Olivér

Nem szeretem a játszótereket. A sivalkodó, önuralmát vesztett, homokot egymásra lapátoló gyerekeken túl az anyukákat sem szeretem. Kb 30 percig bírom ezt az összképet káros követekezmények nélkül.

A héten Olivér anyukája vitte a prímet. Ő anyukának kissé túlkoros, viszont őszinte láncdohányos, aki a játszótéren sem hagyja ki a lehetőségét a csikkek szétdobálásának. A gyerekére nagy gonddal ügyel, egy padon ülve utasításokat oszt a gyerekének fél percenként, olyanokat, mint 'Olivér ne mássz fel oda', 'Olivér micsinálsz? Nem megmondtam, hogy gyere el onnan?', 'Olivér ne azzal játsszál, mondtam, hogy nem szabad.' Aztán arra is gondosan odafigyel, hogy felhívja a gyerek figyelmét a játszótérre érkező barátaira, úgymint 'Olivér, ott az Evelin. Nem látod? Ott van melletted. Mit bámulsz? Te se látsz semmit, olyan vagy, mint apád'. Mindezt egy sugárhajtású repülőgép zajszintjével, hogy a játszótér túlsó végén is tisztán hallható legyen, hogy az ő férje bizony egy figyelmetlen fráter. Olivér persze kellő bizonytalansággal követte anyja utasításait.

A másik kedvencem az a szülő volt, aki a legjobb ruhát adta a gyerekre a játszótéri hancúrozáshoz, majd percenként figyelmeztette az óvodás gyereket: 'Ne hemperegj a homokban, nem azért hoztalak le a játszótérre, hogy összekoszold a ruhádat!' Neki osztom ki az ezüst érmet ezen a héten.

Minden díjazottnak őszintén gratulálunk.