Most megy a céges félmaraton, amin tavaly indultam. A tavalyra tervezett szintidőt sikerült is megfutnom, idén viszont itt ülök és gépelek, amíg a többiek futnak. Pedig 15 perces javulást írtam elő magamnak 2017-re, a 2016-oshoz képest.
Kifogásom elég sok van. És végül is még csak április van, lehet még idén száz félmaratont is lefutni. Akár. Csak be kellene nevezni végre valamelyikre.
Idén leszek 40. Eddig ez csak félvállról, viccesen aggasztott, de most, a hajrában sírni tudok ha eszembe jut. "Az csak egy szám". "Annyi vagyok, amennyinek érzem magam". Persze. Most épp 40 évesnek érzem magam. Életemben először.
Tavaly attól kezdtem rosszul érezni magam a bőrömben, amikor végérvényesen kinőttem a 34-es ruhaméretet. Ki kellett dobnom egy csomó ruhámat! Sőt, a fenekemre már csak a 38-as jó egy ideje. Agyrém. Májfoltok nőttek a kézfejemre, ráncosodik is a bőröm és mostanában már nem lapos a hasam reggel se. A fenekem pedig egyértelműen nő.
Lehet valami összefüggés azzal, hogy fél éve abbahagytam a rendszeres sportolást. Lehet. Valami. De simán lehet, hogy ez már a visszafordíthatatlan öregedés első, második és huszonötödik jele.
Megbeszéltem egy fotós barátnőmmel, hogy csinál rólam egy fotósorozatot idén. Amíg még nem hízok el örökre és végérvényesen.
Valahogyan az elmúlással kötöm össze az öregedést. Egy ideje. Emiatt vagyok vigasztalhatatlan. Meg azt érzem, hogy milyen jó lett volna nekem ha már gyerekkoromban felfogom azt, hogy csak egy életem van és az épp most van és kezdtem volna vele valami értelmeset már mondjuk 30 évvel ezelőtt. Ennyi idősen már elég lassan megy a saját magam átformálása. Egész pontosan sehogy. Abban merül ki a nagy felfedezésem (egyszer élek és pont most, mikor ha nem ma, élményeket gyűjtsünk, stb), hogy elkezdtem a gyerekeimet traktálni ezekkel az információkkal, hogy legalább ők ne vesztegessenek el 30 évet az életükből, mire rájönnek, hogy kezdhettek volna vele valamit. Néha sajnálom is őket emiatt, lehet, hogy őket meg pont ez teszi majd tönkre, hogy azt hiszik, ez valami elvárás feléjük, aminek meg kell felelniük.
Elég nyomasztó vagyok én néha saját magamnak is.
Mindjárt 40 éves vagyok és még sosem szórakoztam önfeledten. Mindjárt 40 éves vagyok és még alig láttam valamit a világból. Mindjárt 40 éves vagyok és még sosem voltam részeg. Mindjárt 40 éves vagyok és még sosem szívtam füvet. A részegség nem hiányzik, arra nincs szükségem, hogy vállalhatatlan dolgokat tegyek, amiket később biztosan megbánnék. De az néha hiányzik, hogy együtt igyak a pasimmal ha nincsenek itthon a gyerekek. Erre kifogok egy olyat, aki már 10 éve nem iszik.
Más felől, ugyanezért roppant hálás is vagyok. Huszonévesen volt olyan pasim, aki ugyanolyan szürke, unalmas, otthonülő volt, mint én. Azért menekültem el tőle, mert biztos voltam benne, hogy az unalmas életünk huszonvalahanyadik unalmas évében rá fog döbbenni, hogy behozhatatlan lemaradásban van és elkezd vadul csajozni meg bulizni. Még mindig biztos vagyok benne, hogy nála rövidesen beköszönt ez az időszak. Inkább olyannal kötöttem össze magam, aki a húszas éveiben annyit bulizott, ivott, satöbbizett, élt, hogy így is lesz mit mesélni az unokáinak. Ilyenkor viszont kicsit sajnálom, hogy nem vagyunk szinkronban.
Attól azért nem félek, hogy nekem is kapuzárási pánikom lesz, mint a régi pasimnak hamarosan, és lelépek egy fiatallal. Minden idegen ugyanannyira semleges a számomra, mint eddig, kortól és külalaktól függetlenül. Ez a nagy különbség köztünk.
Ami miatt pedig elkezdett foglalkoztatni az öregedés kérdése az az, hogy a korábbi központi problémám megoldódni látszik. Amióta nincsenek napi gondjaim, ráérek foglalkozni (gondolkodni, írni) olyan kérdésekkel, amik eddig nem voltak a látókörömben. Amióta kisimulni látszik az életem, csökkennek a gondok, kevesebb a probléma, ráérek foglalkozni az élet nagyobb kérdéseivel. Értsd: amióta nincsenek problémáim, keresek magamnak másikokat. Hát nem tuti vidám velem az élet? Mennyire megéri velem lenni! Viszont az tényleg nyerő, hogy nem kell pszichológus ahhoz, hogy erre rávilágítson, vágom én ezt magamtól is.
Ilyen gondolataim vannak itthon a fotelben, amíg a többiek az idei félmaratont futják. De majd mindjárt keresek valami őszi alkalmat, amire még van időm felkészülni.
Eszter
17 éve
