: melyik kéri el minden alkalommal az ID-t kártyát fizetéskor és melyik nem. Ezekkel sok időt spórolhatsz meg.

Egyéb iránt Budaörs elképesztően tiszta hely. Hetente nyírják a füvet az egész lakótelepen, nyírják a sövényt és el is viszik a hulladékot, naponta ürítik az utcai szemeteseket, aminek a folyamát is sikerült már feltérképeznem, és csak bámulok. Gyalogos kollégák sárga nagy szatyorba gyűjtik a kis szemetesen tartalmát, a sárga nagy szatyrokat lezárva a buszmegállók elején leteszik, és mennek tovább. Később szemétgyűjtó autók haladnak el a megjelölt helyeken és a buszmegállóba behajtva, a közlekedés feltartása nélkül összeszedik a zsákokat. Bámulatos.

A városi növénykihelyezés folyamata is csontra ki van dolgozva. Az ember azt gondolná, hogy 100 Ft-os tátikák, büdöskék meg muskátlik elhelyezése igazán nem nagy költség és fáradság az önkormányzat részéről. Pedig az. Elemzem a helyzetet:

- vásárolj számtalan, villanyoszlopra kihelyezhető virágtartót, valamint ugyancsak sok, fából készült, aszfalton kirakható virágtartó bödönöket.
- vásárolj virágokat. Ezeret.
- vásárolj virágföldet, raklapszámra.
- vásárolj locsolóautókat, egyet vagy kettőt.
- vegyél fel locsolóautónként 2-3 embert a locsolási teendők elvégézésére.
- rajzolj térképet a virágokról, és add az emberek kezébe.
- töltsd fel a locsolóautókat 1-2 köbméter vízzel minden nap.

Így az emberek az autókkal róják a várost minden nap és döhöm sok pénzért életben tartják a 100 Ft-os virágaidat, amiben gyönyörködhetsz. És nekünk, itt Budaörsön erre is telik. Tiszta a hely, zöld és virágos.

Egyébként élem a lakótelepi gyerektulajdonosok hétköznapi, tökéletesen gondtalan, szinte már egyhangú, könnyű, de tényleg problémamentes életét. Teljesen ki vagyok szolgálva, szép helyen élek, boldog vagyok. Most, kedden 13:51-kor, amikor a gyerek alszik, posztot írok, közben egy filmet is nézek, a munkámat reggel megcsináltam, hát ilyen megboldogult lánykoromban se volt, vagy leglábbis nem rémlik, hogy lett volna. Ilyet kívánok mindenkinek.

hétfő, június 02, 2008

Terítéken az esélyegyenlőség

Mióta gyerekem született gyakran érzem mozgásomban korlátozva magam. Terhes koromban, főleg a vége felé például az is megfordult a fejemben, hogy nekem is kijár a külön parkoló a bevásárlóközpontokban, hogy ne kelljen annyit gyalogolni a hőségben 8 kiló plusz súllyal és bedagadt bokával. Még a nekem járó táblát is megálmodtam, olyat akartam, mint a kerekes székes tábla, csak nekem a hasamon lett volna a nagy karika, nem a fenekem alatt.

De félre a tréfával, komoly dolgok következnek: ma el kellett mennem az Erste Bank Andrássy úti fiókjába, méghozzá személyesen. Hogy miért húzódik a lakásom eladásából származó utolsó (nem kevés) forintok begyűjtése februártól júniusig, az megér egy külön történetet, de most koncentráljunk a bankfiókra. Mikor megláttam a bejáratot, hirtelen átjárta a szívemet egy olyan földöntúli, bizsergető érzés, mintha magát Elvist látnám magam előtt: azt hiszem, megtaláltam a főváros utolsó akadálymentesítés nélküli bankfiókját. Egyszóval kivételesnek éreztem magam. Még az is megfordult a fejemben, hogy most rögtön elkezdek kiabálni: 'Emberek, itt egy bankfiók, ahová képtelenség bejutni, hiszitek Ti ezt?', de inkább hagytam, a babakocsi nélküliek valószínűleg nem érzik át a helyzet jelentőségét.

