Türkiz csoport

Én még nem láttam olyan lakást, aminek a terasza nagyobb volt, mint maga a lakás. Legalábbis eddig.

Tegnap este hármas csúcstalálkozót tartottunk a teraszos lakásában, ahová én csak kisérőként mentem, valahogy úgy alakult, hogy Ex és NemEx együtt dolgozik valamin. Jóhír. Nem akartam látni tegnap, de elkerülhetetlen volt. Ugyanolyan rutinosan néztem körbe, mint minden alkalommal, amikor rövidebb-hosszabb idő után először járok nála, megvizsgáltam, hogy megvan-e mindene, mintha számítana bármit is, aztán leültem az ágyra. A fiúk beszélgettek, én zavartan lapozgatni kezdtem valami újságot, később könyvet, megfigyeltem a szekrényében a ruháit, az ismerős ágyneműjét és megláttam az íróasztala fölötti polcon a macskámat, amit a legutolsó, sietős reggelen nála hagytam. Azóta őrzi nekem. Észrevette, hogy észrevettem, és cinkosan mosolygni kezdett. Természetellenes helyzet volt az első perctől az utolsóig. Zavaromban nem kértem inni sem, kinyitott magának egy üveg bort, de egyikünk sem ivott vele. Aztán amikor egy telefonhívás miatt átült a mellettem lévő székre, én határozott léptekkel távoztam a szoba ellenkező pólusába. Feldmárt olvastam, hogy ne is halljam, miről beszélnek. Ők szerencsére jól kezelik a szituációt. Büszke vagyok rájuk.

Péntekre van ugyanoda meghívásunk, a héten nagyreményű Ex betöltötte a 33-at. Hogy mindketten odamenjünk, MégNemEx, és én, az valóban egy kicsit perverz gondolat, dehát ennek tudatában mégis meghívott. Ha erre gondolok, nem akarok oda menni.

Ott lesz viszont H és D, akik miatt eljöttem életem első, szintén reményteljes munkahelyéről, pedig sokáig azt hittem, onnan fogok valamikor az 50es években, remegő lábakkal nyugdíjba vonulni. Aztán jött H és D, akikkel egyre több konfliktus kerekedett és másfél év után felmondtam. Szomorú voltam, kudarcként éltem meg, de mostmár tudom, hogy jól tettem, és ezt el is akarom mondani nekik. Ha nem is így, de burkoltan. Akarom, hogy lássák, sokat tanultam azóta, jól érzem magam, bánhatják, hogy nem tudtak maguknál tartani. 3 éve láttam őket utoljára, akkor, ott, a Pálya utcában. Ha erre gondolok, akkor viszont oda akarok menni.

A kompromisszumkészségem megint győzni fog, asszem odamegyek egy fél órára, koncentráltan el fogom érni, amit akarok, aztán hátat fordítok a szürke homályba burkolózó szakmai múltamnak. Kecske ÉS káposzta.