Azért nem szeretem, ha ennek a rendezvénynek vége van, mert akkor nagyon messze van a következő. Olyan szomorú tudok lenni, ha ez eszembe jut.
Régóta gondolkodtam, hogy mit vegyek fel. Most, hogy a melleim megint nőttek, valami mélyen dekoltált izét akartam felvenni. G többször javasolta, hogy a nyakig zárt terhes pólóm, amit most vettünk, az pont jó lesz, de én kitartóan ragaszkodtam valami dögösebbhez. Nem szégyellem magam. Most olvastam, hogy a terhesség alatt a mellek végig folyamatosan nőnek, és a 9. hónap végére 2 mérettel lesznek nagyobbak. Én már most 3 méretet ugrottam, és még sehol se tartunk. Szóval élmény számba megy nálam az új életérzés, amit másokkal is igyekszem megosztani.
Ja, és új hajam is van, amitől ha lehet, még fiatalabbnak érzem magam. De ez most nem tartozik ide.
Szóval megérkeztem jó korán, és leültem az első sorba, amíg a sztriptíz táncos lányok a táncaikat gyakorolták. Ezt általában nem hagyom ki. Eddig sem vágtam jó képet hozzá, de most különösen jó volt az összhatás. Ők ugye szexis pillantásokkal kísérik az egyébként is erotikus lejtéseket, a lelátó üres, alig van ember, így a jelen lévő kis számú közönségnek adják elő, amit kell. Én meg ugye ott ülök az első sorban, gyakran találkozik a tekintetünk, viszont a lelkesedés helyett a kérdőre vont szemöldökömmel találkoznak, nagy pocakkal és fancsali képpel nézek vissza rájuk, afféle
'mit rázod itt magad, engem ez baromira nem hat meg' tekintettel, közben jól szórakozom, ha ez őket elbizonytalanítja. Edződjenek csak. Úgy kell nekik. Persze, szeretnék úgy kinézni, mint ők, bár nekik pushup melltartóval is alig volt észrevehető dudor a mellkasukon, és ők is csak öregebbek lesznek már, úgyhogy nincs sok dolog, amire felvághatnak. Ez is az arcomra volt írva.
A szünetben volt alkalmam kifejteni a küzdősportokról alkotott véleményemet egy vastagnyakú őrző-védő-adósságkezelő-problémamegoldó fiatalembernek, aki láthatóan meglepődött a lelkesedésemen, és a versenyzőkkel szemben tanúsított tiszteletemen. Leadtam egy rövid
küzdősportok kontra pl labdarúgás egypercest, amire elismerően bólogatni kezdett, nem mintha bármiről meg kellett volna győznöm, csak tetszett neki amit mondok.
Vicces volt az is, amikor a nagymenő kávézóból kölcsönkapott asztalterítőket vittem vissza éjfél körül, és közöltem a pincérekkel, hogy
'Köszönjük, nem ettünk rajta, tiszták maradtak, de az egyiken láttam vérfoltokat.' Döbbent tekintetek szegeződtek rám, majd sietve hozzátettem:
'Ja, sportrendezvényről jövök.' Aztán szedtem is a lábam kifelé.
A különböző
tutihüje foglalkozások közé pedig az örök elsőhelyezett ingatlanos után a második helyre a sajtós került. Beleértve újságírót és fotóst egyaránt. Azok se normálisak, állítom. Megérdemelnének egy külön bejegyzést, de most megkegyelmezek nekik.