Nem akarom hosszan fejtegetni, hogy a bankoknak miért érdeke, hogy az ügyfél fizikai valójában meg tudjon jelenni a fiókokban. Szóval álltam ott értetlenül, és a korai örömöm után hamar a döbbenet lett urrá rajtam, mivel egy aláírt nyilatkozatot kellett átadnom az egyik ott dolgozó alkalmazottnak. Na, vázolom a helyzetet: ott állok én, kezemben a babakocsi, benne a gyerek. Kisebb szintkülönbségek nem szoktam rám ijeszteni, egy-egy lépcsőfokot könnyen meg lehet játszani a kocsival, de kettőt egyszerre csak úgy, ha megemelem. Az se gond, ha van elég hely, mert a csípőmre emelve simán elmegyek vele a szomszéd kerületig is akár, de ha egy szárnyas ajtónak csak az egyik oldala van nyitva, ott nem férünk be. Ráadásul dupla bejárati ajtó van felszerelve, gondolom, biztonsági okokból. Gyors helyzetfelismerő képességem birtokában arra jutottam, hogy egy módon tudnék ide bemenni: ha az egyik kezemmel kinyitom a külső ajtót és nyitva is tartom magam előtt, miközben a második és harmadik kezemmel felemelem magam előtt (!) a babakocsit, úgy mellkas magasságig, és a negyedik kezemmel a belső ajtót is kinyitom magamnak, és nyitva is tartom, amíg beérek. Ezzel nem próbálkoztam meg, lezártam a babakocsit és benyitottam a fiókba, hogy a biztonsági őr segítségét kérjem.

Jött is, és nagyon segítőkésznek bizonyult. Elmondtam, hogy kihez jöttem, és mivel nem volt alkalmuk eddig akadálymentesíteni a terepet, kérem, hogy a munkatársa fáradjon le és vegye át tőlem a papírt itt az utcán, mert a gyereket se fogom magára hagyni az Andrássy úton. A kedves úr húzta nagyon a száját, hogy hát nem kéne, nem kéne, majd kibökte, hogy a célszemélynek se kellene nagyon ugrálni a lépcsőkön lefelé, ha nem muszáj, mert ő meg terhes, és minek ugráltassuk feleslegesen. Agyrém. Szóval még lift sincs odabent.

Áthidaló megoldásként azt találtam ki, hogy a biztonsági őr úr vegye magához a nyilatkozatomat és adja a célszemély kezébe, ha már az Erste vezetősége hadilábon áll az építőiparral, és nem válik lehetővé, hogy az ügyfél eljusson az alkalmazottakig. Pedig én az utcán is hajlandó lettem volna boltolni, ha már egyszer ragaszkodtak hozzá, hogy odamenjek személyesen. Hát, sajnálom. És üzenem az Erstének, hogy most már nagyon várom a pénzt is. De ha akarják, építsenek belőle rámpát, mit bánom én.

csütörtök, május 29, 2008

Gyerekszáj

'- Aki a holnapi évzárón a legszebben mondja a verset, annak az apukájának a felesége, az apukája, meg az anyukája díjat kap.
- Miért, kihírdetik majd, hogy ki mondta a legszebben a verset?
- Nem, tudni fogják maguktól.'

'- Miért sír ennyit a Töpi? Már nagyon idegesít. Töpi NE ORDÍTS.
- Ne kiabálj vele, attól csak jobban fog kiabálni. Beszélj hozzá, játssz vele, szórakoztasd, akkor majd abbahagyja az ordítást.
- Alig várom, hogy legyen 8 kistesó, mert akkor a nagyobbak majd szórakoztatják a kisebbeket és nekem meg nektek nem lesz semmi dolgunk.'

SMS a munka hősének

'Ünnepi gyertyát gyújtottunk és ide képzelünk Téged. Boldog évfordulót, szeretlek, meg minden. Hüpp.'

péntek, május 23, 2008

Ezért szeretem:

- Holnap csinosnak és szexinek kell lenned.
- Miért?
- Mert a csajom vagy.
- Miért, múlt héten nem voltam az?
- De.
- (mármint a csajod, mindegy..)

szerda, április 30, 2008

Hasznos kiegészítés

És ne vegyetek fel hitelt banktól. És ne fizessetek vissza felvett hitelt a lejáratnál korábban. Az is mind borzalom. Csak rámegy egy csomó agysejt.

vasárnap, április 27, 2008

Ezt dúdolom péntek óta

There was a boy
A very strange
Enchanted boy
They say he wandered
Very far, very far
Over land and sea
A little shy and sad of eye
But very wise was he

And then one day
One magic day
He passed my way
While we spoke
Of many things
Fools and kings
This he said to me
"The greatest thing
You'll ever learn
Is just to love and
Be loved in return"

Ingatlan

Gondoltam rá, hogy leírom töviről hegyire a lakáseladás történetét, de kezdek lemondani róla, mert begörcsölnének az ujjaim, mire a végére érnék és egyébként már én se tudom követni, hogy mi történik. Senki ne vegyen lakást és senki ne adja el a lakását, ha jót akar. Ez a mai tanácsom.

