El kellett intéznem valamit a T-mobile-ban. Nem szeretek oda járni, elkötelezett pannonos vagyok, és hányok a rózsaszíntől.
Szerencsére előre tájékozódtam, a hozzám legközelebb eső viszonteladónál nem lehet kapni a terméket. Megspóroltam egy utat, éljen. Taxiba ülök (megnézem a nevét), és irány a belváros. Kiszállok a bevásárló központban, benyitok, és lám, épp a rózsaszín ügyfélszolgálatnál találom magam. A falon ott az összes T-vállalat neve, vagy legalábbis úgy tűnik, nem számolom sorra őket. Bemegyek. Megtalálom (!) az ügyfélhívót és kiválasztom rajta a
Készülékvásárlás menüpontot. Nem volt könnyű, mivel az érintőképernyős kijelzőn a kurzor nem ott van, ahova az ujjammal érintek, hanem egy centivel lejjebb. Kisebb tanácstalanság után rájövök, korrigálok és már jön is a sorszámom. Kíváncsi vagyok, hogy erre a nemrutinos ügyfelek és a 60 év felettiek képesek-e. Le akarok ülni, mert látom, hogy sokan vannak előttem. Szék nincs. Az ügyfélszolgálatot egy szigetben helyezték el a terem közepén, 4 hely van kialakítva, de csak 3-nál állnak az ügyfélszolgálatosok. Nekik sincs szék.
Azon gondolkodom, mennyire stresszes lehet az életük. Álló munkahely, egy pultnál töltik a 8 órájukat, örjöngő ügyfelek kínjait kell enyhíteniük, minden rószaszínű a helyiségben, és a kihelyezett projektorokon a T-com és a T-mobile hányingert keltő rózsaszín reklámfilmjeit nézik egész nap, minden nap. De szerencsére hang nélkül.
Tényleg minden ügyfél örjöng, a cégösszeolvadás nem segített a jogelődök nehézkes folyamatain, baj van a számlákkal, a telefonokkal, semmi sincs rendben. És üres az egyik kiszolgáló pult. Azon gondolkodom, miért. Sok az ügyfél, indokolt lenne azt is működtetni. A rószaszín kolléga talán rosszul lett, vagy agyvérzést kapott.
Szóval várok, szék nincs, viszont az utcafronti kirakat mentén olyan padkát alakítottak ki, amin a várakozó helyet tud foglalni. Tényleg pad, semmi kényelem, hideg is. Most gyógyultam meg, sokáig fel voltam fázva, nem örülök. Egyébként is úgy érzem magam, mint a verebek a dróton a T-com reklámfilmben. Ezek mindenre gondoltak.
Várok, nem történik semmi, mindenki hosszasan örjöng, ha már egyszer sorra került. Mellettem egy anyuka a 3 év körüli gyerekével. Azon gondolkodom, miért nem engedik előre a gyerekkel érkezőket. Nem miattuk. Miattam.
Eszembe jut, h talán felvidítom a lánykát, és a pulthoz lépve azt mondom neki: 'Jó napot kívánok, én nem örjöngeni jöttem, készüléket vásárolok.' De ahogy az arcát elnézem, túlságosan elsorvadtak már az agysejtjei egy efféle vicchez, és inkább csak én nevetek rajta. Végre. 125. Felállok a hideg padról 30 perc után. Indulok a pulthoz.
- Jó napot kívánok! (...) Egy készüléket szeretnék vásárolni. Nokia 6230i.
- Jó napot kívánok! Akkor rossz helyen jár. Ez egy T-com ügyfélszolgálat. A T-mobile a következő üzlet, itt mellettünk.
- Dehát itt minden rószaszín, az ügyfélhívón szerepel a T-mobile és ki tudtam választani a készülék menüpontot.
- Igen, azért szerepel a T-mobile is, mert kártyát árulunk, de előfizetést és T-mobile készüléket nem. Fáradjon át a szomszédba.
- Rendben. Viszlát.
Kimegyek és tényleg. Egy üzlettel arrébb ott a T-mobile. A bejáratnál úgy megörültem a rószaszínnek, hogy azonnal bementem az első üzletbe, az meg sem fordult a fejemben, h a következő üzlet is rózsaszín. Mégiscsak meg kellett volna számolnom a T-cégneve feliratokat a falon. Rutinosan lépek az ügyfélhívóhoz. Megnyomom az
Akciós készülékvásárlás menüpontot és mosolygok. Elindulok befelé, le kellene ülnöm, hátha itt szék is van.
Éljen, itt van szék, igaz, csak 5 darab. 8 pult van, de várakozó szék csak 5. Persze itt is sokan vagyunk, 5en ülnek, a többi néz maga elé és vár. Néha bejön egy-két rutinosabb ügyfél, és megkérdik valakitől,hogy hol lehet T-com számlát befizetni. Kezdek dühös lenni. Útba igazítják őket, és elmennek. Csak én vagyok ilyen balek?
Mindegy, a 253 sorszám előtt senki sincs, a 252 pedig mindjárt végez, innen gyorsabban szabadulok majd. Várok. Telnek a percek, egyre dühösebb vagyok, állok, és a körbetekert cégbírósági végzéssel és aláírási címpéldányokkal az alsó ajkamat ütögetem, egyre gyorsabban, egyre idegesebben. A tekintetem a 252-es sorszámon van, a 3. ablak kijelzőjén. Egyre többen figyelnek engem. Állok a showroom közepén, ütögetem az állam. Bámulom a kijelzőt.
A 252-es végez, de nem én jövök utána. Árulás. Várok tovább. Telnek megint a percek, megjelenik a számom a kijelzőn, leülök.
- Jó napot kívánok! Készüléket szeretnék vásárolni. Nokia 6230i. Van?
- Jó napot kívánok! Van. Jól látom, cég részére vásárolja?
- Igen.
- Tudna mondani egy számot, ami alapján beazonosíthatom a céget?
- Nem.
...
- És milyen színű készüléket hozhatok? Feketét vagy szürkét?
- Tökéletesen mindegy. Tesztkészülék lesz ez is. Mindegy milyet hoz.
- Nem értem. Akkor kihozom mindkettőt és kiválasztja.
- Nem! Mondtam, hogy mindegy. Hozzon feketét.
...
- Milyen kevés szék van. Nekem is állnom kellett.
- Dehát volt üres szék.
- Volt üres szék, igen, de én nem ülök le, amíg nálam idősebbek állnak.
...
- Milyen előfizetéssel kéri?
- Miért, milyen van?
...
- Akarja, hogy összeszereljem a készüléket?
- Nem, majd a fiúk megcsinálják.
...
- Köszönöm. Máris beteszem egy táskába.
- Nem kérek táskát. Irritál az a szín.
- Bocsánat, rendben. Viszontlátásra.
- Viszontlátásra.