Van egy érzékszervem, ami nagyon érzékeny és kifinomult. Megérinteni valakit nekem nem fzikai, hanem lelki kontaktust jelent. Óvatosan bánok vele. Nem tapogatok akárkit és azokat sem akármikor, akiket szeretek. Vagy soha.

Igen, az óvatosságot is könnyen túlzásba lehet vinni. Nem tudom, hogy mi az a pont, amikor egy barátomnak szüksége van egy érintésre. Főleg, ha ő is olyan érzékeny erre, mint én. Sokkal könnyebb ölbe tett kézzel ülni mellette, mint megfogni a kezét, és megsimogatni, mert nem akarom, hogy félreértse, vagy összezavarja. Biztonsági játékos vagyok.

Olyan nehezen mondta el, hogy mi bántja, végig hallgatta a panaszkodásomat, aztán kiderült, hogy az ő gödre még mélyebb. Meg kellett volna ölelnem, legalább. De nekem is szeretethiányom van, és én csak úgy tudok gátat szabni az érzelemkitöréseimnek, ha egyáltalán nem mutatok belőlük semmit. (Bináris működés: 0 vagy 1).