Autót se vegyen senki és ne is adja el. Az meg a másik borzalom. A másik mai jótanács.

hétfő, április 21, 2008

Régi

Már nem vagyok a régi.

Az eperevésről teljesen leszoktam. Nem csak a piroslámpánál, hanem egyébként is. Múlt héten akartam hazahozni epret, hogy gyümölcssalátát csináljak belőle, de rájöttem, nem érné meg az az eper a hazautat. Úgyhogy nem vettem.

Amióta nyár van, és megtaláltam a tetoválásaimat, előszeretettel mutogatom őket. Ma egy kissé visszataszító buszsofőr megjegyzést tett rám, amint a babakocsit toltam: (mély dekoltázs, vékony testalkat, 2 tetoválás, fehér nadrág, laza szerelés)

ő: - De jó ennek a gyereknek.
én: - Hát még az apjának!

Akkor most mégis a régi vagyok?

vasárnap, április 20, 2008

Évszakok

A TAVASZ akkor kezdődik, amikor kirajzanak a motorosok és a nyugdíjas nénik ellepik a budai arborétumot.

A NYÁR kezdetét ahhoz kötöm, amikor először látom meg magamon a tetoválásomat. Minden évben meglepődök, hogy ilyenem is van, és hogy milyen szép. Ilyenkor nagyon boldog vagyok, mert ez azt jelenti, hogy jól választottam. Úgy értem, mintát. Fürdeni egyébként télen is szoktam, csak tükörbe nézni nem.

Az ŐSZ akkor kezdődik, amikor Zénó születésnapja van, és az óvodásokat besorozzák az óvodákba, az iskolásokat meg a iskolába.

A TÉL kezdetének egyértelmű jele az első hó. Ha nem esik hó, akkor az őszt a tavasz váltja, a tavalyi év is ilyen volt.

A hétvégén elővettem a nyári ruhákat a nyári ruhák dobozából és a télieket tettem a helyére. Gazdálkodni kell a hellyel egy ilyen kis lakásban. Ma már feküdtünk a napon és barnultunk is, szerintem ez már a nyár.

hétfő, április 14, 2008

Dok

Az életem nagy pillanatainak dokumentálása miatt leírom, hogy a múlt héten eladtuk az autót és a lakásomtól is megszabadultunk végre, vagy legalábbis nagyon úgy tűnik most már. Csak hogy nyugdíjas koromban elolvashassam, hogy mi mikor történt, mert akkor emlékezni nem nagyon fogok már ezekre.

Újságajánló rovatom következik:
Ha nem tudsz mit kezdeni magaddal a nagy kitavaszodás idején, olvasd el a Fashion for women magazin áprilisi számának főszerkesztői bevezetőjét. Rá fogsz jönni, hogy nem csak Téged sújt az akut letargia, és mások közszemlére is teszik a nyavalyájukat.
Nézegess autókat az Expressz Autó-Motor számában, hetente jelenik meg, mindig friss.
Játssz sudokut az Éva magazin utolsó oldalain, én azt hittem, rutinos vagyok már, de csak sikerült elrontanom a haladó fokozatot, úgy a vége előtt 10 lépéssel.

Ha régen voltál már egyetemista, akkor ülj fel egy vonatra a régi szép idők emlékére, járd be az ország egyik szép városát, aztán este irány haza. Hidd el, örülni fogsz a piros 7esen utazó büdös tömegnek. Itthon vagy újra.

kedd, április 01, 2008

Szörf

- Adj neki belsőséget!
- Mit?
- Hát tudod: szivet, meg lelket.
- Ezt meg hogy érted? Játsszuk el: én leszek Lani, Te leszel én.
- Jó, de vigyázz, mert nagyon kemény leszek!
- Inkább ne. Akkor ne!

csütörtök, március 20, 2008

Végeredmény:

"Csak aaaz menjen katooonának
Akiii ilyet szeeeret"