A filmes karrieremről

Hirtelen mozdulattal ült le mellém az arc.

- Nem haragszol?
- Persze, ülj csak le.
- Nagyon hülye voltam, tudom.
- Mi?
- Minden okod megvan, hogy haragudj rám.
- Miért?
- De meg tudsz nekem bocsátani? Annyira szégyenlem magam, hogy legszívesebben eltűnnék a szemed elől.
- Hát, tessék. - mutatok a busz hátulja felé, ahol még bőven akad üres hely. De nem moccan.
- Szóval, tényleg nem akarom, hogy haragudj rám.
- De miért?! - nézek rá mostmár nem csak értetlenül, de kicsit dühösen is.
- Vagy nem Te vagy az?
- Ki?
- Nem Te voltál az tegnap?
- Tegnap? - kérdek vissza, és már-már angol abszurd komédiában érzem magam.
- Vagy tegnapelőtt? Milyen nap van ma? Szerda. Igen, akkor tegnapelőtt, hétfőn.
- Ja. Te kameráztál végig a buszon, onnan előlről? - beugrott végre a hétfői jelenet.
- Tudtam, hogy haragszol.
- Nem.
- Most azt hiszed, perverz disznó vagyok.
- Nem.
- Tudod, új a kamera. Most mutattam a haveromnak, akit láttál.
- Nem láttam.
- Mindegy, neki mutogattam, és közben vettelek.
- Észrevettem, de nem voltam biztos benne, hogy be van kapcsolva, csak láttam, hogy felémfordítottad.
- De tényleg nem haragszol?
- Nem.
- Annyira jól reagáltál. Mások idegesek is szoktak lenni. Te annyira jól csináltad.
- A többiek? Szóval ezt gyakran csinálod?
- Nem. De legszívesebben azért most lelőnél, igaz?
- Nem.

- Ki akartam nyomtatni, de épp akkor fogyott ki a színes nyomtatóból a patron. Csíkos lett.
- Miről beszélsz?
- Tessék. - és a táskájából előhúzott 2 lapot, amire screenshotokat montírozott össze a felvett kockákból. Oda volt készítve, a táska nyitva volt, hogy csak elő kelljen vennie a helyéről - Inkább nálad legyen, Te dobd ki, nekem úgysem lenne szívem hozzá.