Nem tudok elképzelni ennél jobb vasárnap délelőtti programot. Fekszem a kockás pléden, süt rám a nap, a zenélő szökőkút mellől szól a zene (csak kár, hogy ugyanazt az egy órás programot ismétegeti), én süttetem a hasam, nézem a szomorúfűz ágait, ahogy lógnak majdnem az arcomba, élvezem, hogy nem szól hozzám senki és szippantom az elvirágzó Tagetes-ek enyhén büdös, ámde nagyon fanyar illatát.
Néha szélesen és büszkén rámosolyodom a féyképezőgépes túristákra, kihúzom magam, mert nekem ez nem látványosság, hanem a természetes vasárnap délelőtti időtöltés, én már fényképezőgépet sem hozok, mert mintha csak hazajárnék, megértően pislogok a kattintgató olaszokra, akik Andrea Bocelli time to say goodbye című slágerére még tapsolni sem átallanak. Tiszta túristalátványosság.
Én meg csak mosolygok, becsukom a szemem és megvárom, amíg G visszaér a futásból.
Eszter
15 éve
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése