Ne félj, amíg a melleimet látod

Igazán bájos, ahogy a vezérigazgatónk egész mondatokat intéz a melleimhez, miközben beszélgetünk. Tök mindegy, hogy én állok és ő ül, vagy fordítva, ettől sem függ. Egyszerűen egy ponton elveszítjük a szemkontaktust és a melleimnek folytatja a mondandóját. Én nézek rá továbbra is, nem teszem szóvá, csak gyanakvóan elgondolkodom, hogy hogyan engedi meg magának. Kényelmes egyetemi tanár, bizonytalan, döntésképtelen, azt gondolnám, hogy az ilyen ember elkapja a tekintetét, ha észre veszi, hogy a melleimet bámulja. De ő belefeledkezik a látványba és nem is jön zavarba. Nem értem.