vasárnap, március 04, 2007

Azok a mámorító reggelek

Felébredek. Egy tenyér van a fejtetőmön. Nem simogat, alszik. Megmozdulok, felébred.
- Én most felkelek.
Ökölbe szorítja a kezét (és vele együtt a hajamat is):
- Itt maradsz.
Bejegyezte: dátum:

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez oly szép, mint egy japán vers

Dínó

9:15 du.

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)