Strandfigura

2 napig ültem a Balaton parton és a vizet meg a strandolókat bámultam. A második nap végén G rákérdezett, hogy mi lesz az idei posztban a strandolókról. Én már el is felejtettem, hogy tavaly meg tavaly előtt rövid írásokban foglaltam össze a strandolókról alkotott véleményemet. Ott ültem 2 napig és mégse találtam semmit érdemesnek arra, hogy megemlítsem ezen a helyen.

Persze ez egy speciális nyár, nem mehetek ki a napra. A vízbe meg elvből nem megyek bele, mert hideg. A szokásos strandoló figurát nem tudom felvenni, mert a földről nem tudok felállni. Illetve fel tudok, de az enyhén nevetséges látványt nyújthat mások számára, (a partra vetett oroszlánfóka vergődésére emlékeztet), így egy kemping székben töltöttem a hétvégét, szigorúan az árnyékban, ügyelve arra, hogy legalább a lábam, de legfeljebb a lábam legyen a napon. Mivel a Nap egész nap mozgásban van, így volt alkalmam némi unaloműző tevékenységre: csoszogtam a székkel a nap mozgását követve, ügyelve arra, hogy egyébként a családtagok nagy területen szétszórt plédjei és törölközői közelében maradjak.

A víz egyszer érte a lábamat, bokáig bele kellett merülnöm, amikor már minden kötél szakadt, de a hideg víz okozta mély megrendülésem maradéktalan jelét adta az arcomon annak, hogy hamarosan távozni fogok. És így is lett.

A strandolókról most nem rendelkezem, őket majd jövőre figyelem tovább. Strandszerszámokat sem szereztünk be, mint tavaly, sőt, a tavaly szerzett labdánk az idei nyár egyik óriási viharának áldozata lett.